Kína és az Európai Unió nem vívhat kereskedelmi háborút

Vang Ji kínai külügyminiszter szerint

Külföld
  • 2026.09.22. - 10:52
Cikk borítókép
Vang Ji kínai külügyminiszter szerint Kína és az Európai Unió nem vívhat kereskedelmi háborútIori Sagisawa / POOL / AFP

Kína és az Európai Unió átfogó stratégiai partnerek, ezért nem vívhatnak kereskedelmi háborút egymással - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter német kollégájával, Johann Wadephullal folytatott hétfői telefonbeszélgetése során. A kínai külügyminisztérium keddi közlése szerint Vang Ji kiemelte, hogy Kína továbbra is azt szorgalmazza, hogy a felek párbeszéd és egyeztetés útján keressenek megoldást a felmerülő vitás kérdésekre.

Vang Ji reményét fejezte ki, hogy Németország racionális és pragmatikus álláspontot képvisel, és az Európai Unión belül is kiáll a szabadkereskedelem mellett, valamint fellép a protekcionizmussal szemben.

A kínai külügyminiszter szerint a Kína és Németország közötti kölcsönösen előnyös együttműködés erősítése mindkét fél érdekeit szolgálja. A felek egyetértettek abban, hogy a kínai-uniós gazdasági és kereskedelmi kérdéseket párbeszéd és egyeztetés útján kell rendezni.

A német külügyminisztérium közlése szerint a két fél egyetértett abban is, hogy a stabil világgazdaság Kína, Németország és Európa közös érdeke. Berlin ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi kapcsolatoknak tisztességes szabályokon és egyenlő versenyfeltételeken kell alapulniuk.

A kínai közlemény szerint Wadephul jelezte, hogy Németország tovább kívánja erősíteni a magas szintű kapcsolatokat Kínával, és a német-kínai kormányközi konzultációk folytatására, valamint a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködés mélyítésére törekszik.

Vang Ji a tajvani kérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy az egy Kína-elv a kínai-német kapcsolatok politikai alapja. Arra kérte Berlint, hogy tartsa magát ehhez az elvhez, és konkrét lépésekkel járuljon hozzá a kínai-német kapcsolatok, valamint a Tajvani-szoros békéjének és stabilitásának megőrzéséhez. Wadephul a kínai közlés szerint megerősítette, hogy Németország továbbra is az egy Kína-elvet követi.

Reklám