A kutatók egy meglepő jelenségre figyeltek fel: az emberek saját várható élettartamukról alkotott becslései bizonyos mértékig összefüggnek azzal, hogy valójában meddig élnek.
Egy japán kutatócsoport az 1996-ban elindított, országosan reprezentatív felmérés adatait elemezte, amelyben több mint kétezer, 60 év feletti embernek kellett megmondania, szerintük hány éves korukig fognak élni. A résztvevőket ezt követően akár 28 éven keresztül követték, így a kutatók össze tudták vetni az előrejelzéseket a tényleges élettartammal.
Az eredmények alapján azok, akik hosszabb életre számítottak, általában valóban tovább éltek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pozitív gondolkodás önmagában meghosszabbítja az életet. A vizsgálat megfigyeléses volt, ezért nem tudja bizonyítani az ok-okozati kapcsolatot. Elképzelhető például, hogy az emberek – akár tudatosan, akár ösztönösen – figyelembe vették saját egészségi állapotukat, életmódjukat vagy családi hátterüket, amikor megbecsülték várható élettartamukat.
A legérdekesebb eredmény ugyanakkor az volt, hogy a résztvevők hajlamosak voltak alábecsülni, mennyi idejük van még hátra. Azok közül, akiknek az életútja végül követhető volt, körülbelül 59 százalék tovább élt annál, mint amit korábban saját magának jósolt. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy az emberek bizonyos szempontból érzékelik saját élettartamuk várható alakulását, de rendszeresen túl pesszimistán ítélik meg a jövőjüket.
Érdekes mintázat volt az is, hogy sokan éppen a 80 éves kort választották végső életkorként. Ez nagyjából megfelelt Japán akkori, születéskor számított átlagos várható élettartamának. A probléma az, hogy a születéskor számított várható élettartam nem azonos azzal, hogy egy már 60 vagy 70 éves embernek átlagosan még hány éve van hátra. Aki eljutott idős korig, már túljutott számos olyan korai halálozási kockázaton, amely a születéskor számított átlagot lefelé húzza.
A becslések pontossága bizonyos csoportok között is eltért. A nők és a magasabb iskolai végzettségű emberek nagyobb eséllyel éltek tovább annál, mint amire számítottak, míg a rosszabb egészségi állapotú résztvevők kevésbé becsülték alá saját élettartamukat. Ugyanakkor az iskolázottabb résztvevők pontosabbnak tűnő, kevésbé kerek számokat sem feltétlenül adtak: attól, hogy valaki például nem 80, hanem 82 évet mondott, még nem lett pontosabb a jóslata.
A kutatásnak komoly korlátai is vannak. Az adatokat kizárólag japán, 60 év feletti emberektől gyűjtötték, ráadásul a résztvevők várható élettartamukat csak egyszer, 1996-ban becsülték meg. Így nem lehetett vizsgálni, hogyan változott volna az előrejelzésük egy új betegség diagnózisa, egy közeli hozzátartozó halála vagy az orvostudomány fejlődése után. A tanulmány egyelőre nem lektorált előtanulmányként érhető el, ezért eredményeit is óvatosan kell értelmezni.
A felfedezésnek ugyanakkor gyakorlati jelentősége is lehet. A várható élettartam túlzott alábecslése például ahhoz vezethet, hogy valaki nem tesz félre elegendő pénzt a nyugdíjas éveire, míg a túlbecslés túlzott takarékoskodást eredményezhet. A kutatók szerint ezért hasznosabb lehetne, ha az emberek saját korukhoz és nemükhöz igazított, pontosabb információkat kapnának arról, átlagosan mennyi időre számíthatnak még.
Összességében a kutatás nem azt bizonyítja, hogy az ember képes „megérezni” halálának pontos időpontját. Inkább arra utal, hogy saját várható élettartamunkról alkotott elképzeléseinkben lehet valamennyi valós információ – például egészségi állapotunkról és életkörülményeinkről –, miközben hajlamosak vagyunk arra, hogy rövidebb jövőt képzeljünk el magunknak, mint amennyi végül megadatik - írja a ScienceAlert.
