Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal a férfivel szemben, aki idén márciusban bántalmazta és rágyújtotta a házát volt feleségére Ajakon - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
A vádirat szerint az idős férfi közös lakásban élt volt feleségével, akire nagyon féltékeny volt, alkoholproblémái pedig agresszívvé tették. A vádlott 2026. március 8-án a feleségét hazaérkezésekor számon kérte, megrúgta, egy bottal többször nagy erővel megütötte, ütlegelését órákon át folytatta, nem engedte, hogy a földről felkeljen. Egy alkalommal a nő kiszaladt a házból, hogy segítséget kérjen, azonban a férfi visszarángatta a házba és tovább bántalmazta.
A férfi később szétlocsolt egy kanna benzint és meggyújtotta mindkét szobában, azzal a szándékkal, hogy a házat és feleségét is felgyújtja. A házban egyedül hagyott asszony magához tért és az ablakon át kimenekült az utcára - ismertette a főügyészség.
A vádlott egy tonfával és egy kalapáccsal a volt felesége után ment, majd az utcán tovább bántalmazta és behúzta az árokba. Mikor már azt hitte, meghalt, abbahagyta az ütlegelést és hazaindult, de a lakossági bejelentésre kiérkező rendőr elfogta, a súlyosan sérült nőhöz pedig mentőt hívott - olvasható a közleményben.
A főügyészség a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt férfivel szemben fegyházbüntetést indítványozott - írta meg az MTI







