Donald Trump amerikai elnök jelöltje az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) élére csütörtökön a szenátorok előtt kijelentette: az amerikai piacon kapható összes vakcina biztonságos és hatékony. A megerősítő meghallgatáson az egészségügyi bizottság republikánus elnöke nyomatékosan a védőoltások fontossága melletti kiállásra ösztönözte a jelöltet, míg a demokraták az abortuszellenes nézeteit kérték számon.
Nyitóbeszédében Bill Cassidy louisianai szenátor arra sürgette a jelöltet, Overtont, hogy nyilvánosan erősítse meg a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni (MMR) vakcina biztonságosságát, és kötelezze el magát amellett, hogy a politikát távol tartja az FDA szakmai döntéseitől.
A republikánus bizottsági elnök élesen kritizálta Overtont, amiért az szó nélkül asszisztált Trump egyik vitatott végrehajtási rendeletéhez. Az elnöki rendelet – amelyet orvosszakmai szervezetek és oltóanyaggyártók is határozottan elleneztek – több, különálló adagra bontotta a gyermekkori oltási ütemtervet. Az orvos végzettségű Cassidy hangsúlyozta: a rendelet „nulla tudományos bizonyítékon” alapult, és csupán a családok költségeit növelné.
Cassidy arra is kitért, hogy Overton jelen volt, amikor Trump az MMR-oltást „potenciálisan meglehetősen halálosnak” nevezte. A szenátor azt firtatta: a jelölt hajlandó-e szakítani az elnök vakcinákkal kapcsolatos, tudománytalan jellemzésével egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államokban – a csökkenő oltási hajlandóság miatt – évtizedek óta a legsúlyosabb kanyarójárvány tombol.
„Az MMR-vakcina nem halálos” – szögezte le Overton a meghallgatáson. „Igen, szenátor úr, az MMR-vakcina biztonságos és hatékony. Sőt, az amerikai piacon jelenleg kapható összes vakcina biztonságos és hatékony az FDA szerint” – tette hozzá, miután Cassidy rákérdezett, van-e olyan oltóanyag a piacon, amelyik nem az.
„Amerika az Első” ideológia
Trump augusztusban jelölte Overtont, a Fehér Ház egyik politikai tanácsadóját az FDA élére. Ezzel egy hűséges, „Amerika az Első” (America First) szövetségest választott a meggyengült ügynökség élére, amelyet az elmúlt időszakban munkaerő-elszívás (több mint 3000 alkalmazott, köztük osztályvezetők távoztak), alacsony morál, valamint az oltásokkal, abortusztablettákkal és gyógyszerengedélyeztetésekkel kapcsolatos heves politikai viták ráztak meg.
Ha a szenátus megerősíti a kinevezését, Overtonra hatalmas feladat hárul: helyre kell állítania a gyógyszeripar és a közegészségügyi szervezetek FDA-ba vetett bizalmát. Overton megelőző orvostani szakértőként és a Fehér Ház Belpolitikai Tanácsának igazgatóhelyetteseként korábban a konzervatív America First Policy Institute agytrösztnél is dolgozott.
Abortusztabletta és fogamzásgátlás: a demokraták válaszokat követeltek
Overton nyíltan abortuszellenes nézetei (a Roe v. Wade döntés 2022-es megsemmisítését korábban „az élet hatalmas győzelmének” nevezte) heves kritikát váltottak ki a demokrata szenátorok és az emberi jogi aktivisták részéről.
Patty Murray washingtoni demokrata szenátor többször is faggatta a jelöltet: személyesen egyetért-e azzal, hogy a mifepriszton nevű abortusztabletta biztonságos és hatékony. Overton kitért a közvetlen válasz elől, mondván: az ő feladata a törvényi előírások betartatása lesz. „Tudom, hogy az FDA korábbi felülvizsgálata szerint a gyógyszer megfelelt a biztonsági és hatékonysági előírásoknak” – ismételgette a jelölt.
Murray felidézte, hogy Overton három évvel ezelőtt egy publikációjában a gyógyszeres abortuszt a nőkre nézve kifejezetten veszélyesnek minősítette. A szenátor „aggasztónak” nevezte, hogy a hivatal várományosa évtizedek tudományos bizonyítékainak mondana ellent. Overton erre úgy reagált, hogy döntéseit mindig is kizárólag az adatok vezérelték.
A meghallgatás egyik legfeszültebb pillanata az volt, amikor Murray arról kérdezte a jelöltet, hogy a méhen belüli fogamzásgátló eszközt (IUD) fogamzásgátlásnak, vagy abortusznak (abortívumnak) minősíti-e. Overton kétszer is megtagadta a közvetlen választ, csupán annyit mondott: ha megerősítik kinevezését, „teljes körű tájékoztatást” fog kérni az ügynökség ezen a téren hozott korábbi döntéseiről. Murray „felháborítónak” nevezte a konkrét válasz elkerülését.
Ha kinevezik, Overton örököli az FDA jelenleg is zajló mifepriszton-felülvizsgálatát. Az abortuszjogi csoportok szerint a folyamat politikailag motivált, és szigorú korlátozásokhoz vezethet egy olyan gyógyszer esetében, amelyet amerikai nők milliói használtak biztonságosan az elmúlt 26 évben. (Az FDA-nak október 7-ig kell tájékoztatnia a szövetségi bíróságot a felülvizsgálat állásáról.)
Ízesített e-cigaretták és dohányipari lobbipénzek
Nemcsak a demokraták, de a republikánusok részéről is érte kritika a jelöltet más ügyekben. Susan Collins (Republikánus, Maine) az FDA egy augusztusi döntését kérte számon, amellyel a hivatal számos új, ízesített nikotintasak és e-cigaretta (vape) piacra dobását engedélyezte. Collins „szörnyű döntésnek” nevezte a lépést, amely szerinte semmibe veszi, és akár vissza is fordíthatja a fiatalok e-cigaretta-használatának visszaszorításában elért eddigi eredményeket. Overton megvédte a hivatalt, mondván: a karrier-alkalmazottak (azaz nem a politikai kinevezettek) azért javasolták az engedélyezést, mert sok felnőtt dohányos épp az ízesített termékek segítségével próbál leszokni a hagyományos cigarettáról – írja a Reuters.
Chris Murphy (Demokrata, Connecticut) viszont nyílt politikai beavatkozást orrontott az ügy mögött. Emlékeztetett arra a tényre, hogy a Reynolds dohánygyár – amelynek portfóliójába e-cigaretták is tartoznak – 8 millió dollárt adományozott Trump kampányának, alig néhány nappal az engedélyezési szabályok lazítása előtt. Overton a meghallgatáson elutasította a korrupciós vád „még csak a felvetését is”.







