Jelentősen megvámolták a múlt esztendőben a szlovén polgárokat a kriptobűnözők.
Szlovéniában tavaly 25 millió eurós (mintegy 9,1 milliárd forintos) kárt okoztak a kriptovalutás csalások, amelyek továbbra is a legnagyobb anyagi veszteséggel járó internetes visszaélések közé tartoznak. Eközben más online csalási módszerek is terjednek, a bűnözők egyre gyakrabban használják áldozataik megtévesztésére az üzenetküldő alkalmazásokat - írta a Dnevnik című szlovén napilap hétfőn.
A szlovén kiberbiztonsági incidenskezelő központ (SI-CERT) adatai szerint az internetes csalások száma meredeken emelkedik: míg 2023-ban 1621, egy évvel később 2368, tavaly már 3423 esettel foglalkoztak.
Jasmina Mesic, a SI-CERT szakértője elmondta: az elmúlt években először a Telegram-fiókok tömeges átvételét tapasztalták, majd 2025-ben és az idei első fél évben a Viber-fiókok feltörése szaporodott meg. Most a WhatsApp került a csalók célkeresztjébe.
Az egyik újabb módszer szerint a felhasználó egy ismerősétől látszólag ártalmatlan, internetes szavazásra invitáló üzenetet kap. A hivatkozásra kattintva meg kell adnia telefonszámát, majd egy megerősítő kódot. Ezzel azonban nem szavaz, hanem tudtán kívül összekapcsolja WhatsApp-fiókját a csalók készülékével. A támadók ezután hozzáférhetnek a beszélgetésekhez és a névjegyekhez, valamint az áldozat nevében további megtévesztő üzeneteket küldhetnek. A csalás így az ismerősök között is gyorsan terjedhet.
Mesic szerint az üzenetküldő alkalmazások különösen vonzóak a bűnözők számára, mert a felhasználók jobban megbíznak a családtagoktól, barátoktól vagy munkatársaktól érkező üzenetekben, mint az ismeretlen feladóktól kapott elektronikus levelekben. Egy másik elterjedt módszerrel a csalók bajba jutott gyermeknek adják ki magukat, és új telefonszámról kérnek pénzt a szülőktől.
Vasárnap a szlovén államigazgatás egyik szerverét ért kibertámadásról is beszámoltak. A kormány információbiztonsági hivatalának közlése szerint a támadó több mint 15 ezer felhasználói bejegyzést szerzett meg, amelyek közül 7216 jelszavakból képzett, bizonyos esetekben visszafejthető adatokat is tartalmazott - olvasható az MTI tudósításában.







