Vélemény

2017.
október 09.
2:17
Lóránt Károly
Lóránt Károly

Keresztény Európa

ĀNincs olyan élőlény, amely ne küzdene fennmaradásáért, nincs olyan emberi közösség, amely ne akarná kultúráját, szokásait és legfőképp népességét fenntartani

2017.
október 09.
2:16
Domonkos László
Domonkos László

Októberi válaszok

ĀFurcsa és sajátságosan izgalmas könyv került kezembe a minap

2017.
október 07.
0:36
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Óda a baloldalhoz

ĀÁlláspont. Beismeréssel felérő kiáltványt, szinte ódát tett közzé tegnap a pártja lelkét már korábban elvevő, egyesek szerint eladó Vona elnök úr

2017.
október 07.
0:32
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Az Országház szelleme

ĀSzáztizenöt évvel ezelőtt tartották az első parlamenti ülést az új Országházban

2017.
október 07.
0:30
Szalai Laura
Szalai Laura

A sugar-randizás áldozatai

ĀMíg Marx proletárjai csak láncaikat veszthették, addig a neoliberális kapitalizmus fiatal női a testüket, énjüket

2017.
október 07.
0:29
Nagy Ottó
Nagy Ottó

Hamarabb ért véget a nyár

ĀSok ország örülne, ha náluk lennének ilyen összeszerelő üzemek, és bizony irigykedjenek csak, hogy egy győri futószalagról gördült le a napokban a Magyarországon gyártott ötszázezredik Audi

2017.
október 06.
1:45
Dippold Pál
Dippold Pál

Ávósok

ĀÁlláspont. Baj van, amikor a titkosszolgálatok megjelennek a nyílt színen. Akkor már nem titkos, hanem nyílt szolgálatok

2017.
október 06.
1:40
Czakó Gábor
Czakó Gábor

Tájkép csata közepén

ĀGazdaságkor „fejlődésének” csúcspontjára értünk, a szemétcivilizációba: az eldobható telefonok, barátok, eszmék, ágyasok, hazák világába. És ami eldobható, az el is dobódik

2017.
október 06.
1:36
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Vona és Gyurcsány kézfogása

ĀAmikor manapság egy-egy alkalommal a jobbikosok a gyurcsányisták tenyerébe csapnak, voltaképp az egykori alapítókat köpik szembe. Köztük e sorok szerzőjét is

2017.
október 05.
2:01
Bán Károly

A vagyon elfogyott, az eszme eltűnt

ĀÁlláspont. Két hír erről a hétről. Az egyik, Kapolyon összedőlt Kádár János háza. A másik, hétfőn az MSZP elnökségi ülése után összeomlott az MSZP

2017.
október 05.
1:51
Baranya Róbert

Amerika

ĀÖtvenkilenc halott és több mint félezer sebesült – jelenleg ennyi a Las Vegas-i mészárlás szomorú statisztikája

2017.
október 04.
3:36
Lovas István

Demokratikusan szétlőni

ĀA katalóniai erőszakról hallgató EU még egyszer hitelesen nem állhat ki az emberi jogok és a demokrácia mellett

2017.
október 05.
1:54
Boros Imre

Ötödik hadoszlop

ĀA kifejezés valamikor a spanyol polgárháború idején keletkezett

2017.
október 04.
3:38
Veczán Zoltán

Világseriff

ĀÁlláspont. Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet – érkezett néhány órával a Las Vegas-i tömegmészárlás után. De hamar megcáfolták

2017.
október 04.
3:35
Ludwig Emil

Petőfi tudja!

ĀMár a magyarok ezer évvel ezelőtti sikeres honfoglalása is csípte a „művelt Nyugat” szemét a kelet-közép-európai térségben

2017.
október 03.
1:51
Lóránt Károly

Alternatíva Európának

ĀAngela Merkel negyedszer lesz Németország kancellárja, és Otto van Bismarck, Konrad Ade­nauer és Helmut Kohl után ő a negyedik német kancellár, aki ilyen teljesítményt tud felmutatni

2017.
október 02.
1:52
Kacsoh Dániel

Bukók és buktatók

ĀÁlláspont. Ötös skálán négyes alá. Hiller István választmányi elnök ekkorára értékelte a pártján belüli kavarodás szintjét az MSZP alapításától számítva

2017.
október 02.
1:39
Csibra Tibor

Majdnem történész

ĀA közepesen sikertelen telefonos direktértékesítőt három hete a kuzin, Korhelly Vajk Csataráz látogatása óta rémálmok gyötörték

2017.
október 02.
1:39
Bogár László

Unter alles

ĀHiába munkaképes korú a migránsok döntő többsége, ma már egyértelmű, hogy nemcsak hogy nem képesek, de nem is akarnak dolgozni, inkább azt várnák el, hogy őket tartsák el

2017.
szeptember 30.
1:53
Bán Károly

Egy nem korrupciós ügy

ĀÁlláspont. Kiderült, a közvéleményt egykoron lázban tartó, a Nokia-dobozokban szállított kenőpénzekről is szóló úgynevezett BKV-ügy „nem korrupciós ügy volt”