HIRDETÉS

Három ajtó maradt Netanjahu előtt, bármelyiken lép be, véget érhet egy politikai korszak

Arab királycsinálók, ultraortodox alkuk és titokzatos nagykoalíciós tárgyalások dönthetnek Izrael sorsáról

Külföld
  • 2026.11.19. - 11:04
Cikk borítókép
Tüntetők transzparenseket tartanak a tel-avivi Habima téren tartott tüntetésen, amelyen zsidó-arab koalíciós kormány megalakítását követelik az izraeli általános választásokat követően. Izrael nehéz koalíciós tárgyalások előtt áll a nem egyértelmű parlamenti választásokat követően, ahol az arab pártok döntő szerepet játszhatnak abban, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök hatalmon marad-e.Northfoto/DPA/Jamal Awad

Izraelben a választás lezárult, a hatalomátadás azonban még el sem kezdődött. Az országot továbbra is Benjamin Netanjahu ügyvezető kormánya irányítja, miközben az új parlamentben már azok vannak többségben, akik le akarják váltani. A hadsereg, a hírszerzés és a kormányzati apparátus fölött a régi kabinet rendelkezik, a törvényhozás napirendjét viszont hamarosan az új többség alakíthatja.

Ez nem egyszerű koalíciós patthelyzet, hanem sajátos izraeli kettős hatalom. Netanjahu még kormányoz, de már nem tudja biztosan ellenőrizni a Kneszetet. Gadi Eisenkot még nem miniszterelnök, de már megkapta az államfőtől a kormányalakítási megbízást és hatvanhét képviselő jelezte, hogy őt látná szívesebben a kormány élén.

Az előző elemzésünk címében azt írtuk: „Netanjahu nyert, és közben elveszítette a hatalmat.” Az első állítás pontosnak bizonyult. A Likud 27 mandátummal valóban a legerősebb párt lett. A második azonban egyelőre csak félig teljesült. Netanjahu elveszítette a parlamenti többségét és a kormányalakítás első jogát, de magát a végrehajtó hatalmat még nem.

Izraelben most nem az a kérdés, ki nyerte a választást. Hanem az, hogy a Netanjahut elutasító többség képes-e kormányzó többséggé válni.

HIRDETÉS

Ami jóslat volt, abból politikai valóság lett

Az október 27-i választás végleges eredménye szerint Netanjahu korábbi koalíciójának pártjai 53 helyet szereztek a 120 tagú Kneszetben. Eisenkot négy, zsidó vezetésű ellenzéki pártból álló tömbje 48 mandátumig jutott. A két arab vezetésű lista összesen 19 képviselőt küldhetett a parlamentbe, ami történelmi eredmény.

Az előző elemzésünk legfontosabb állítása tehát beigazolódott. Az arab választók nem egyszerűen nagyobb képviselethez jutottak, hanem királycsinálókká váltak. Részvételük az arab többségű településeken az Izraeli Demokrácia Intézet becslése szerint az előző választáson mért 53 százalékról mintegy 77 százalékra emelkedett. Ez az ugrás önmagában elég volt ahhoz, hogy Netanjahu elveszítse régi többségét.

HIRDETÉS

Isaac Herzog államfő november 8-án Eisenkotot bízta meg a kormányalakítással. A volt vezérkari főnököt 67 képviselő ajánlotta, Netanjahut 46, egy héttagú frakció pedig senkit. Eisenkotnak 28 napja, vagyis december 6-ig kell koalíciót létrehoznia; Herzog ezt legfeljebb további két héttel hosszabbíthatja meg.

Ez azonban éppen azt bizonyítja, amire korábban figyelmeztettünk, az államfői ajánlás nem koalíciós szerződés. Eisenkotnak papíron 67 támogatója van, de nincs mögötte 67 képviselőből álló, közös programot vállaló kormánytöbbség.

A szavazatok összeadhatók. A politikai ellentétek már kevésbé.

HIRDETÉS

Netanjahu elveszítheti a parlamentet, mielőtt elhagyná a kormányt

Az új Kneszet november 10-én megalakult, Eisenkot tábora pedig azonnal jelezte, hogy a kormányalakítás lezárulta előtt is használni akarja parlamenti többségét. Kezdeményezték a Netanjahuhoz hű házelnök, Amir Ohana leváltását, és Matan Kahanát, Eisenkot pártjának képviselőjét jelölték a helyére.

Eisenkot tábora ellenőrizheti a parlament napirendjét akkor is, amikor a végrehajtó hatalom még Netanjahu kezében van.

HIRDETÉS

Ez több protokolláris helycserénél. Az új többség hivatalos vizsgálóbizottságot állítana fel a 2023. október 7-i biztonsági katasztrófa feltárására, visszafordítaná Netanjahu igazságügyi átalakításának egyes elemeit, és korlátozná a miniszterelnöki tisztségben eltölthető időt.

Izraelben tehát akár heteken át olyan helyzet állhat fenn, amelyben a kormány és a parlament politikai iránya ellentétes. Ez békeidőben is kényes volna. Egy többfrontú biztonsági válság, az iráni konfliktus, a gázai helyzet és a libanoni fenyegetés közepette különösen az.

A tét már nem pusztán az, ki alakít kormányt. Hanem az is, ki ellenőrzi az ügyvezető kormány döntéseit addig, amíg ez megtörténik.

HIRDETÉS

Első út: arab támogatással megszületik a változás kormánya

A matematikailag legegyszerűbb megoldás a politikailag legnehezebb. Eisenkot 48 mandátumos tömbje a két arab párt 19 képviselőjével együtt kényelmes, 67 fős többséget alkothatna.

A Ra’am már 2021-ben is részt vett egy Netanjahu nélküli kormánykoalícióban, ezért vele elképzelhető a megállapodás. A három baloldali és arab nacionalista pártot tömörítő Egyesült Lista azonban elutasítja Izrael kizárólagosan zsidó államként való meghatározását, támogatja az önálló palesztin államot, és több biztonságpolitikai kérdésben élesen szemben áll Eisenkottal.

HIRDETÉS

A volt vezérkari főnök négy feltételt szabott partnereinek: Izrael zsidó, demokratikus, liberális és egyenlőségre épülő jellegének elfogadását; a függetlenségi nyilatkozat értékeinek tiszteletét; valamilyen katonai, polgári vagy nemzeti szolgálat vállalását minden állampolgár számára; valamint a Hamász terrorszervezetként való elismerését és gázai uralmának felszámolását.

Ha létrejönne ez a koalíció, annak belpolitikai jelentősége történelmi volna. Izrael arab állampolgárai többé nem alkalmi külső támogatói, hanem a politikai rendszer teljes jogú alakítói lehetnének. Az őket érintő lakhatási, közbiztonsági, oktatási és önkormányzati problémák a kabinet napirendjére kerülnének.

A külpolitikában azonban nem következne be békepárti fordulat. Eisenkot volt vezérkari főnök, biztonságpolitikája kemény és nem ígérte a palesztin állam gyors elismerését vagy a katonai nyomás feladását. Változás inkább a módszerben történne, több egyeztetés Washingtonnal, kisebb szerep a szélsőjobboldali telepespolitikának, óvatosabb fellépés Ciszjordániában és nagyobb nyitottság egy későbbi politikai rendezés felé.

Nem a kard kerülne vissza a hüvelybe. De talán ismét megjelenne mellette a térkép.

Második út: az ultraortodoxok mentik meg Eisenkotot

A politikailag kevésbé látványos, de számtanilag pontos megoldás az ultraortodox pártok bevonása. Eisenkot 48 képviselőjéhez a Sasz hat, az Egyesült Tórapárt hét mandátuma éppen 61 fős többséget adna.

Ennek azonban súlyos ára lenne.

Eisenkot kampányának egyik legfontosabb ígérete az egyenlő teherviselés volt. Azt mondta, nem tartható fenn, hogy a világi és vallásos-cionista családok újra meg újra katonai szolgálatot teljesítenek, miközben az ultraortodox férfiak többsége politikai alku révén mentesül a bevonulás alól.

Az ultraortodox pártok viszont éppen ezt a különállást, valamint oktatási intézményeik finanszírozását és vallási jogosítványaikat akarják megőrizni. Ha Eisenkot velük kötne egyezséget, stabilabb zsidó többségi kormányt alakíthatna, de már az első napon felpuhítaná saját megújulási programját.

Ez a változat külpolitikailag valószínűleg mérsékelt és kiszámítható volna. Az ultraortodox pártokat általában kevésbé érdekli a területi terjeszkedés ideológiája, mint saját közösségi intézményeik védelme. A palesztin kérdésben azonban nem kényszerítenék Eisenkotot érdemi nyitásra, a hadkötelezettség kompromisszuma pedig belülről gyengíthetné az új kormány erkölcsi alapját.

A kabinet létrejönne, de az új korszak első mondata máris lábjegyzettel kezdődne.

Harmadik út: nagykoalíció a Likuddal, Netanjahu nélkül vagy vele

A Likud és Eisenkot tárgyalói november 15-én már találkoztak. Áttörés nem történt, de a tárgyalás megmutatta, hogy a nemzeti egységkormány lehetősége továbbra is az asztalon van.

Eisenkot egy általa vezetett kabinetbe befogadná a Likudot, amennyiben az elfogadja alapelveit, szakít a szélsőséges partnerekkel és Netanjahu nem marad miniszterelnök. Netanjahu ezzel szemben saját vezetésével képzeli el az egységet és az iráni fenyegetésre hivatkozva próbálja kizárni az arab pártokat a legitim kormányalakításból.

Egy Netanjahu nélküli Likud–Eisenkot-koalíció lenne a legstabilabb megoldás. Kiszoríthatná a kormányból Itamar Ben Gvirt és más radikális szereplőket, megnyugtathatná a hadsereget, a gazdaságot és Izrael nyugati szövetségeseit. Egyben azonban megmenthetné a Likudot attól, hogy ellenzékben szembesüljön saját korszakának következményeivel.

Ha maga Netanjahu is helyet kapna a konstrukcióban, a választás változást követelő üzenete szinte teljesen elpárologna. Az október 7-i felelősség feltárása, az igazságügyi reform visszafordítása és a kormányfői hatalom korlátozása folyamatos koalíciós háborúvá válna.

Külpolitikailag ez a kabinet mutatná a legnagyobb folytonosságot. Iránnal, a Hamásszal és a Hezbollahhal szemben aligha enyhülne az izraeli álláspont, viszont a szélsőjobboldal kiszorítása javíthatná a kapcsolatot Európával és Washingtonnal. A hang megváltozna, a stratégia sokkal kevésbé.

És ha senki sem tud kormányt alakítani?

Ha Eisenkot kudarcot vall, Herzog Netanjahunak adhat lehetőséget, vagy a Kneszet más képviselője próbálhat többséget szervezni. Ha egyik kísérlet sem sikerül, Izrael ismét választás elé kerülhet.

Ez Netanjahu számára nem feltétlenül vereség. Az idő az ő egyik legfontosabb politikai erőforrása. Ügyvezető miniszterelnökként hivatalban marad, ellenfelei pedig minden egyes sikertelen tárgyalással bizonyítják, hogy könnyebb volt közösen ellene szavazni, mint együtt kormányozni.

Egy új választáson azonban az arab választói mozgósítás már nem tekinthető egyszeri meglepetésnek. Netanjahunak ezért nem egyszerűen újabb mandátumokat kellene szereznie, hanem vissza kellene fordítania azt a társadalmi folyamatot, amely az eddig perifériára szorított állampolgárokat a politikai rendszer közepére emelte.

Nem a béke, hanem a politika visszatérése a tét

Bármilyen kormány alakul, Izrael külpolitikája nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Az iráni fenyegetés, a Hamász jövője, a Hezbollah fegyverkezése és a túszok ügye nem tűnik el Netanjahu távozásával. Az izraeli társadalom többsége továbbra is erős hadsereget és kemény biztonságpolitikát vár.

A változás inkább abban állhat, hogy a katonai erő mögött ismét megjelenik-e meghatározott politikai cél. A háború eszköz marad-e, vagy önmagát fenntartó állapot. Újra értékké válik-e a szövetségesekkel való egyeztetés, a belső teherviselés igazságossága és a kormányzati felelősség.

Az előző elemzésünk végén azt írtuk, hogy nem a béke győzött, hanem a lezárás igénye. Ezt most pontosíthatjuk.

A választók megnyitották az ajtót egy új korszak előtt, de még senki sem lépett át rajta. Eisenkot mögött megvan a Netanjahut elutasító többség, de még nincs készen az Izraelt kormányozni képes szövetség.

Netanjahu elveszítette a régi politikai képletet. Hatalmát azonban csak akkor veszíti el, ha ellenfelei egy újat is fel tudnak írni helyette.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS