Augusztus 20-án a magyar állam nemcsak Szent Istvánra emlékezhet, hanem egy egészen fiatal kormány századik napjára is. Ritka ajándéka ez a politikai naptárnak, az államalapítás ünnepe és egy új kormány első komoly vizsganapja is egybeesik.
A Tisza-kormány ráadásul már az első ülésének helyszínével történelmi keretet választott.
Nem a Karmelitában, hanem Ópusztaszeren ült össze, miközben az asztalra egyszerre kerültek az aszály, a gyermekvédelem, a kórházi fertőzések, az uniós pénzek és az előző kormány gazdálkodásának átvilágítása. A kabinet hivatalosan május 13-án kezdte meg működését, alig egy hónappal az április 12-i választás után.
Száz nap alatt egy országot nem lehet rendbe tenni, ez nyilvánvaló. Arra viszont elegendő, hogy kiderüljön, merre fordították a kormánykereket, milyen reflexek működnek az új hatalomban, és hol kezd elválni egymástól a választást követő remény, a politikai látvány és az állami teljesítmény.
Történelmi felhatalmazás, történelmi elvárások
Tudjuk, hogy a Tisza nem egyszerű kormányváltásra kapott felhatalmazást. A párt országos listájára 3 339 527 szavazat érkezett, ami 55,76 százalékos eredményt jelentett, az új kormánypárt pedig 141 mandátummal kétharmados többséghez jutott. Ez egyszerre adott lehetőséget és veszélyes kényelmet Magyar Péternek.
A választók jelentős része nem pusztán új minisztereket akart. Az állam visszavételét, az uniós konfliktusok lezárását, a korrupció feltárását, működő egészségügyet, jobb oktatást, kiszámíthatóbb gazdaságot és kevésbé harcias közéletet várt. A Tisza „Működő és Emberséges Magyarország” programja ezért nem egyetlen nagy ígéretből, hanem több mint ezer különböző vállalásból állt. Egy civil ígéretfigyelő már májusban 1013 tételt azonosított.
Ekkora vállaláscsomagot száz nap után százalékosan osztályozni értelmetlen lenne. Nem azonos súlyú ígéret egy hivatali elnevezés megváltoztatása, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és az egészségügy újjászervezése. A valódi mérce az, hogy a kormány hozzányúlt-e azokhoz a szerkezetekhez, amelyek nélkül egyetlen nagyobb reform sem vihető végig.
A válasz erre egyértelműen igen. A kérdés inkább az, milyen módszerrel.
A (le)bontás száz napja
A Tisza-kormány első időszakának legerősebb teljesítménye az intézményi tér gyors átrendezése volt.
Magyarország júliusban csatlakozott az Európai Ügyészséghez. Megindult a közmédia szervezeti átalakítása; a benyújtott szabályozás paritásos felügyeletet, önálló Magyar Távirati Irodát és többéves finanszírozást ígér. A kormány korrupcióellenes és jogállamisági törvénycsomagot nyújtott be, elkezdte az állami szerződések és vagyonmozgások átvilágítását, valamint létrehozta a vagyonvisszaszerzés új intézményi kereteit.
A tizenhatodik Alaptörvény-módosítás nyolc évben korlátozta a miniszterelnöki tisztség betöltését, megnyitotta az utat a közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakítása előtt, és felszámolta a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A tizenhetedik módosítással azonban már jóval vitathatóbb területre lépett.
Megszüntette Sulyok Tamás megbízatását, cikluskorlátot vezetett be a képviselőknél, és hetvenéves felső korhatárt állapított meg az alkotmánybíráknál.
Az Alkotmánybíróság ezek tartalmát nem vizsgálta, mert hatáskörét éppen a korábbi fideszes kétharmad szűkítette az alkotmánymódosítások eljárási ellenőrzésére. A Tisza tehát közjogilag végigvitte akaratát, ám ettől még nem vált jelentéktelenné a kérdés: helyes célok érdekében szabad-e személyre szabott vagy visszamenőleges szabályokat alkotni?
Ez az első száz nap legfontosabb figyelmeztetése. A Tisza más célra használja a kétharmadot, mint a Fidesz 2010 után, de részben ugyanabból a hatalomtechnikai szerszámosládából dolgozik.
Ugyanaz a sebesség, de nem ugyanaz az irány
A párhuzam Orbán Viktor 2010-es és Magyar Péter 2026-os indulása között elkerülhetetlen. Mindkét kormány rendkívüli társadalmi felhatalmazást kapott, gyors törvényhozással kezdett, személyi és intézményi átrendezést hajtott végre, és azt állította: az ország válságos állapota nem engedi meg a lassú kormányzást (erről korábban itt írtunk).
A különbségek azonban lényegesek.
A Tisza csatlakozott az Európai Ügyészséghez, vissza akarja állítani az alkotmányos kontroll egy részét, időben korlátozta saját miniszterelnökének hatalmát, paritásos felügyeletet ígér a közmédiában, és népszavazással kívánja megerősíteni az új alkotmányt. Ezek valódi önkorlátozó elemek lehetnek.
De egyelőre többnyire szabályok és ígéretek. Az önkorlátozás igazi próbája nem az, amikor a kormány saját magáról mond le valamilyen távoli előnyről, hanem amikor egy aktuális politikai cél érdekében sem hajlandó átlépni az általa hirdetett intézményi mércét.
A hivatalban lévő államfő mandátumának alkotmánymódosítással történő megszüntetése, a képviselői cikluskorlát visszamenőleges alkalmazása és az alkotmánybírák azonnal ható korhatára nem egyszerű technikai részlet. Ez bizony precedens. A mostani többség jó szándéka nem ad biztosítékot arra, hogy egy későbbi kétharmad ne használja ugyanezt a módszert rosszabb célokra.
A jogállamot nem az különbözteti meg az önkénytől, hogy jó emberek gyakorolják a hatalmat.
Hanem az, hogy a szabály a rossz embereket is korlátozza.
Visszatérés Európába
Külföldről nézve a kormányváltás első száz napja két, egymással versengő történetként látszik.
Az első a normalizálódó Magyarország története. A kormány rendezte viszonyát az uniós intézményekkel, korrupcióellenes vállalásokat tett, csatlakozott az Európai Ügyészséghez, és megállapodásra jutott a helyreállítási terv átdolgozásáról.
Az Európai Unió Tanácsa július 10-én jóváhagyta a módosított magyar tervet, amely 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 3,5 milliárd euró hitelt tartalmaz. Ez azonban nem azonos azzal, hogy a teljes összeg már meg is érkezett volna a magyar kormány számlájára. A kifizetésekhez a vállalt mérföldköveket teljesíteni kell.
A Reuters júliusi értékelése szerint a választás után erősödött a forint, emelkedett a magyar részvénypiac, és jelentősen csökkentek az állam finanszírozási költségei. A piac tehát hitelt előlegezett az új kormánynak. Ugyanez az elemzés azonban már figyelmeztetett is. A költségvetési hiány meghaladhatja a GDP hét százalékát, ezért az augusztus végére ígért költségvetési korrekció lesz Magyar Péter első valódi gazdasági hitelességi próbája.
A külföldi kép másik oldala kevésbé ünnepi. A Le Monde és az Associated Press elemzései azt hangsúlyozták, hogy az Orbán-rendszer gyors lebontása olyan közjogi eszközökkel is történik, amelyek kérdéseket vetnek fel. Külföldről tehát egyszerre látnak egy Európába visszatérő országot és egy kétharmados kormányt, amelynek sebessége emlékeztet a leváltott rendszer korai éveire.
Brüsszel és a pénzpiacok elsősorban azt figyelik, teljesülnek-e a reformok. A jogállami elemzők azt, hogyan teljesülnek.
A népszerűség még kitart, a nászút már véget ért
A közvélemény-kutatásokból nem kormányválság, hanem a választás utáni eufória lassú lehűlése olvasható ki.
A Publicus májusi felmérésében a teljes népesség 55 százaléka, a biztos pártválasztók 73 százaléka támogatta a Tiszát. Magyar Pétert 72 százalék tartotta alkalmasnak a miniszterelnöki posztra. Júliusra a párt támogatottsága 52, illetve 68 százalékra, Magyar Péter alkalmassági mutatója pedig 62 százalékra csökkent. Ugyanakkor 54-ről 63 százalékra emelkedett azok aránya, akik elégedettek voltak az ország irányával. A Publicus júliusi adatai így sajátos kettősséget mutatnak. A kormány általános irányát többen támogatják, miközben a miniszterelnök személyes megítélése romlott.
A Závecz Research július közepén 3,7-es átlagosztályzatot mért a kormány munkájára. A teljes népességben 58 százalékon állt a Tisza, a biztos pártválasztók között 74 százalékon. Ezek a számok nem vethetők össze mechanikusan a Publicus adataival, mert eltérő módszerrel és kérdésfeltevéssel készültek, de ugyanabba az irányba mutatnak, jelesül a Tisza fölénye óriási, ám a támogatás már nem feltétlenül személyes rajongásból származik.
A Medián júniusi kutatásában Magyar Pétert a válaszadók 72 százaléka látta volna szívesen fontos politikai szerepben. Vitézy Dávid, Orbán Anita és Kapitány István népszerűsége szintén meghaladta a párt támogatottságát.
Ez azt jelzi, hogy az új kabinet nem kizárólag a miniszterelnök személyére épülő politikai termék.
Legalább néhány minisztere önálló társadalmi bizalmi tőkével rendelkezik. A kormány szempontjából ez komoly erőforrás, Magyar Péter szempontjából pedig hasznos korlát lehet.
Az államfőjelölés körüli kapkodás ugyanakkor megmutatta, hogy a Tisza is képes saját maga által előidézett politikai hibára. A kormány népszerűségét ma még nem az ellenzék ereje veszélyezteti, hanem a saját felhatalmazásából fakadó túlzott magabiztosság.
Ami már megtörtént és amit még várunk
Az első száz nap mérlege azért nehéz, mert a kormány a leglátványosabb eredményeket ott érte el, ahol jogszabályt, szervezeti döntést vagy nemzetközi megállapodást kellett elfogadni. Sokkal kevesebbet tud még felmutatni ott, ahol emberek, pénz, intézményi kapacitás és többéves következetesség szükséges.
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kézzelfogható teljesítés. A közmédia átalakítása, a KEKVA-rendszer felszámolása, a vagyonvisszaszerzés és az alkotmányos újratervezés megkezdett folyamat. Az iskolakezdési támogatás azonnal érzékelhető, de nem helyettesíti a családpolitika átfogó reformját.
A várólista-csökkentő programot az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig kellett a kormány elé terjesztenie.
Augusztus 18-ig azonban nyilvános, tételes program, költségvetési összeg és intézményi bontás nem vált hozzáférhetővé. Elképzelhető, hogy az előterjesztés a kormány asztalán van, de az állampolgár azonban nem a kormányzati iratjegyzékben, hanem a szakrendelőben találkozik az egészségpolitikával.
Nem látható még kellő részletességgel az új alkotmány elkészítésének intézményi menetrendje sem.
Ki írja a szöveget? Milyen bizottságban? Mely ülések lesznek nyilvánosak? Lesz-e több alkotmánykoncepció? Hogyan kerülhető el, hogy a társadalmi egyeztetés egy már eldöntött kormányzati szöveg utólagos véleményezésévé váljon?
Az előző kormány 2010 és 2026 közötti kormányülési emlékeztetőinek nyilvánosságát már az első napon megígérték, de az átfogó közzététel egyelőre nem történt meg. Az oktatás rendszerszintű átalakítása, a kórházi kapacitások rendezése, az önkormányzatok pénzügyi önállóságának helyreállítása és a leszakadó térségek felemelése szintén a következő időszak számonkérhető feladata.
A legsürgetőbb vizsga mégis a költségvetés.
A választási ígéretek között adócsökkentés, bérrendezés, családtámogatási többlet, infrastruktúra-fejlesztés és euróbevezetési pálya egyaránt szerepelt. Ezeket egy rendkívül magas hiánnyal terhelt költségvetésből kellene finanszírozni. A kormány eddig hitelesen beszélt az örökölt állapotról. Augusztus végétől már nemcsak az örökség, hanem a választott megoldás is az ő felelőssége lesz.
Második esély 1989 után?
Az 1989–1990-es rendszerváltást igazságtalan volna egyszerűen elrontott történetként leírni. Békésen létrejött a többpártrendszer, megszületett a parlamentáris demokrácia, Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja lett. Ez nem kudarc.
A rendszerváltás azonban számos feladatot félbehagyott.
Nem született kellően erős társadalmi mobilitás, nem vált átláthatóvá a politikai és gazdasági hatalom kapcsolata, nem sikerült csökkenteni a területi különbségeket és nem épült olyan állam, amely egyszerre hatékony, szolgáltató és ellenőrizhető. A 2010 után kialakult rendszer éppen ezeket a hiányosságokat használta fel arra, hogy a stabilitás ígéretéért cserébe egyre több hatalmat központosítson.
A Tisza történelmi lehetősége ezért nem az, hogy újrajátssza 1989-et. Hanem az, hogy befejezze.
Ehhez nem elegendő visszavenni az állami vagyont, ha nem készül róla nyilvános leltár. Nem elegendő lecserélni a közmédia vezetőit, ha a következő kormány ismét saját embereit ültetheti a helyükre. Nem elegendő új alkotmányt írni, ha annak szerzői és vitái láthatatlanok. És nem elegendő az Orbán-rendszer személyeit eltávolítani, ha a személyre szabott jogalkotás módszere megmarad.
A száznapos ítélet
A Tisza-kormány első száz napja nem kudarc és nem is a befejezett rendszerváltás története. Erős, lendületes, több ponton bátor indulás volt, amely visszanyitotta Magyarországot Európa felé, megkezdte az állam átvilágítását, és bebizonyította, hogy a tizenhat év alatt mozdíthatatlannak látszó rendszer igenis megbontható.
A kabinet eddig a bontásban volt a legerősebb. Az építésben még csak az alaprajzot mutatta meg.
Az első száz nap után ezért nem az a legfontosabb kérdés, hány vezetőt váltottak le, hány alapítványt szüntettek meg, vagy hány törvényt fogadtak el. Hanem az, hogy a magyar ember jobban bízhat-e az államban, gyorsabban jut-e orvoshoz, jobb iskolába járhat-e a gyermeke, pontosabban érkezik-e a vonata, és saját munkájából könnyebben tud-e előrejutni.
Magyar Péter kormánya száz nap alatt bebizonyította, hogy az Orbán-rendszer lebontható. A következő ezer nap feladata annak bizonyítása lesz, hogy a helyén köztársaság, működő állam és felemelkedő ország is építhető.
