HIRDETÉS

Le Pen és Mélenchon lehet Macron két legnagyobb kihívója

Radikálisok vehetik át a francia politikát

Külföld
  • 2026.11.18. - 13:23
Cikk borítókép
Az első becslések alapján Marine Le Pen pártja nyerheti a voksolástAFP/Bertrand Guay

Közeledik a 2027. április 18-ra kitűzött francia elnökválasztás első fordulója, és egyre több politikus neve merül fel Emmanuel Macron lehetséges utódjaként. A két elnöki ciklus után távozó államfő politikai öröksége azonban korántsem jelent biztos kiindulópontot saját táborának: a centrista oldal meggyengült, miközben a radikális politikai erők egyre komolyabb támogatottságot szereznek.

A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon számít a verseny két legmeghatározóbb szereplőjének. Ha a következő hónapokban nem történik jelentős fordulat, akár az is előfordulhat, hogy a második fordulóban a francia politika két szélső pólusa mérkőzik meg egymással. Ez különösen jelentős fejlemény lenne annak fényében, hogy Franciaország az Európai Unió egyetlen atomhatalma, valamint egyik legfontosabb gazdasági és politikai szereplője.

A választási küzdelem egy rendkívül feszült belpolitikai időszakban zajlik. A szeptember óta tartó diáktüntetések, az utcai összecsapások és a társadalmi megosztottság egyre nehezebb helyzetbe hozzák a mérsékelt politikai erőket. Miközben a radikális szereplők határozott válaszokat kínálnak a választóknak, a centrum egyelőre nem tudott olyan karakteres vezetőt felmutatni, aki képes lenne összefogni a szélsőségeket elutasító szavazókat.

A lehetséges centrista indulók között Édouard Philippe korábbi miniszterelnök neve merült fel a legtöbbször, ám támogatottsága az utóbbi időszakban csökkenő tendenciát mutat. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank februárban távozó vezetője szintén szóba került, miközben Éric Zemmour ismét bejelentette indulási szándékát. A mezőny egyik legváratlanabb szereplője pedig Teddy Riner többszörös olimpiai és világbajnok cselgáncsozó lehet.

HIRDETÉS

Macron után új korszak kezdődhet a francia politikában

A francia elnökválasztás jelenlegi helyzete leginkább a 2017-es politikai környezethez hasonlítható. Akkor François Hollande rendkívül alacsony népszerűsége miatt úgy döntött, hogy egyetlen ciklus után nem próbálja megőrizni államfői tisztségét. Távozása teljesen nyitottá tette az utódlás kérdését.

A 2017-es voksolás egyúttal a francia politikai rendszer korábbi egyensúlyát is felborította. Az 1958-ban létrejött V. Köztársaság történetében hosszú időn keresztül a konzervatív gaulle-isták és a szocialisták váltották egymást az elnöki székben. Macron azonban szakított ezzel a hagyománnyal: független jelöltként indult, majd egy új, centrista politikai mozgalmat épített fel, amelybe a jobb- és balközép számos képviselőjét is bevonta.

A 2017-es és a 2022-es választás második fordulójában egyaránt Marine Le Pen volt Macron ellenfele. Az államfő mindkét alkalommal győzni tudott, elsősorban annak köszönhetően, hogy a politikai pártok és a választók széles köre összefogott a szélsőjobboldali jelölttel szemben. Ezt az együttműködést nevezi a francia politika köztársasági frontnak.

HIRDETÉS

Macron második ciklusának végére azonban jelentősen meggyengült saját politikai bázisa. A Reneszánsz (korábban Köztársaság Előre!) nevű párt elveszítette korábbi erejét, az államfő népszerűsége pedig mélypontra került. A politikai örökség továbbvitelére Gabriel Attal korábbi miniszterelnök vállalkozhat, ám jelenlegi támogatottsága alapján kevés esélye van arra, hogy meghatározó szereplővé váljon a választási versenyben.

A mostani helyzet egyik legfontosabb újdonsága, hogy a két legnagyobb eséllyel induló politikus nem a mérsékelt jobboldal és a centrum képviselője, hanem Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon. A Reuters november 9-i közvélemény-kutatási összesítése is ezt a tendenciát erősítette meg.

A középen álló választók számára egyelőre nincs olyan egyértelmű jelölt, aki megfelelő alternatívát kínálna. Bár továbbra is jelentős szavazói réteg utasítja el a politikai szélsőségeket, a mérsékeltek között nem alakult ki olyan vezetői tekintély, amely képes lenne egyesíteni ezt a tábort.

HIRDETÉS

A társadalmi feszültségek a radikálisoknak kedveznek

A választási kampány kezdetére Franciaország belpolitikai helyzete különösen ingataggá vált. A szeptember végén kirobbant diáktüntetések továbbra is rendszeresen utcára viszik az embereket, a demonstrációk pedig egyre gyakrabban torkollnak konfliktusokba.

A hatóságok két oldalról is komoly bírálatokat kapnak. A baloldali kritikusok szerint a rendőrség túlzott erővel lép fel a tiltakozókkal szemben, míg a jobboldali politikusok éppen azt kifogásolják, hogy az állam nem képes megfelelően fenntartani a közrendet.

Ebben a feszült környezetben Mélenchon a tiltakozó mozgalmak egyik leghangosabb politikai támogatójaként jelenik meg, Le Pen pedig a közbiztonság helyreállítását ígéri. A mérsékeltebb pártok mindeközben nehezen találnak olyan üzenetet, amellyel érdemben reagálhatnának a társadalmi elégedetlenségre.

HIRDETÉS

A folyamatos konfliktusok tovább mélyíthetik az ország politikai megosztottságát. Ez a folyamat elsősorban azoknak a jelölteknek kedvezhet, akik már korábban is határozott, radikális álláspontokat képviseltek.

Marine Le Pen: a szélsőjobboldal fokozatos átalakulása

Marine Le Pen neve hosszú ideje meghatározó a francia politikában. A politikus 2012-ben indult először elnökjelöltként, majd a következő két választáson is sikerült bejutnia a második fordulóba. Mindkét alkalommal Emmanuel Macronnal szemben maradt alul.

A ma Nemzeti Tömörülésként (Rassemblement National – RN) ismert pártot még 1972-ben alapította édesapja, Jean-Marie Le Pen Nemzeti Front néven. A szervezet kezdetben nyíltan szélsőjobboldali politikát folytatott, és antiszemita megnyilvánulások is jellemezték. Az alapító 2002-ben jutott el első alkalommal az elnökválasztás második fordulójáig, ahol Jacques Chirac elsöprő, 82 százalékos győzelmet aratott felette.

HIRDETÉS

Marine Le Pen 2011-ben vette át a párt irányítását, és hamar felismerte, hogy a hagyományos szélsőjobboldali retorika nem elegendő az országos választási győzelemhez. Ennek megfelelően hosszú átalakítási folyamatba kezdett, amelynek célja az volt, hogy a pártot elfogadhatóbbá tegye a szélesebb választói rétegek számára.

Az átalakulás egyik leglátványosabb állomása 2015-ben következett be, amikor kizárta saját édesapját a pártból, miután az ismételten relativizálta a holokausztot. Három évvel később a szervezet új nevet kapott, 2021-ben pedig Marine Le Pen átadta az elnöki tisztséget Jordan Bardellának. A fiatal politikus vezetése alatt a Nemzeti Tömörülés tovább modernizálta arculatát, és különösen a fiatalabb választók körében tudta növelni támogatottságát.

A párt múltjától ugyanakkor továbbra sem sikerült teljesen megszabadulni. Októberben olyan korábbi Messenger- és e-mail-üzenetek kerültek nyilvánosságra, amelyeket Bardella még 2013 és 2015 között írt. A dokumentumokban a politikus antiszemita sztereotípiákat is megfogalmazott.

HIRDETÉS

A párt külpolitikai álláspontja szintén jelentős változásokon ment keresztül. Marine Le Pen korábban kifejezetten ellenségesen viszonyult az Európai Unióhoz, és Oroszországgal is szorosabb kapcsolatokat szorgalmazott. Az utóbbi években azonban több korábbi álláspontján enyhített.

A Nemzeti Tömörülés 2024-ben még az egyik legfontosabb európai partnerétől, a német AfD-től is eltávolodott, miután annak politikusai között többen relativizálták az SS szerepét a náci Németország történetében.

A párt Izraellel kapcsolatos politikája is átalakult: az egykor antiszemitizmussal összefüggésbe hozott szervezet mára kifejezetten Izrael-barát álláspontot képvisel. Ebben szerepet játszik az is, hogy a Nemzeti Tömörülés politikai kommunikációjának egyik központi eleme a muszlim bevándorlással szembeni fellépés.

Oroszországgal kapcsolatban Le Pen szintén óvatosabbá vált. A 2017-es kampány idején orosz bankoktól kapott hitelt, és még a választás előtt személyesen találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Kremlben. Az ukrajnai háború kitörése óta azonban már nem vállal nyíltan oroszbarát álláspontot. Kijev támogatásával kapcsolatban ugyanakkor jelentős korlátozásokat vezetne be: a már korábban megígért segítséget folyósítaná, de újabb pénzügyi kötelezettségeket nem vállalna.

Jean-Luc Mélenchon: a radikális baloldal erősödő vezére

Míg Marine Le Pen az elmúlt években igyekezett mérsékeltebb képet kialakítani magáról és pártjáról, Jean-Luc Mélenchon politikai kommunikációja egyre radikálisabbá vált. A politikus 2012 óta valamennyi elnökválasztáson elindult, és most is komoly esélyekkel számolhat.

Az általa vezetett Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) különösen a gázai háború kitörése után erősítette meg palesztinbarát politikai irányvonalát. Mélenchon több alkalommal is olyan kijelentéseket tett, amelyek miatt antiszemitizmus vádjával illették.

Ez a politikai irányvonal ugyanakkor megnehezítheti, hogy a szélsőbaloldali politikus a centrum választóit is megszólítsa. Egy esetleges második fordulóban Le Pen vele szemben a jelenlegi felmérések alapján jelentős előnyből indulhatna.

Mélenchon támogatottsága ugyanakkor a fiatalabb generáció körében különösen erős. Egy szeptember végi kutatás szerint a 35 év alatti választók 47 százaléka őt támogatná az elnökválasztáson. Ez magyarázza azt is, hogy a politikus aktívan részt vesz a diáktüntetések körüli politikai mozgósításban.

A fiatalok mellett a bevándorló hátterű, muszlim vallású francia állampolgárok jelenthetik Mélenchon egyik legfontosabb választói bázisát. A palesztin ügy melletti kiállása és Izraellel szembeni éles kritikája ebben a közegben különösen nagy visszhangot vált ki.

Gazdasági programja határozottan baloldali intézkedéseket tartalmaz. Visszaállítaná a nyugdíjkorhatárt 62 évre, miután Macron korábban 64 évre emelte azt. Emellett negyven év munkaviszony után automatikussá tenné a nyugdíjjogosultságot, a minimálbért pedig a jelenlegi 1480 euróról 1700 euróra növelné.

Programjának további elemei között szerepel a magas jövedelműek nagyobb adóztatása, valamint az alapvető élelmiszerek árának korlátozása.

Külpolitikai elképzelései a francia önállóságot helyezik előtérbe. Mélenchon fokozatosan megszüntetné az ország NATO-hoz fűződő katonai integrációját, első lépésként a szövetség integrált katonai parancsnokságából léptetné ki Franciaországot.

Erre korábban már volt példa: Charles de Gaulle 1966-ban döntött a kilépésről, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt azonban 2009-ben az ország ismét csatlakozott a rendszerhez.

„Nincs dolgunk a NATO-ban, sem az amerikai háborúkban. Franciaországnak az el nem kötelezett országok globális frontját kell felépítenie” – fogalmazott Mélenchon egy Párizs környéki kampányrendezvényen.

A politikus Németország uniós befolyását is bírálta, mivel szerinte Berlin túlságosan meghatározza az Európai Unió gazdaságpolitikáját. Ukrajnával kapcsolatban pedig azt vetette fel, hogy a Donbasz lakosságának népszavazáson kellene döntenie arról, melyik országhoz kíván tartozni. Az elképzelést az ukrán vezetés határozottan elutasította.

Édouard Philippe: a mérsékelt oldal egyelőre gyengülő favoritja

Emmanuel Macron egykori miniszterelnökét, Édouard Philippe-et már hosszabb ideje a lehetséges utódok között tartják számon. A politikus 2017 és 2020 között vezette a francia kormányt, előtte pedig a hagyományos konzervatív politikai táborhoz tartozott.

Macron mellé átigazolva fontos kormányzati szerepet kapott, miniszterelnöksége után pedig saját centrista pártot alapított Horizons néven, amelynek azóta is ő az elnöke.

Philippe a kormányzati szerepvállalás után visszatért a helyi politikába, és megszerezte Le Havre polgármesteri tisztségét. A 2026 márciusában tartott önkormányzati választáson ismét bizalmat kapott a város lakóitól, ami országos politikai megítélésére is kedvezően hatott.

A választási győzelem után egy ideig úgy tűnt, hogy ő lehet Marine Le Pen legkomolyabb centrista kihívója. Március végén több felmérés is kedvező esélyeket jelzett számára.

Azóta azonban megtorpant a politikai lendülete. Népszerűségi mutatói folyamatosan romlanak, és bár továbbra is a centrum egyik legismertebb szereplője, a korábbi előnye egyre kevésbé érzékelhető. Raphaël Glucksmann balközép politikussal jelenleg nagyjából hasonló támogatottságot élvez.

Philippe egyik legnagyobb problémája, hogy politikai karaktere kevésbé illeszkedik a mai médiakörnyezethez. A pedagóguscsaládból származó, több könyvet is publikáló politikust sokan túlságosan intellektuálisnak és távolságtartónak tartják. A közösségi médiában kevéssé aktív, kommunikációja pedig nélkülözi azt a konfrontatív, érzelmekre építő hangnemet, amellyel Le Pen és Mélenchon jelentős tömegeket képes megszólítani.

Ez komoly hátrányt jelenthet egy olyan választási küzdelemben, amelyben egyre nagyobb szerepet kap a közösségi média és a politikai üzenetek leegyszerűsítése.

Christine Lagarde: az európai pénzügyi elitből az Élysée-palotába?

A lehetséges centrista jelöltek között Christine Lagarde neve is egyre gyakrabban felmerül. Az Európai Központi Bank jelenlegi elnöke október végén közölte, hogy februárban távozik a pénzintézet éléről. Bár hivatalosan nem jelezte, hogy indulni kívánna az elnökválasztáson, a bejelentés sokakban felvetette a francia belpolitikai visszatérés lehetőségét.

Lagarde korábban a Nemzetközi Valutaalap vezetőjeként is dolgozott, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt pedig több miniszteri tisztséget töltött be. A francia belpolitika tehát nem ismeretlen terep számára, ugyanakkor az elmúlt másfél évtizedet elsősorban nemzetközi pénzügyi vezetőként töltötte.

Éppen ez lehet az egyik legnagyobb politikai gyengesége. A francia társadalom jelenleg elsősorban a megélhetési nehézségek, a közbiztonság és a politikai elitbe vetett bizalom megrendülése miatt elégedetlen. Lagarde személye ezzel szemben sokak számára a nemzetközi gazdasági és pénzügyi elit világát képviseli.

A Politico által ismertetett novemberi közvélemény-kutatás szerint Lagarde centrista jelöltként 14 százalékos eredményt érhetne el, míg Philippe 13,5 százalékon állna. A különbség a hibahatáron belül van, ugyanakkor a két politikus eltérő támogatottsági tendenciái miatt Lagarde pozíciója még javulhat.

A két radikális politikus azonban továbbra is jelentős előnnyel rendelkezik: ugyanebben a felmérésben Mélenchon 20,5, Le Pen pedig 30,5 százalékot kapott.

Lagarde számára ezért egyelőre az lehet a legjobb stratégia, ha kivárja, hogyan alakulnak a politikai erőviszonyok. Elképzelhető, hogy csak akkor vállalja a jelöltséget, ha a centrista táboron belül egyértelműen őt látják a legerősebb alternatívának.

Éric Zemmour ismét nekivág az elnökválasztásnak

Éric Zemmour már a 2022-es választási kampányban is komoly figyelmet kapott. A francia médiában régóta ismert kommentátor és publicista a muszlim bevándorlással szembeni éles fellépésével vált országosan ismertté.

Indulásának bejelentése előtt egy időszakban még Marine Le Pen támogatottságát is megközelítette, végül azonban nem tudta megőrizni kezdeti lendületét. Az első fordulóban mindössze 7,1 százalékot szerzett, amivel a negyedik helyen végzett.

Saját politikai szervezete, a Reconquête (Visszahódítás) nevében is jól tükrözi elképzeléseit. A párt elnevezése az Ibériai-félsziget visszahódítására utaló reconquista kifejezésből származik, politikai üzenete pedig Franciaország bevándorlóktól való „visszaszerzésére” épül.

A szervezet azonban eddig nem tudott jelentős választási sikereket elérni: sem a 2022-es, sem a 2024-es parlamenti választáson nem szerzett képviselői helyet.

Zemmour novemberben ismét hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a 2027-es elnökválasztáson. A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján azonban támogatottsága mindössze 2–4 százalék körül alakul, így egyelőre kevés esélye van arra, hogy érdemben beleszóljon a második fordulóért folytatott küzdelembe.

A centristák és a hagyományos pártok további jelöltjei

Philippe és Lagarde mellett több olyan politikus is készülhet a választásra, aki a mérsékeltebb választók támogatását szeretné megszerezni.

A balközép oldalon Raphaël Glucksmann lehet az egyik meghatározó szereplő. Októberben megnyerte a Szocialista Párt és a Place Publique előválasztását, így a hagyományos szociáldemokrata tábor hivatalos jelöltjévé vált. A felmérések 8–11 százalék körüli eredményt jeleznek számára. A legnagyobb kérdés az, hogy képes lesz-e olyan szavazói rétegeket megszólítani, amelyek segítségével valódi kihívóvá válhat. A baloldali szavazók jelentős része ugyanis már Mélenchon mögött sorakozott fel.

A konzervatív Republikánusok Bruno Retailleau-t választották lehetséges jelöltjüknek. A politikus korábban rövid ideig belügyminiszterként dolgozott Macron kormányában. A jelenlegi mérések alapján 4–5 százalék körüli támogatottságra számíthat, ami egyelőre nem teszi komoly esélyessé. Indulása ugyanakkor lehetőséget adhat pártjának arra, hogy ismét felhívja magára a figyelmet.

Gabriel Attal szintén szeretne szerepet vállalni a következő választáson. A mindössze 37 éves politikus 2024-ben rövid ideig miniszterelnökként tevékenykedett, és sokáig Macron egyik lehetséges utódjának számított. Az előrehozott parlamenti választás azonban súlyosan meggyengítette az államfő pártját, Attal pedig elveszítette kormányfői pozícióját. Bár továbbra is a Reneszánsz vezetője, az elnökválasztási esélyeit jelentősen rontja, hogy sok választó Macron politikai örököseként tekint rá.

A tatamiról az elnöki versenybe: Teddy Riner is jelentkezik

A választási mezőny egyik legváratlanabb szereplője Teddy Riner lehet. A többszörös olimpiai és világbajnok cselgáncsozó novemberben közölte, hogy a sportkarrier után a politikában is kipróbálná magát, és indulna az elnöki tisztségért.

Riner Guadeloupe szigetén született, amely Franciaország karibi tengerentúli területe. Amennyiben megválasztanák, ő lenne az ország első színes bőrű államfője.

A sportoló politikai üzenete szerint nem kíván sem a jobb-, sem a baloldalhoz tartozni, hanem a politikai megosztottság meghaladását szeretné képviselni. Emiatt egyesek már most a centrista tábor lehetséges kompromisszumos jelöltjeként tekintenek rá.

Macron is kedvezően fogadta Riner indulásának hírét, és nyilvánosan kifejezte örömét a sportoló politikai szerepvállalása miatt. A dzsúdóbajnok azonban nem kívánt azonosulni a népszerűtlen államfő támogatásával: Macron gesztusát egyenesen „mérgezett csóknak” nevezte, majd igyekezett egyértelművé tenni, hogy saját politikai projektet képvisel.

Még hosszú a jelöltek véglegesítéséig vezető út

A felsorolt politikusokon kívül is több lehetséges induló neve forog a francia közéletben. A Kommunista Párt részéről Fabien Roussel, az Európai Bizottság korábbi biztosa, Thierry Breton, valamint Bruno Le Maire egykori pénzügyminiszter is szóba került.

A lehetséges jelöltek között található Dominique de Villepin korábbi miniszterelnök, Pierre Moscovici volt uniós biztos és pénzügyminiszter, François Hollande korábbi államfő, valamint Natacha Polony újságíró is.

Az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat hivatalosan 2027. március 12-ig kell benyújtani. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban még jelentősen átrendeződhet a mezőny, és akár olyan politikusok is megjelenhetnek a versenyben, akiknek a neve jelenleg még nem tartozik a legesélyesebbek közé.

Egyelőre Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon tűnik a legbiztosabb indulónak és a két legerősebb jelöltnek. A legfontosabb kérdés az lesz, hogy a centrista és mérsékelt politikai erők képesek lesznek-e közös nevezőre jutni, illetve találnak-e olyan vezetőt, aki valódi alternatívát jelenthet a két radikális politikussal szemben.

Ha ez nem sikerül, Franciaország történetének egyik legkülönösebb elnökválasztása következhet, amelynek második fordulójában két, egymástól élesen eltérő, de egyaránt radikális politikai irányzat képviselője küzdhet meg az ország vezetéséért.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS