Néha éppolyan feltűnő, aki nincs a teremben, mint aki jelen van. Amikor Donald Trump amerikai, Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön találkozik az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) fórumán, a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja, Európa látványosan távol marad.
Kína szerint a háromoldalú csúcstalálkozó „úttörő jelentőségű” lesz a világ békéje és stabilitása szempontjából. A vezetőknek nincs hiányuk megvitatandó globális válságokból: napirenden van Oroszország évek óta tartó ukrajnai háborúja, az elhúzódó iráni konfliktus, a nukleáris fegyverzetellenőrzés, valamint a mesterséges intelligencia terén zajló verseny.
Jelentős diplomáciai áttörés valószínűtlennek tűnik, de a szimbolika továbbra is számít. A háromoldalú találkozó a nagyhatalmi politika egy régebbi korszakát idézi, amikor néhány főváros szivar és ital mellett próbálta rendezni a világ nagy részét érintő kérdéseket.
Az Európai Unió nem tagja az APEC-nek, mégis legalább akkora a tétje a csúcstalálkozó legfontosabb kérdéseiben, mint bármelyik tárgyalóasztalnál ülő félnek. Távolléte egy ilyen pillanatban élesen rávilágít a blokk hatalmas gazdasági súlya és korlátozott geopolitikai befolyása közötti szakadékra.
Teljesítés
Európa szinte minden tekintetben gazdasági nagyhatalom. Az uniós adatok szerint 2025-ben az EU világ többi részével folytatott kereskedelme meghaladta a 8 billió eurót (8,8 billió dollárt), ami a globális áru- és szolgáltatáskereskedelem közel 16 százalékát tette ki – megelőzve az Egyesült Államokat (13,5 százalék) és Kínát (13,0 százalék).
A blokk geopolitikai ereje azonban messze elmarad gazdasági súlyától, amire az ukrajnai konfliktus kiváló példa.
Bármilyen tartós rendezés nehéz lenne európai részvétel nélkül. Egyrészt a háború az európai kontinensen zajlik, és a megoldás érintheti Ukrajna csatlakozását az EU-hoz kapcsolódó szervezetekhez – vagy éppen annak elmaradását. Másrészt megkerülhetetlenek az EU Oroszországgal és az Egyesült Államokkal fennálló múltbeli és jelenlegi gazdasági kapcsolatai.
Mielőtt Oroszország 2022-ben teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, Európa volt Moszkva legfontosabb energiapiaca. Oroszország biztosította az EU földgázimportjának mintegy 40 százalékát és olajimportjának egynegyedét, 2021-ben pedig körülbelül 100 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el az uniós energiaeladásokból – ez az Oroszországból származó teljes EU-import 62 százalékának felelt meg.
Moszkvának így erős érdeke fűződik egy olyan megoldáshoz, amely részben helyreállítaná ezeket a kereskedelmi kapcsolatokat, miközben az évek óta tartó háború és szankciók által sújtott gazdaságát próbálja talpra állítani.
Az európai–orosz energetikai kapcsolatok bármilyen újjáéledése ugyanakkor súlyos következményekkel járna Washington számára. Miután Európa 2022-ben drasztikusan visszafogta az orosz olaj- és gázimportot, az amerikai energiatermelők töltötték be a keletkezett űrt. Jelenleg az Egyesült Államok az EU legnagyobb olajszállítója, és az idei évben eddig a cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának közel kétharmadát biztosította.
Trump ennek ellenére ismételten félreállította Európát az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalási törekvéseiből, Moszkva pedig elutasította az európai próbálkozásokat arra, hogy helyet szerezzenek maguknak a tárgyalóasztalnál.
Ez részben Trump kétoldalú megállapodások iránti elköteleződését mutatja, de az EU-n belüli megosztottságot is tükrözi – különösen a nyugat- és kelet-európai tagállamok között, amelyek élesen eltérően ítélik meg a Moszkva jelentette fenyegetést és lehetőségeket.
A közel kilenc hónapja tartó iráni háború ugyancsak rávilágít a blokk csökkenő geopolitikai súlyára.
Az európai hatalmak központi szerepet játszottak abban a diplomáciai folyamatban, amely Barack Obama volt amerikai elnök idején a 2015-ös iráni atommegállapodáshoz vezetett. Elméletileg Európa most is érdemi szerepet vállalhatna a konfliktus lezárásában, akár a Hormuzi-szoroson áthaladó hajózás biztosításával, akár a teheráni atomprogramról szóló megújított egyezmény felügyeletével.
Európa azonban eddig többnyire távolságtartó maradt, és elsősorban határozott hangvételű nyilatkozatokkal reagált. Még ha az európai vezetők közbe is avatkoznának, valószínűleg sokkal kevésbé járnának sikerrel, mint olyan országok, mint Pakisztán vagy Katar. A gazdasági befolyás ugyanis nem egyenlő a geopolitikai erővel.
Szelíd óriás
Az EU nem olyan szuperhatalom, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ahogy Mark Carney kanadai miniszterelnök is utalt rá az év elején, Európa inkább a lazán definiált középhatalmak közé sorolható.
Mi magyarázza ezt az EU mérete, gazdagsága és a kontinens globális ügyekben betöltött hosszú történelmi szerepe fényében?
Először is, az unió külpolitikai gépezete konszenzuson alapul és gyakran nehézkes. A blokk csak akkor tudja érvényesíteni jelentős kollektív gazdasági erejét szankciók, szabályozás és kereskedelempolitika révén, ha mind a 27 tagállam egyetért. A nemzeti kormányok emellett szoros ellenőrzést tartanak fenn a kül- és biztonságpolitika felett.
A különbség a katonai erő terén a legszembetűnőbb. Az EU tagállamai 2025-ben összesen 418 milliárd eurót költöttek védelemre – ez 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest –, reagálva az orosz fenyegetésre és a Trump-adminisztráció nyomására, amely nagyobb védelmi tehervállalást sürgetett Európától.
De még a 418 milliárd eurós együttes nemzeti katonai kiadás sem teremt uniós hadsereget. A fegyveres erők továbbra is a tagállami kormányok irányítása alatt állnak, miközben Európa kollektív védelme nagymértékben függ az Észak-atlanti Szerződés Szervezetétől (NATO) és végső soron az Egyesült Államok katonai erejétől.
Felismerve a problémát, Franciaország, Németország és kilenc másik tagállam a közelmúltban reformokat sürgetett annak érdekében, hogy az uniós külpolitikai döntések gyorsabbak legyenek, és nehezebben blokkolhassák őket egyes kormányok.
A változtatások végrehajtása azonban a sok eltérő érdek miatt nem lesz egyszerű – különösen úgy, hogy egyre népszerűbbek az európai szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok, amelyek közül sokan gyanakvással figyelik az EU katonai fellépését.
Végső soron az EU gazdasági nagyhatalomból geopolitikai erővé alakítása többet kíván puszta eljárási reformnál: a blokk identitásának újragondolására is szükség lesz. Ha ez elmarad, Európa azt kockáztatja, hogy kimarad a gazdaságára és nemzetbiztonságára nézve mélyreható következményekkel járó tárgyalásokból. Sencsen erre ad most ízelítőt – írja a Reuters.







