A kutatók összesen 17 különböző madárfaj egyedeire telepítettek 67 apró érzékelőt. Az ezekből kinyert adatok elemzése kimutatta, hogy a forró sivatag felett a vándormadarak éjszaka átlagosan 1,6 kilométeres magasságban repülnek, nappal viszont akár 2,8 kilométerre is felemelkednek (sőt, egyes egyedek a 4 kilométeres magasságot is meghaladják). Ez az elképesztő magasság lehetővé teszi számukra, hogy a jóval hűvösebb légrétegekbe húzódva elkerüljék a végzetes túlmelegedést.
A Földközi-tenger felett azonban teljesen más stratégiát alkalmaznak: ott az átlagos magasságuk hirtelen 770 méterre csökken, és a repülések közel fele kevesebb mint 500 méter alatt történik. Ezzel a madarak jelentős energiát takarítanak meg, mivel így hatékonyan ki tudják használni a párnanyomás jelenségét (a talajhatást) és a nyugodtabb tengeri szeleket.
A svájci kutatás arra is rávilágított, hogy a madarak anatómiája is kritikus szerepet játszik az útvonalválasztásban. A nagyobb szárnyfelülettel rendelkező fajok sokkal magasabbra repülnek, mivel könnyebben meg tudják tartani aerodinamikai egyensúlyukat a ritkább, magaslati levegőben. Meglepő módon a tollazat színe is számít: a sötétebb fajok nappal sokkal magasabbra emelkednek, mint a világosabb tollú társaik, hogy a hidegebb levegővel kompenzálják a sötét színük miatt fokozottabban elnyelt napsugárzást és hőt. Emellett megfigyelték azt is, hogy a rövid szárnycsontú fajok szintén a magasabb, hűvösebb sávokat választják – valószínűleg azért, mert biológiailag sokkal nehezebben tudják levezetni a felesleges testhőt.
A svájci kutatás eredményei nemcsak az ornitológia és a biológia szempontjából bírnak kiemelkedő jelentőséggel, hanem komoly gyakorlati hasznuk is van. A tanulmány rámutatott, hogy rengeteg vándormadár repül a tengerek felett abban az alacsony magasságsávban, ahová a következő években hatalmas tengeri (offshore) szélturbina-parkokat terveznek építeni. A madarak pontos vonulási útvonalainak és repülési magasságának ismerete így a jövőben segíthet a szélerőművek biztonságosabb elhelyezésében és az ütközések kockázatának érdemi csökkentésében.
A felfedezés bizonyítja: a madarak vonulása egyáltalán nem egy egyszerű, mechanikus szárnycsapásokból álló folyamat, hanem a magasság, a testhőmérséklet és a szélviszonyok elképesztően precíz, folyamatos kiszámítása és optimalizálása – egy olyan ösztönös tudás, amely genetikailag kódolva van a madarak tollaiban és csontjaiban – írja a Gismeteo.
