Mi szerencsére utóbbival bőségesen el vagyunk látva, előbbiből viszont meglehetősen szűkös források állnak rendelkezésünkre. De ezzel így van egész Európa, annak is leginkább a nyugati fele. Éppen ezért álszent vagy legalábbis megmosolyogtató, amikor nyugat-európai politikusok arról papolnak, hogy mennyire szervilisek vagyunk az oroszokkal és „kiszolgáltatottságunkat” egyáltalán nem kendőzzük. Ami azért is furcsa, mert a kormány nem rejti véka alá, hogy Oroszország és ezen belül az orosz energetikai vállalatok hazánk legfontosabb partnerei közé tartoznak.
Mint azt Szijjártó Péter a hét elején, amikor a Gazprom elnökét fogadta, kijelentette, Magyarország gázellátásában a cég főszerepet játszik és ez a régióban várható infrastruktúra-fejlesztések következtében a jövőben is minden bizonnyal így lesz. Magyarország hosszú távú, biztonságos gázellátása érdekében alapvető érdekünk egy kiszámítható és megbízható együttműködés az oroszokkal, és nincs ez másként az olaj esetében sem, hiszen a Mol legfontosabb partnere is Oroszország. Bár időnként bizonyos politikai körökben a gúny tárgyát képezzük orosz kapcsolataink miatt, bátran kijelenthetjük, hogy a tíz legnagyobb nyugat-európai energetikai cég legfontosabb partnere éppen Oroszország. Ebből adódóan még a legmagasabb szintű politikai egyeztetések is szinte elképzelhetetlenek ezen cégek vezetői nélkül.
Európa – elsősorban Nyugat-Európa – energiaigénye viszont folyamatosan nő. A legfrissebb kimutatások szerint a Gazprom európai földgázexportja látványosan emelkedik: míg 2012-ben százharminckilenc, tavaly már kétszázegymilliárd köbméter volt, és ennek negyede Németországba irányult. Az sem mellékes, hogy az első öt importőr között Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország is szerepel. Ez nem véletlen, hiszen a földgáz iránti globális kereslet emelkedik, a Gázexportáló Országok Fórumának előrejelzése szerint 2050-re felülmúlja a kőolajét.
Jelenleg az energiahordozók kosarában a kőolaj aránya harminckettő, a széné huszonhat, a földgázé pedig huszonhárom százalék. A szervezet előrejelzése szerint 2050-ben a kosárban az első helyen a földgáz áll majd huszonhét százalékkal, a második a kőolaj huszonhat százalékkal, a szén aránya pedig tizennyolc százalék lesz. Ennek így rögtön három olvasata is van. Egyrészt a legfontosabb energiahordozók iránti igény harminc éven belül nem csökken, viszont növekszik a földgáz szerepe – elsősorban a közlekedésben –, de az arányok számottevően nem rendeződnek át. És ha már itt tartunk, különösebb átütő hatása nem lesz az elektromos autózásnak, legalábbis rövid- és középtávon. Ez azért is furcsa – hiszen a fórum vélhetően nem téved nagyot az előrejelzésével –, mert az autóipar jelenleg korszakalkotó váltásra készül, és ontaná magából az elektromos meghajtású kocsikat, sőt a legtöbb gyár 2030-ban már nem is akar foglalkozni hagyományos meghajtású járművel.
Ami viszont nem változik, legalábbis számunkra nem, az az, hogy energetikában továbbra is Oroszország lesz a legfontosabb partnerünk, és ha megépülnek az új paksi blokkok, az atomenergia meghatározó marad a hazai villamosenergia-ellátásban. Ez utóbbi nem lesz véletlen, hiszen nem tudja más kiváltani, a megújuló energiaforrások ilyen arányban végképpen nem. Tegyük hozzá, lehet, hogy az atomenergiával termelt áram nem a legolcsóbb, de a legzöldebb, segíti a klímavédelmet, számunkra a leginkább kiszámítható, és segítségével akadályozhatjuk meg, hogy importfüggők legyünk.
