Az Amerikába szakadt félszemű örmény festő krumplitároló hodályban őrzött képe egy monumentális festmény az élet titkáról. Ami nem is titok: a Boldog Völgy arról szól, hogy boldogok legyünk.
Mi teszi boldoggá az embert? A siker? A szerelem vagy a pénz? Ha kielégíti a vágyait, vagy maga a hajsza a kielégülés után? A hétköznapok nyugalma, amikor nem vágyik semmire, csak érzi, hogy rendben mennek a dolgok körülötte? Nem keveri vajon össze a boldogságot a megelégedéssel? Volt-e már boldog egyszerűen attól, hogy él, hogy létezik? Volt-e már boldog attól, hogy felismerte a feladatát? Mi az, hogy boldognak lenni?
De ugye azt is tudjuk, hogy egyedül nem lehet boldognak lenni? Mindig kell hozzá még valaki. Egy másik ember, akit boldoggá tehetünk. Vagy Isten. Vigyázzunk azért: soha ne keverjük össze Őt a véletlennel!
Olvastam néhány idevágó idézetet: „Véletlen az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni.” Ugyanez így hangzik más megfogalmazásban: „A véletlen Isten művészneve.” Einstein is hitt Istenben, ő ezt mondta: „Véletlennek azt nevezzük, amikor a számításaink kudarcot vallanak.” A számítások feltételeznek valamilyen szabályosságot. Ha mégis véletlennek tűnik egy esemény bekövetkezte, az nem azt jelzi, hogy nem működik a szabály, hanem azt, hogy nem ismertük jól a szabályt. Nem volt elegendő információnk, hogy „megjósoljuk” az eredményt, vagy az emberi ész nem képes fölfogni a szükségszerűséget az esemény mögött.
A magyar nyelv csodája: véletlen az, ami „nem vélt”. Vél-etlen. Az ember nem gondolta volna – és mégis. Megtervezi a napját. Bosszankodik, ha valami nem a terve szerint történik. Vajon rossz volt a terv? Nem. Bár az is lehet, hogy igen. Ha a feltételek nem adottak, matematikailag sincs rá esélye, hogy a terve valóra váljon. A kis herceg királya csak akkor parancsol naplementét, ha már közeledik annak ideje. Ha kockát vetünk, még véletlenül sem lehet egy vagy tizenhárom a két kocka számjegyeinek összege. Két halból és öt kenyérből azonban meg lehet vendégelni ötezer embert. Még maradék is lesz. A kenyérszaporítás nem véletlen, nem is csoda. A Gondviselés és Megváltás allegóriája a példázat. Az Élet Kenyeréből mindenkinek jut. Véletlenül soha nem maradunk éhesek.
Ézsaiás prófétától tudjuk, hogy az égből hullott manna nemcsak a Kánaán földjére igyekvő népet táplálta, hanem a mennyei kenyér a megtestesülő Igét, Jézust jelképezi. „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld, és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is.”
A harmatozó égi magasok föltűnnek az adventi időben, és nemcsak karácsonyra, hanem húsvétra vagy pünkösdre várva is. A manna tehát egyszerre jelentheti az elindulást és a várakozást. Ha csak várunk a mannára, de nem indulunk el felé, lehet, hogy tápláló harmat nélkül maradunk.
Szent György-napon varázsoltak, gonoszt űztek, zöld ággal hajtották ki a mezőre az állatokat, a lányok harmatot szedtek a kötényükbe és a frissen fejt tejbe csavarták, hogy sok vajuk legyen; ha a harmatot megitták, áldottak lettek a szerelemmel. Ez a harmat minden tavasszal új kezdet, új reménység az elinduláshoz, az élethez.
Egy rendhagyó idézetkönyv (Útravaló gyermekeimnek – D. Kiss Manyi válogatása) több mint nyolcvan citátumot tartalmaz. Mindegyik külön oldalon áll, alatta ott van az előre megvonalazott hely: ide kell írnia a szülőnek az útravalót. Nem direkt tanítást, hanem megosztani a saját élettapasztalatot. A gyermeknek szóló útravaló így valamilyen önnapló is: a gyermekszem tükrében tulajdonképpen saját útját tekinti végig a felnőtt.
Az első idézet Mark Twaintől: „A két legfontosabb nap az életedben: amikor megszülettél és amikor ráébredsz, miért.” Eötvös József ezt üzeni: „Minden ember saját boldogsága után fárad, de azt mindenki csak másban találhatja fel.” Megfontolandó Katona József tanácsa: „Munkálkodó légy, ne panaszkodó”; Jókai igazsága: „A hazugság a gyöngék fegyvere” és Arisztotelész maximája: „A kezdet az egésznek a fele.”
Arisztotelész számtana szerint a négy fele nem kettő, hanem egy. A folyamatot négy lépcsőre osztva (kezdet, növekedés, kiteljesedés, lezárás), a kezdésnek ugyanolyan szerepe van, mint a másik háromnak. Ez már nem matematika, hanem filozófia. A kezdet Platónnál is létfilozófiai fogalom. Phaidrosz című művében írja, hogy a kezdet nem keletkezik, belőle származik minden keletkező; „mert ha a kezdet valamiből eredne, kezdet már nem lehetne”; és mivel nem keletkezik, így elpusztíthatatlan is.
Maradjunk ezért kezdet helyett a kezdésnél, a cselekvéssé vált döntésnél. Belefogni valamibe: tényleg ez a legnehezebb. Az első lépések megtétele határozza meg az összes többi kimenetelét. Márai Marcus Aurelius nyomán írta, hogy az ember negyvenéves kora után felelős a saját arcáért. Ekkorra már tud járni, elindult valamilyen irányban. S ez már valóban az egésznek a fele. Már tudod, hogy mit jelent harmatozni.
