(Ez az írás még a háború előtt született, de talán éppen ettől lehet érdekes.) Az USA izraeli nagykövete feltűnést keltő interjúban úgy fogalmazott, hogy Izrael számára „bibliai jog” a Nílustól az Eufráteszig tartó térség feletti uralom, mert az Isten ezt Ábrahámnak és népének adta. A világ országai, kivéve az iszlám országokat, nem nagyon viszonyultak ehhez a kijelentéshez, és mindkettő érthető. Ám érdemes lenne kissé elgondolkodni ennek kapcsán számos kényes kérdésen. Bár ez a legfőbb tabu kérdések közé tartozik, de evidens, hogy akárcsak az amerikai népnek, úgy a zsidóságnak is, történelmében először van nemzetállama és világbirodalma is. Éppen ezért az is evidens, hogy mindkettőt meg is akarják tartani, bármiként is alakuljon az új világhatalmi rend.
Sokszor idéztük már Bibó Istvánt, aki azt írja az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmányában, hogy ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez elkerülhetetlenül vezet az adott emberi közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez.
Bármilyen nehéz és kényes dolog is tehát a dolgok néven nevezése, ha el akarjuk kerülni az általános értelmi s erkölcsi lezüllést, akkor meg kell találnunk azt az elbeszélési módot, amely esélyt ad e néven nevezésre. Ebben a nagyon drámai, sok millió nézőt vonzó Tucker Carlson interjúban Mike Huckabee az USA izraeli nagykövete két rendkívüli fontosságú dolgot nevez néven. Az egyik, hogy létezik olyan, hogy „bibliai jog”, vagyis, hogy létezik az ősi létszerveződési módnak egy semmivel nem felül írható szakrális legitimitása, ami időben és térben örök, bármiként is ítélik meg ezt az időbe ideiglenesen „belevetett” uralmi konstrukciók. Vagyis, hogy van az ideiglenes, esetleges és önkényes evilági hatalom, és az örök szellemi hatalom, amely akkor is meghatározó, ha létének elismerése a legszigorúbb tiltás alatt áll. A másik, hogy Izraelnek éppen ilyen legitimitása van, mert a zsidók Istene a Nílustól az Eufráteszig tartó térséget Ábrahám erre a küldetésre kiválasztott népének ígérte.
Ezek hihetetlen nagy erejű és drámai megnyilatkozások, amelyek a mai és pláne jövőbeli világhatalmi folyamatok dinamikáját alapvetően határozhatják meg, függetlenül attól, hogy a globális beszéd-tér ad-e helyet e kérdés megtárgyalásának, vagy sem. Mert amiként e kérdés egy több ezer éve létező felhatalmazást érint, az előttünk álló évezredeket is az határozza meg, hogy miként vélekedünk minderről.
Kezdjük először is a Nílus és az Eufrátesz említésével. A két folyó a két legősibb nagy-kultúra, az ősi Egyiptom és Mezopotámia anyagi és szellemi alapjait szimbolizálja. A zsidóság szakrális talapzata földrajzilag e két birodalom közötti térben jött létre és a legősibb önazonosság szintjén mindkét birodalom ős-ellenség, amelyek „fogságban” tartották a zsidóságot. Ehhez persze hozzá kell tennünk, hogy e biblikus történelem-értelmezés nem feltétlenül a valóságot írja le, hanem inkább azt a módot, amiként a zsidóság történelmi önazonosságát értelmezi Ám az a tény, hogy ezek a nagy-kultúrák nemcsak, hogy lehanyatlottak, de szellemi lényegük teljesen eltűnt és legfeljebb múzeumi vitrinek halott tárgyaiként idézhető fel, többnyire teljesen önkényes értelmezésben, míg az zsidóság nemcsak, hogy fennmaradt, megőrizve ősi szellemi örökségét, és öröktől való szakrális legitimitása alapján jogot formál mindkét birodalom mai területeire, az egy rendkívül drámai kérdést vet fel. Nevezetesen azt, hogy vajon erre a „bibliai jogra” alapozva bejelentheti-e igényét valamennyi olyan nagy kultúra, amelyet az a modern Nyugat pusztított el az elmúlt fél évezred során, amely viszont legősibb szakrális legitimációját éppen a zsidó-keresztény ős hagyományra vezeti vissza. De ezt úgy teszi, hogy ő maga, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott néhány éve egy tusványosi előadásában „hedonista pogánnyá” vált közben, vagyis szakrális talapzatára való hivatkozása éppen a deszakrális pusztító parazitává válása okán lett történelmileg „oka-fogyottá”, alaptalanná ás hamissá.
Maga Mike Huckabee például egy olyan világbirodalom képviseletében hivatkozik a „bibliai jogra”, mint öröktől való szakrális legitimitásra, amely világbirodalom alatt egy olyan „nemzetállam” van, amelynek egész léte a szakrális ős-szellemiség elpusztítására épült, s épül ma is. Amely a nyers, véres katonai erőszak mellett a „soft powert” a kereskedelmet, a pénzt és a médiát gátlástalanul arra használta és használja, hogy alávesse és kifossza a világtörténelem legősibb szakrális kultúráit például Kínát és Indiát. És akinek a zsákutcába jutott világuralmát ma éppen ezek a nagy-kultúrák kérdőjelezik meg, akik e pusztítás ellenére mégis életben maradtak bár közben ők maguk is kényszerűen hedonista pogányokká váltak. Huckabee nem tesz említést arról, hogy miként s miért tűntek el a zsidóságot „fogságban” tartó ősi birodalmak, s területük miért éppen a zsidóságot illeti meg. Mint ahogy arról sem, hogy az ebbe a térségbe szellemi és demográfiai értelemben berobbanó iszlám jelenléte milyen hatással van és lesz a zsidóság és Izrael bibliai jogára.
Az elmúlt évszázad során a zsidóságnak, akárcsak Amerikának nemzetállama és világbirodalma is volt és van ma is. Az előttünk álló kritikus évszázad során mindkettő fennmaradhat, de vagy az egyik, vagy a másik, vagy éppen mindkettő el is tűnhet. Így a Huckabee által említett bibliai jogra épülő „Nagy Izrael” létrehozhatóságának a globális beszéd-térbe való beléptetése akár a világbirodalmi lét elvesztésért megítélt vigaszdíj is lehet.
