A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn a Szemlélek Klub Állam és egyház kapcsolata a NER után című rendezvényén szólat fel Budapesten - közölte az MTI.
Tarr Zoltán az S4 Közösségi és Kulturális Központban Rubovszky Ritával, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatójával és Prőhle Gergellyel, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjével tartott pódiumbeszélgetésen az elmúlt öt hónap egyik komoly eredményének nevezte, hogy "vannak beszélgetések és lehet gondolatokat cserélni".
A tárcavezető reményének adott hangot, hogy a kormány egy "szakmailag megalapozott", a társadalmi szolgálat értékét nagyrabecsülő és a társadalomnak segíteni akaró egyházi képviselettel fog tudni tárgyalni a jövőben.
Tarr Zoltán kiemelte: április óta az egyházi vezetők többsége részéről egy "mesterségesen gerjesztett" bizalmatlanság és távolságtartás tapasztalható a jelenlegi kormány felé, a társadalomban pedig egyfajta idegenkedés tapasztalható az egyházak irányába.
A miniszter úgy fogalmazott: ezzel a kettős nehézséggel kell megküzdenie a Tisza-kormánynak, amely azonban arra törekszik, hogy ne üzengetésen, hanem párbeszéden alapuló korrekt kapcsolatot alakítson ki az egyházakkal.
A kormány meg kívánja vitatni az ország helyzetét is az egyházakkal, ugyanakkor egyetlen felekezetre sem kíván befolyást gyakorolni: nem fog pénzért vásárolni támogatást és politikai kiállást, és nem fog beleszólni az intézmények működésébe sem - szögezte le Tarr Zoltán.
Hozzátette: az egyházaknak és a hívőknek ugyanakkor ki kell alakítaniuk valamilyen viszonyulást ahhoz, hogy április 12. óta "gyökeresen megváltozott a helyzet" Magyarországon.
Rubovszky Rita kiemelte: a magyar katolikus egyház tagjainak azon generációja számára, amely a kommunista egyházellenes időszakban szocializálódott, az előző 16 év adott egyfajta biztonságot, ugyanakkor ez a "biztonsági ajánlat" egyben függést is eredményezett az állammal.
Az önvizsgálat és az önreflexió kulcsfontosságú a mostani időszakban - szögezte le az igazgató.
Rubovszky Rita az elmúlt 16 év egyik legnagyobb problémájának a Kádár-rendszerben kialakult paternalista társadalmi attitűd mélyülését nevezte. Ez a jelenség az állam és az egyházak kapcsolatára is jellemző volt - emelte ki az igazgató, hangsúlyozva, hogy ennek a mentalitásnak a megváltozásához sok idő kell.
A szegregáció kérdéskörében az egyházakat ért kritikákkal kapcsolatban Rubovszky Rita elmondta: ma Magyarországon az egyházi iskolákban a közhiedelemmel ellentétben jellemzően nem jól szituált, felső középosztálybeli gyerekek, hanem leginkább az alsó középosztályból származó családok gyerekei járnak.
Az igazgató kiemelte: a legtöbb szülő nem azért íratja a gyerekét egyházi iskolába, mert ott jó anyagi hátterű és szorgalmas gyerekek vannak, hanem azért, mert egy olyan fajta biztonságot kíván adni a gyerekének, "ami az ő életénél egy kicsit több lesz".
A szegregáció nem iskolai, hanem társadalmi kérdés - húzta alá Rubovszky Rita.
Prőhle Gergely arról beszélt, hogy a legutóbbi népszámláláson is megmutatkozott a hazai egyházak drámai mértékű társadalmi fogyása, ez pedig nyomot hagy a társadalmon és a magyar politikai életen is, amit az is jól mutat, hogy a különböző médiumokban az elmúlt időszakban drámaian megnőtt az egyházellenes megnyilvánulások száma.
Nem véletlen az, hogy Magyar Péter a választási kampányban nem kívánt az egyházi vezetőkkel találkozni, ugyanis a velük való együtt mutatkozás politikailag már "többet visz, mind hoz" - mutatott rá Prőhle Gergely, aki szerint ezt a jelenséget a hazai egyházaknak tudomásul kell venniük.
Prőhle Gergely úgy fogalmazott: az a kérdés, hogy hogyan lehet az egyházakat kihozni ebből a nagyon rossz kommunikációs helyzetből, és mit tehet közösen a kormány az egyházakkal azért, hogy az egyházak iránti társadalmi előítélet megszűnjön.
Prőhle Gergely a következő időszak egyik legfontosabb kihívásának azt nevezte, hogy az egyház a "missziói parancsot" és a társadalmi szolgálatát úgy tudja véghez vinni, hogy közben ne kelljen folyamatosan a többségi társadalom állandó előítéletével találkoznia.







