A patrióta gazdaságpolitika nem homályos célokat követ

– Magyarország alapvetően más gazdaságpolitikát folytat 2010 óta, sőt bizonyos értelemben soha korábban nem volt hasonló, amelyet világszerte sokfelé elismernek. Hogyan fogalmazná meg ennek a változásnak a lényegét?

– Nem olyan bonyolult. A magyarok érdekét tartja elsődlegesnek, és nem ideológiailag túlfejlett.

Ez azonban, jól látható módon, külföldi érdekeket szolgált, és azokat a közgazdászokat, akik ezt akkoriban jelezték, kiközösítették. Ezért volt szükség patrióta fordulatra 2010-ben, mert akkor Magyarországon a külföldi tulajdonú vállalatok részesedése a GDP-ből 49 százalékos volt, ami a második legmagasabb volt az Európai Unióban Írország után. De Írország köztudottan amerikai hídfőállás az Európai Unión belül. Az 51 százalékos hazai arányt sikerült a patrióta gazdaságpolitikával 59 százalékra növelni, ami éves szinten 6400 milliárd forintos különbség. Ennyivel több értéket állítanak elő ma éves szinten a magyar vállalkozások, mint 2010-ben. Nyolcszázezer vállalkozás esetében ez cégenként nyolcmillió forint többletet jelent. De van még tér a fejlődésre. Lengyelországban a hazai hozzáadott érték 70 százalék, Finnországban 72, tehát a hazai patrióta gazdaságpolitika előtt még vannak lehetőségek.

– A magyar vállalkozóknak nyújtott támogatásokkal ez elérhető?

– Ez nemcsak arról szól, hogy a magyar tulajdonú vállalkozásokat hozzuk helyzetbe, hanem arról is, hogy meghonosítjuk Magyarországon a világban elérhető élvonalbeli technológiákat. Azt tudomásul kell venni, hogy az élvonalbeli technológiák fejlesztése évszázadok óta többnyire máshol valósul meg.

Ezért tripláztuk meg a magyar kutatási hálózat, a HUN-REN finanszírozását, és ez az összeg tovább növekszik. Ezért költünk 2022 óta GDP-arányosan legtöbbet az egyetemeinkre az OECD-országok körében, és ezért történt meg a modellváltás az egyetemeinken, ami nem csökkentette az egyetemek autonómiáját, hanem az Európai Bizottságnak készített módszertan szerint növelte is. Ez mind-mind fontos eleme a magabíró gazdaságpolitikának.

– Honnan lehet tudni, mi a helyes arány?

– Bogár László szavait szoktam idézni (a Magyar Hírlap állandó szerzője – a szerk.), aki azt mondja, hogy az ultralabanc ugyanannyira veszélyes a magabíró Magyarországra, mint a mélykuruc. Az egyik az ország teljes feladására törekszik, a másik pedig a teljes elszigetelődésre a világtól. Egy kötéltáncos balerinához hasonlíthatnám a gazdaságpolitikát, nem véletlen, hogy az első könyvem borítóján is egy kötéltáncos látható a tőzsdei grafikonokon. (György László: Egyensúlyteremtés, a gazdaságpolitika missziója, Századvég 2017. – a szerk.) Az élvonalbeli technológiák meghonosításának másik módja, ha bevonzzuk a világ legjobb cégeit, amelyek öldöklő piacokon folyamatos innovációra kényszerülnek, és mi is beszállunk az egyetemeinken, kutatóhálózatunkon és innovatív vállalkozásainkon keresztül ezek fejlesztésébe.  

– A globalista liberális gazdaságpolitikával az a legnagyobb baj, hogy mindig pillanatnyi érdekei szerint vándorol, és hosszútávon megbízhatatlan egy-egy térség számára?

– Egyetértek, a globális tőkével szuverenitás- és demokrácia-probléma van. Ganz Ábrahám vagy Goldberger Leó együtt lélegzett a munkásaival, és legendásan sokat tettek a munkavállalóikért, ami egyre inkább látszik a mostani magyar tőkéseken is, akiknek a negatívan beállítható ügyeit könnyen felkapja a sajtó egy része, de azt nem, hogy milyen magasak náluk a bérek, és mennyit adakoznak a művészetek, a sport, az egészségügy és az oktatás oltárán. Amikor a Nemzeti Múzeumban jártam, akkor az intézmény tizennyolc arany-, ezüst- és bronzfokozatú támogatója között talán négy külföldit találtam, holott a GDP-ből való részesedésük továbbra is 40 százalék fölötti. A globális tőkés a döntéseit jellemzően rövidtávú profitelvárások mentén hozza meg, és pénzügyileg optimalizál. Szükség van a globális értékláncok magyarországi megjelenésére, és azon dolgozunk, hogy az általuk ide érkező technológia az egyetemeinken, a kutatóközpontjainkon keresztül szervesüljön a magyar gazdaságban.

– Az Európai Unió, amely elvben a tagországokra épül, de egyre több területre igyekszik kiterjeszteni a hatalmát, mennyire áll szemben a patrióta gazdaságpolitikával?

– A kérdésnek két része van. Az egyik, amiről George Yeo, korábbi szingapúri külügyminiszter beszélt. Amikor ő vezette az ASEAN-t, a Délkelet Ázsiai Nemzetek Szövetségét, akkor az asztalán tartotta a Római Szerződés 80 oldalas dokumentumát, mert azt tekintették példaértékűnek, és olyanná szerettek volna válni, de ma már nem szeretnének olyanná válni, mint az Európai Unió.

Erre mondta George Yeo, hogy ez már egy annyira túlszabályozott, túlbonyolított struktúra, amit nem érdemes követni, mert teljesen életszerűtlenné válik. Mindenre alkotnak egy szabályt, meg annak az ellenkezőjére is. A másik válaszom, hogy annak ellenére, hogy ez elvileg egy szabadpiac lenne, a nyugat-európai „szenteknek” maga felé hajlik a keze, és könnyedén esnek a kötelezettségszegés bűnébe. Ha mi szegnénk uniós kötelezettséget, akkor forrásokat vonnának el tőlünk, míg a németek vígan kötelezettséget szeghetnek, őket nem tudják büntetni a források visszatartásával. Hozzá kell tennem egy harmadik gondolatot is, mert mi nem a kötelezettségeink megszegése miatt vagyunk pellengérre állítva, ellenünk politikai boszorkányüldözés zajlik, ami a napnál is világosabb. Mihelyst teljesítjük a feltételeiket, hirtelen újakat támasztanak.

– A patrióta gazdaságpolitikával nem éppen az az unió vezetőinek a problémája, hogy bizonyos keretek között Magyarország függetleníti magát?

– Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben az Európai Unió nagy és gazdag országai, amelyek százötven vagy kétszáz éven keresztül patrióták voltak, saját érdekeiket tartották szem előtt, azok fontos kérdésekben letértek erről az ösvényről.

Miközben az Európai Bizottság zöld és digitális Európát képzel el, az ehhez szükséges ipari kapacitásokat nem építette ki. Ezért mondta azt négy évvel ezelőtt Ursula von der Leyen az Ipar Napjai konferencián, hogy Európa 98 százalékban függ a kínai technológiától és a nyersanyagoktól a zöld és digitális átállás során. Európa ipara azóta még inkább kiüresedett, hiszen a kiüresedési folyamatot felgyorsította az orosz–ukrán háború és az elhibázott szankciós politika. A BASF is megüzente a német kormánynak, hogy elköltözik Kínába, mert ilyen magas energiaárak mellett nem tudja Hamburgból ellátni Európát a megfelelő alapanyagokkal. Nem lehet megérteni a német és az európai döntéshozókat, hacsak nem valamilyen ideológiai alapú gondolkodás kerítette őket hatalmukba, vagy egyszerűen „fogottak”.

– Néha hallani, hogy az Európai Unió brüsszeli központjának ötszázméteres körzetében kétezer multinacionális cégnek van irodája. Nem lehet, hogy a szervezet gazdaságpolitikájával az a legnagyobb baj, hogy teljesen ezeket a cégeket akarja kiszolgálni?

– Jeffrey Sachs, a Columbia University professzora mondta nekem New Yorkban még jó kilenc évvel ezelőtt, amikor a világgazdaság tendenciáiról beszélgettünk, hogy Washingtont foglyul ejtette a nagy üzleti lobbi. Nagy valószínűség szerint ezek a politikai döntéshozó központok vagy pénzügyi, üzleti érdekek rabjai, vagy ideológiák fogságába kerültek, amit fokozhat a saját bürokráciájuk.

Ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a politika valósága, ilyen körülmények között kell teljesíteni. Ezzel azért érdemes tisztában lenni, mert így lehet megérteni, hogy az eredményeket sem a szél fújja össze, hogy miért bátor döntés megadóztatni a multikat, kizárni a migránsokat az ideológia és a bürokrácia nyomásával szemben. A politika kötéltánc. 

– A nagy, globális összefüggések közben a magyar embereket elsősorban saját helyzetük érdekli. A patrióta gazdaságpolitika számukra milyen előnyökkel jár?

– A középosztály forradalma című könyvemben éppen ezzel foglalkoztam. Magyarország nemzetállami szinten patrióta és teljesítményelvű választ talált a globalizáció kihívásaira és annak káros hatásaira.

Lehet, hogy nem mondtuk el elégszer, amire a miniszterelnök is utalt az évértékelő beszédében, hogy az elmúlt tizenöt évben 15 ezer milliárd forintot vontunk el az energiacégektől, a bankoktól és a kiskereskedelmi láncoktól.

Ez az évi 4000 milliárd forint átcsoportosítás azt jelenti, hogy egy család éves költségvetésében egymillió forinttal többet hagy, ez az adópolitika a 2010 előtti állapothoz képest. 

– A polgári kormányzás tizenhat éve alatt felnőtt egy nemzedék, amely saját bőrén lényegében nem érezte a 2010 előtti problémákat. Mennyire érthető számukra, hogy mit veszíthetnek?

– Valóban lehetnek olyanok, akik a hosszú hétvégék élményeit, a repülés örömét alanyi jogon járó élvezetnek érzik, miközben korábbi korosztályok sokkal szerényebb vágyak felől látják a világot. Még nagyobb veszély, hogy Európa területén, a balkáni konfliktust leszámítva, hetven éve nem volt kiterjedt háború, sem a mag-Európában, sem Magyarországon. Nekem még éltek olyan rokonaim, akiktől első kézből személyesen volt ismeretem arról, hogy a háború milyen szenvedéssel jár, és milyen apró szerencséknek köszönhetem, hogy ők élnek, és ezért én is. A most felnővő generációknak ez a tudata nincs meg, és az emberi természet olyan, hogy rövidtávon és lineárisan gondolkodik, a közelmúltból következtet a közeljövőre. Értem a fiatalok és az ellenzékiek cinizmusát és ironizálását, hiszen ki akarna szembenézni a mostaninál sokkal csúfabb valósággal, amikor ezt a békés, kiszámítható világot is csúnyának látja.

– Mit tart az elmúlt tizenhat esztendő legfontosabb eredményének?

– A politikának van egy történeti, egy stratégiai és egy taktikai időtávja. A történeti az, hogy sikerült Magyarország kulturálisan keresztény alapjait megőrizni, aminek már megvannak az első jelei, ha összehasonlítjuk Nyugat-Európával, ahol ez nem sikerült. A biztonságos életünket szimbolizálja, hogy míg nálunk 5,5 betöréses lopást regisztrálnak 100 ezer főre vetítve, ami a legalacsonyabb érték az unióban, addig ez a szám Németországban 54, Franciaországban 93, Spanyolországban pedig majdnem eléri a 140-et. Az is történelmi időtávon értelmezhető, hogy Magyarországnak a külföldi tőkeállományát és technológiai ellátottságát többirányúvá tettük: a high-tech technológiák meghonosítása és a világgazdaság vérkeringésében maradás történeti kérdés, márpedig a high-tech most már keletről érkezik vagy a nyugati és a keleti tőke okos kombinációja.

A stratégia időtávja három-négy év, így ezeket a döntéseinket rendszeresen újra kell gondolni, hogy valóban a jó irányt kövessük. Az pedig, hogy egy kampány során milyen megnyilvánulások vannak, már a taktikai kategóriába tartozik. Nem zárható ki a mi szerepünk sem, hogy vannak, akiknek nem tudtuk elmagyarázni, hogy amiket teszünk, azok az ország érdekeit szolgálják történeti idősíkon, vagy éppen a könyökükön jön ki a téma. A háború és béke kérdése is ilyen.

Amikor azt mondjuk, hogy folytatjuk, akkor azt értjük alatta, hogy az ország jövőjét történeti és stratégiai idősíkon meghatározó döntéseket visszük tovább, és folyamatosan annak szellemében hozzuk az újabb döntéseket, amelyek megtartják Magyarországot magyarnak, kulturálisan kereszténynek, biztonságosnak és rendezettnek, valamint gyarapodásra alkalmasnak, mert a modern alkotmányjog értelmében a biztonság és a rend az alapja az igazságosságnak, a jólétnek és a szabadságnak is.