Sok elemző szerint Irán nagyobb ellenállást tanúsított, mint amire Washington számított. Az Egyesült Államok ugyan jelentős csapásokat mért iráni katonai és nukleáris létesítményekre, de ez nem vezetett gyors politikai vagy katonai összeomláshoz.
Irán folyamatosan képes volt rakéta- és dróntámadásokat végrehajtani, valamint nyomást gyakorolni a térségben, ami azt mutatta, hogy katonai képességeinek egy része megmaradt.
Ezért a konfliktus nem vált rövid, egyoldalú hadműveletté, hanem elhúzódó katonai és diplomáciai küzdelemmé. Ugyanakkor Irán is súlyos veszteségeket szenvedett, így egyik fél sem érte el maradéktalanul a céljait.
Irán legnagyobb erőssége nem a hagyományos hadereje, hanem az úgynevezett aszimmetrikus hadviselés. Erős rakéta- és drónarzenállal rendelkezik, emellett regionális szövetségesein és fegyveres csoportokon keresztül is képes nyomást gyakorolni ellenfeleire. A Hormuzi-szoros közelsége szintén stratégiai előnyt jelent, mert a világ olajkereskedelmének jelentős része ezen az útvonalon halad át.
Azt azonban túlzás lenne kijelenteni, hogy Amerika bicskája beletört az iráni háborúba. Ennél óvatosabb megfogalmazás az, hogy az Egyesült Államok nem érte el gyorsan az összes stratégiai célját, és a konfliktus jóval elhúzódóbbnak, illetve költségesebbnek bizonyult, mint amire sokan számítottak. Több elemző szerint ez rávilágított arra, hogy Irán katonailag és politikailag is nehezebb ellenfél, mint azt Washington remélte, ugyanakkor Irán is súlyos katonai és gazdasági veszteségeket szenvedett.
A Hormuzi-szoros a háború egyik legfontosabb stratégiai pontja. A világ tengeri olaj- és földgázszállításának mintegy 20 százaléka ezen a keskeny vízi útvonalon halad át, ezért már a lezárásának lehetősége is komoly hatással volt a világgazdaságra.
Irán többször is nyomást gyakorolt a hajóforgalomra, ami megemelte az olajárakat, a szállítási költségeket és a biztosítási díjakat. Emiatt az Egyesült Államoknak jelentős haditengerészeti erőket kellett a térségben tartania, hogy biztosítsa a kereskedelmi hajók áthaladását.
Bár a szoros végül nem maradt tartósan lezárva, a körülötte kialakult feszültség megmutatta, hogy Irán ezzel az útvonallal komoly gazdasági nyomást tud gyakorolni a világra. A Hormuzi-szoros így nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is az egyik legfontosabb „fegyvernek” bizonyult a konfliktus során.
A legtöbb katonai elemző szerint Irán hónapokig, bizonyos képességeit tekintve akár tovább is képes lenne ellenállni, mivel jelentős rakéta- és drónkészletekkel, kiterjedt föld alatti létesítményekkel és nagy emberi erőforrással rendelkezik. Ugyanakkor egy elhúzódó konfliktus súlyosan megterhelné az iráni gazdaságot és infrastruktúrát, ezért hosszú távon Iránnak is egyre nehezebb lenne fenntartania a hadműveleteket. A legtöbb elemző szerint egyik félnek sem érdeke egy elhúzódó, teljes körű háború, mert annak rendkívül magas katonai, gazdasági és politikai költségei lennének.
A háború komoly gazdasági károkat okozott Iránnak. Az országban tovább nőtt az infláció, a nemzeti valuta gyengült, és számos ipari, katonai, valamint energetikai létesítmény megrongálódott. A nemzetközi elemzők szerint az iráni gazdaság 2026-ban várhatóan visszaesik, miközben az infláció rendkívül magas marad.
A Hormuzi-szoros körüli harcok és a szankciók tovább nehezítették az olajexportot, amely Irán egyik legfontosabb bevételi forrása. A háború miatt jelentősen emelkedtek a katonai kiadások is, ami tovább terheli az állami költségvetést. Ugyanakkor Irán gazdasága nem omlott össze: a belső termelés és a Kínával, valamint néhány más partnerrel folytatott kereskedelem továbbra is biztosít bizonyos bevételeket.
