Az Egyesült Államok szárazföldi területét is elérni képes interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) állítottak ki azon az észak-koreai tárlaton, amelyet maga Kim Dzsongun nyitott meg a hétvégén. A diplomáciai nyomásgyakorlásnak szánt eseményről mindössze egy nappal azután számoltak be, hogy Donald Trump amerikai elnök jelezte: közelgő ázsiai körútja során nyitott egy találkozóra a phenjani vezetővel.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető meglátogatott egy védelmi ipari múzeumot, ahol egy az Egyesült Államokat is elérni képes interkontinentális ballisztikus rakétát állítottak ki – derült ki egy keddi hivatalos észak-koreai jelentésből.
A beszámoló egy nappal azután látott napvilágot, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: közelgő ázsiai körútja során találkozhat a phenjani vezetővel. Az elnök várhatóan részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november közepi kínai csúcstalálkozóján.
A hivatalos tájékoztatás szerint Kim Dzsongun a felesége, Ri Szoldzsu és a lánya, Dzsuae társaságában vett részt vasárnap az újonnan átadott Védelmi Forradalom Múzeumának megnyitóján.
A közzétett felvételek tanúsága szerint a létesítményben a rezsimvezető irányításával fejlesztett fegyvereket állították ki, a drónoktól kezdve egészen a Hwasong–20 típusú interkontinentális ballisztikus rakétáig.
A Hwasong–20 hordozórakéta előtti kijelzőn egy többszörös robbanófej terve, valamint egy olyan világtérkép látható, amely az Egyesült Államok szárazföldi területén túl egészen a Közel-Keletig, Ausztráliáig és Dél-Amerikáig terjedő hatótávolságot ábrázol – mutatott rá egy dél-koreai védelmi és biztonsági szakértő.
„A tárlat célja a védelmi és tudományos fejlesztési program eredményeinek demonstrálása” – tette hozzá az elemző. „Olyan propagandisztikus lépés benyomását kelti, amelynek egyértelmű célja a stratégiai előnyszerzés egy esetleges amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó előtt.”
Biztonságpolitikai szakértők szerint a múzeum megnyitása illeszkedik abba a szélesebb körű törekvésbe, amellyel a phenjani vezetés az eddigi fegyverkiállításokat a rezsim katonai eredményeinek tartós szimbólumaivá kívánja emelni.
„Azáltal, hogy az egykor ideiglenes fegyverkiállításokat állandó múzeummá alakítja, a rezsim intézményesíti a katonai vívmányait, Észak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programját pedig befejezett, maradandó örökségként mutatja be” – fogalmazott egy egyetemi kutató.
Phenjan egy különálló közleményben arról is beszámolt, hogy hétfőn sikeres tesztet hajtottak végre egy taktikai ballisztikus rakétával. A kísérlet célja egy közelebbről meg nem nevezett, de kulcsfontosságú alkatrész technológiai korszerűsítésének ellenőrzése volt.
A hivatalos állami tájékoztatás szerint ez a fejlesztés jelentős lépés az összes támadófegyver-rendszer teljesítményének növelése felé, ám további műszaki részleteket nem hoztak nyilvánosságra.
Szöul katonai vezetése hétfőn megerősítette: Észak-Korea több ballisztikus rakétát is kilőtt a keleti partvidékéről a tenger irányába. Egy hónapon belül ez volt a negyedik phenjani fegyverteszt, amelyre azután került sor, hogy nemrégiben Dél-Korea is sikeresen próbált ki egy hiperszonikus rakétát – írta a Reuters.







