A szokásostól eltérően nem Magyar Péter felszólalásával kezdődött az Országgyűlés keddi ülése. Toroczkai László (Mi Hazánk) beszélt most elsőként, és azt mondta: szeretné megkongatni a vészharangot a dolgozó magyarok érdekében.
A frakcióvezető emlékeztetett: a kormány sorban állítja le a beruházásokat, és ez szerinte rendben is van, ha korrupciót gyanítanak a háttérben, ugyanakkor azt kérte, hogy gondoljanak azokra is, akik ezeken dolgoznak – a munkásokra, alvállalkozókra. Külön kitért a Hauszmann programra, mert a vár rekonstrukciója szerinte nemzeti minimum lehetne. Kiemelte, hogy Drezdában és Varsóban is historizáló stílusban, a korábbi állapotoknak megfelelően állították, állítják helyre a történelmi negyedet.
A munkavállalók helyzetéről szólva azt mondta: úgy látja, hogy két irányból éri őket fenyegetés. Az egyik a bérhelyzet, a másik a mesterséges intelligencia. Ezekről, mint mondta, a kormánynak is beszélnie kellene.
Magyar Péter szerint Toroczkai félrevezeti a szavazóit, mert Tanács Zoltán, az illetékes tárca vezetője hétfőn már mindent elmondott a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tervekről. Azt is mondta, hogy a kormány bérekkel kapcsolatos terve is világos.






