A népszerű fogyókúrás és cukorbetegség elleni gyógyszerek használata a kutatások szerint összefügghet a hajhullás fokozott kockázatával.
Az olyan GLP–1-alapú készítmények, mint az Ozempic vagy a Wegovy hatóanyaga, a szemaglutid, illetve a Mounjaro és a Zepbound hatóanyaga, a tirzepatid világszerte rendkívül népszerűvé váltak. Egy friss kutatás azonban arra utal, hogy a hajhullás hátterében nem feltétlenül kizárólag a gyors fogyás áll: maga a GLP–1 receptor működéséhez kapcsolódó biológiai útvonal is szerepet játszhat benne.
Ahogy a Newsweek is beszámol róla a New York University Langone Health kutatói azt vizsgálták, van-e genetikai kapcsolat a GLP–1 receptor fokozott aktivitása és az androgenetikus alopecia, vagyis az örökletes, férfias típusú kopaszodás között. Ez a hajhullás leggyakoribb formája a férfiaknál, amely jellemzően a homlok és a fejtető területén jelentkezik. A kutatás szerint azoknál a férfiaknál, akik eleve genetikailag hajlamosak erre a típusú kopaszodásra, a nagyobb GLP–1-receptor-aktivitással összefüggő genetikai változatok körülbelül 7 százalékkal magasabb eséllyel társultak androgenetikus alopeciához.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki Ozempicet, Wegovyt vagy Zepboundot használ, annak automatikusan 7 százalékkal nagyobb lesz a kopaszodási kockázata. A kutatók ugyanis nem közvetlenül ezeket a gyógyszereket szedő embereket követték. Egy úgynevezett mendeli randomizációs módszert alkalmaztak, és olyan természetesen előforduló genetikai eltéréseket vizsgáltak, amelyek a GLP1R gén, ezáltal a GLP–1 receptor működését befolyásolják. Ezek segítségével próbálták modellezni, milyen kapcsolat lehet a receptor fokozott aktivitása és a hajhullás között. Az eredmény ezért elsősorban egy lehetséges biológiai összefüggésre utal, nem pedig arra, hogy a gyógyszerek közvetlenül kopaszodást okoznának.
A hajhullás és a GLP–1-készítmények közötti lehetséges kapcsolat már korábban is felkeltette a kutatók figyelmét. Sokáig az egyik legvalószínűbb magyarázatnak a gyors testsúlycsökkenést tartották. A jelentős fogyás komoly változást jelenthet a szervezet számára, és kiválthat úgynevezett telogén effluviumot. Ilyenkor a szokásosnál több hajszál kerül egyszerre nyugalmi fázisba, majd néhány hónappal később fokozott hajhullás kezdődhet. Ez rendszerint nem jár a hajhagymák végleges károsodásával, ezért sok esetben visszafordítható.
A gyors fogyás mellett a megváltozott táplálkozás is szerepet játszhat. A GLP–1-készítmények jelentősen csökkenthetik az étvágyat, ezért egyesek jóval kevesebbet esznek, mint korábban. Ha emiatt nem jut elegendő fehérje, vas, cink vagy más fontos tápanyag a szervezetbe, az szintén hozzájárulhat a hajhulláshoz. A mostani genetikai eredmények azonban felvetik, hogy a történet ennél összetettebb lehet, és a GLP–1-jelátvitelnek önmagában is lehet valamilyen szerepe a hajhagymák működésében. Ennek pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert.
Egy másik, 2026 júliusában a The BMJ folyóiratban megjelent nagyszabású vizsgálat szintén talált összefüggést a GLP–1-receptor-agonisták és a hajhullás között. A kutatók több tízezer, 2-es típusú cukorbeteg egészségügyi adatait elemezték. A GLP–1-készítményt használóknál 37 százalékkal magasabb relatív kockázatot mértek az alopecia kialakulására az SGLT–2-gátlókat használókhoz képest, a DPP–4-gátlókkal összevetve pedig 68 százalékkal magasabb relatív kockázatot találtak. Elsősorban a nem hegesedő, tehát a hajhagymákat véglegesen nem elpusztító hajhullás fordult elő gyakrabban.
A százalékos növekedés ugyanakkor önmagában ijesztőbbnek tűnhet, mint amekkora az abszolút kockázat. A hajhullás továbbra is ritka mellékhatásnak számított: a vizsgálatok alapján évente nagyjából néhány eset jutott ezer GLP–1-készítményt használó betegre. Vagyis a kutatások nem azt mutatják, hogy ezek a gyógyszerek általában hajhullást okoznának, hanem azt, hogy a kockázat valamivel magasabb lehet más cukorbetegség elleni gyógyszerekhez képest.
Az amerikai FDA mellékhatás-bejelentési rendszerének 2016 és 2025 közötti adatait elemző másik kutatásban összesen 1941, GLP–1-készítményekhez kapcsolódó hajhullási bejelentést azonosítottak. A legtöbb, 697 jelentés szemaglutidhoz, 620 pedig tirzepatidhoz kapcsolódott. Az ilyen spontán bejelentésekből azonban nem lehet bizonyítani, hogy valóban a gyógyszer okozta a hajhullást, mivel nem ismert minden olyan körülmény, amely az adott betegnél közrejátszhatott.
A jelenlegi eredmények alapján tehát a GLP–1-készítmények és a hajhullás között valószínűsíthető kapcsolat létezik, de annak pontos oka még nem tisztázott. Szerepet játszhat a gyors fogyás, a csökkent tápanyagbevitel, a szervezetet érő fiziológiai stressz, és az új kutatás szerint akár maga a GLP–1 receptorhoz kapcsolódó biológiai mechanizmus is. A genetikai vizsgálat eredményei ráadásul jelenleg csak férfiak androgenetikus alopeciájára vonatkoznak, ezért nem tudni, hogy ugyanez a kapcsolat nőknél is fennáll-e.
A kutatók ezért további vizsgálatokat tartanak szükségesnek annak megállapítására, hogy pontosan hogyan befolyásolhatják ezek a készítmények a haj növekedési ciklusát, kik lehetnek különösen veszélyeztetettek, és a kezelés befejezése után mennyire áll helyre a haj növekedése. A jelenlegi adatok alapján a hajhullás kockázata alacsony, ezért az eredmények önmagukban nem jelentik azt, hogy az orvos által felírt GLP–1-kezelést abba kellene hagyni.
