Elképesztő mennyiségű dízelt „eszik meg" az emberiség naponta. Mivel a fogyasztás egyre bővül, a készletek meg apadnak és/vagy elérhetetlenné válnak, némi pánik tapasztalható a piacon. A gond akkor is jelentős, ha elvonatkoztatunk a politikai aspektusoktól.
A világ napi dízelfelhasználása manapság nagyjából 28–30 millió hordó - ami tól-ig 4,4–4,6 milliárd litert tesz ki. Ez a hatalmas árutömeg a teljes globális, 100-105 millió hordó/napos kőolajtermék-keresletének mintegy 26-30 percentjét adja. A szóban forgó tétel értékeléséhez egy hazai párhuzamot is segítségül hívhatunk. A Kolontárt, Devecsert és kisebb részben Somlyóvásárhelyt 2010-ben sújtó vörösiszap katasztrófa során a kiömlő lúgos zagylé mennyiségét hatszáz és egymilliárd liter közé tették a szakemberek. Azaz ha a maximumot vesszük alapul, akkor cirka 4,4-szeres szorzót kellene használnunk.
Nem győzzük hangsúlyozni: naponta.
A világ legnagyobb „dízelzabálója" az Egyesült Államok és Kína. Külön-külön mindkét ország nagyjából napi 3,6–4 millió hordót éget el. Az élbolyban Indiáé a bronzérem egy 2-2,5 milliós adattal. A globális dízelüzemanyag-felhasználás legnagyobb része, azaz 56–62 százaléka a közúti közlekedéshez, s azon belül is döntően a nehézgépjárművekhez és a teherszállításhoz kapcsolható. A tengeri hajózás - szofisztikáltabb/viccesebb nevén bunkerolaj - körülbelül tizennyolc, míg a mezőgazdaság, az ipar és az áramtermelés a fennmaradó részt ereszti be a bendőjébe.
A dízelpiacot - vajon miért nem okoz ez különösebb meglepetést? - jelenleg égető szűkösség és komoly ellátási feszültségek jellemzik - s e téren egyre megy, hogy a finomítói kapacitások elégtelensége vagy a geopolitikai konfliktusok felől közelítjük a fölvetést. Utóbbi terén bátran hivatkozhatunk a közel-keleti és oroszországi háborúkra, míg az előbbi kapcsán a létesítményeket érő folyamatos és pusztító támadásokra.
A megoldás természetesen a béke világszintű eluralkodása - lenne - de hát ez sajnos a bokoran/láthatáron sincsen. Ezen előzmények fényében pedig teljességgel érthető a Nemzetközi Energia Ügynökségnek (IEA) a mindösszesen kétszáz millió hordónyi stratégiai tartalék fokozott felszabadítását szorgalmazó gondolata. Ugyanakkor kár lenne feledni, ez is kétélű - és nem mellékesen: borotvaéles - kard, hiszen ha nem áll helyre a nyugalom - márpedig jelen állás szerint ebben totálisan céltalan reménykedni - akkor ez a módszer csak ideig-óráig hozhat könnyebbséget.
S akkor sem lennénk előrébb, ha maga Jézus, Szűz Mária és az összes szentek holnapra „beüttetnék" a világbékét a határba: lévén a kiürült tározókat akkor is meg kellene tölteni, arról nem is szólva, hogy a sokfelé szétlőtt finomítókat sem tudná senki máról-holnapra helyrehozni.
