A filmvásznon könnyedséget sugárzott, kamaszkorában azonban megszállás és nélkülözés között élt. Audrey Hepburn későbbi humanitárius munkájához ezért egy különösen személyes tapasztalat is kapcsolódott, mert tudta, hogy milyen érzés mások segítségére szorulni.
A Római vakáció képei vagy az Álom luxuskivitelben híres megjelenése alapján nehéz elképzelni, milyen gyermekkor előzte meg Audrey Hepburn filmes életét. A vásznon látott elegancia mögött nem csupán jelmezek, mozdulatok és színészi munka állt. Egy olyan ember története is hozzátartozott, aki fiatalon háborút, félelmet és élelmiszerhiányt tapasztalt meg, majd évtizedekkel később ezekre az élményekre is hivatkozott, amikor gyermekekért dolgozott.
Hepburn 1929-ben született Belgiumban, gyermekkorának egy részét Angliában töltötte. A háború kitörésekor édesanyjával Hollandiába került. A család biztonságosabb helynek remélte az országot, de a német megszállás ezt a reményt hamar felülírta. A későbbi színésznő Arnhem környékén élte át a háborús éveket. A bombázások és a nélkülözés egy olyan korban érték, amikor eredetileg a tanulás és a tánc állhatott volna élete középpontjában.
A hollandiai éhezés emléke végigkísérte. Későbbi visszaemlékezéseiben az élelmiszer- és egészségügyi segítség jelentőségéről beszélt, amelyet a háború után kapott. Ez a személyes tapasztalat a róla készült UNICEF-portrékban is visszatér. A szervezethez való kötődése nem egyetlen ünnepélyes felkérésből érthető meg. Számára a segítségnyújtásnak volt egy korábbi, nagyon konkrét jelentése, amely saját fiatalkorához kapcsolódott.
Hepburn eredetileg a balett világához vonzódott. A háború utáni években táncosként dolgozott, majd színházi és filmes lehetőségekhez jutott. A Római vakáció nemzetközi ismertséget és Oscar-díjat hozott neki. A közönség hamar egy sajátos színészi jelenléttel azonosította. A könnyedség mellett sérülékenység is volt benne, amely különböző karaktereiben más-más módon jelent meg. Ezt azonban nem lehet egyszerűen egyetlen gyermekkori élményre visszavezetni.
A hírnév idővel olyan lehetőséget adott neki, amely túlmutatott a szerepeken. 1988-ban az UNICEF szolgálatába állt és humanitárius utakra indult. Etiópiában, Vietnámban és más országokban találkozott segítségre szoruló gyermekekkel. A szervezet beszámolói szerint ezt a munkát életének egyik legfontosabb feladataként kezelte. A filmes ismertség révén olyan ügyekre tudta ráirányítani a figyelmet, amelyek egyébként könnyebben háttérbe szorulhattak.
A terepen készített felvételek egészen más környezetet mutatnak, mint a híres stúdióportrék. Hepburn gyermekeket tart a karjában, iskolai eszközöket ad át, családok mellett ül. A képek értéke nem az, hogy egy híres arc új helyszínen szerepel rajtuk. A személyes találkozásokat rögzítik és a nyilvánosság számára közelebb hozzák azokat, akikről a humanitárius hírek sokszor csak számokat közölnek.
A személyes tapasztalat nem teszi azonossá az egyes országokban és korszakokban megélt nélkülözést. Azt sem jelenti, hogy egy színésznő önmagában megoldhatta volna a gyermekeket érintő válságokat. Munkájának jelentősége inkább abban állt, hogy ismertségét egy nagyobb segítő tevékenység részeként használta és saját élményeivel érthetőbbé tette, miért fontos a támogatás.
Fiainak visszaemlékezései a magánemberre is ráirányítják a figyelmet. A világsztár családi életre és hétköznapi nyugalomra vágyott, gyermekei pedig nem kizárólag a filmek szereplőjeként ismerték. Ez a nézőpont segít megérteni, hogy a híres képek mennyire kis szeletét őrzik egy életnek. A nyilvánosság előtt elegáns színésznő, otthon édesanya, a humanitárius utakon pedig a gyermekek ügye mellett fellépő ember volt.
A történet ereje éppen a különböző fejezetek kapcsolatában van. A háború idején egy kislánynak kellett támogatás. A filmek éveiben ugyanaz az ember olyan ismertséget szerzett, amely később mások helyzetére is fényt irányíthatott. A visszatérés a gyermekek ügyéhez ettől személyes és következetes. Nem szükséges hozzá azt feltételezni, hogy minden döntését a múlt határozta meg; elég látni, hogy ő maga fontos kapcsolatot teremtett a tapasztalatai és a munkája között.
Audrey Hepburn filmes öröksége továbbra is a mozikban és a képernyőkön él. A humanitárius fényképek egy másik örökséget őriznek. A nézőnek azt az arcot mutatják meg, amelyen a világhír mellett a nélkülözés emléke és a másik emberre fordított figyelem is jelen volt. A híres elegancia mögött így egy olyan életrajz rajzolódik ki, amelyben a segítség elfogadása és továbbadása egyaránt helyet kapott.
