Egy távoli lávabolygó a csillagfény háromnegyedét visszaverheti. A kutatók szerint különös ásványfelhők segíthetnek megőrizni a légkörét.
Képzeljünk el egy világot, ahol a nappali, világos oldalán soha nem nyugszik le a csillag és a hőségben megolvadnak a kőzetek. A felszín fölött mégis felhők lebeghetnek, amelyek a homok és a kvarc alapanyagául is szolgáló vegyületekből állnak. Ez a különös égi takaró a ráeső fény jelentős részét visszaküldheti az űrbe, mérsékelve a csillag perzselő hatását.
A TOI–561 b nevű bolygó mintegy 280 fényévre található tőlünk és a James Webb űrtávcső megfigyelései alapján jóval összetettebb világ annál, mint amilyennek elsőre gondolnánk. A csillagászokat éppen az lepte meg, hogy egy ilyen szélsőséges körülmények között keringő kőzetbolygónak egyáltalán számottevő légköre lehet.
„Felfedezésünk megkérdőjelezi a jelenlegi elméleteket” – fogalmazott Anjali Piette, a Birminghami Egyetem asztrofizikusa. Mint elmagyarázta, az ehhez hasonló, erős sugárzásnak kitett bolygóknak az eddigi várakozások szerint már évmilliárdokkal ezelőtt el kellett volna veszíteniük légkörüket. A mostani eredmények mégis arra utalnak, hogy itt jelentős gázburok maradt fenn.
A Földnél nagyjából negyven százalékkal nagyobb sugarú bolygó kevesebb mint tizenegy óra alatt kerüli meg a csillagát. Mire nálunk véget ér egy hosszabb éjszakai alvás, ott egy év jelentős része eltelik. A közelség más következménnyel is jár. A bolygó a kutatók szerint mindig ugyanazt az oldalát fordítja csillaga felé, ahogyan a Hold is lényegében ugyanazzal az arcával néz a Földre.
A nappali féltekét ezért szakadatlanul éri a sugárzás. Egy korábbi elemzés szerint egy csupasz, sötét kőzetfelszín esetében körülbelül 2700 Celsius-fokos hőmérsékletet várnánk, a megfigyelt hősugárzásból viszont inkább mintegy 1800 fok adódott. Emberi léptékkel mindkettő felfoghatatlan forróság, a csillagászoknak azonban a különbség jelenti az igazán érdekes nyomot, valami csökkenti a nappali oldalról érkező hősugárzást.
Mindezt úgy állapították meg, hogy a távoli bolygót nem látják külön a csillagától. A Webb a kettő együttes fényét méri és a keringés közben bekövetkező apró változásokból következtet a bolygó tulajdonságaira. Amikor a planéta a csillaga mögé kerül, a saját fénye eltűnik a mérésből. Az előtte és utána kapott adatokkal összehasonlítva kiszámítható, mennyivel járult hozzá az összfényhez.
A megfigyelők ráadásul nemcsak ezt a rövid eltűnést követték. A Webb 37 órán keresztül figyelte a rendszert, miközben a bolygó csaknem négyszer kerülte meg csillagát. Így különböző oldalairól gyűjthettek adatokat és azt vizsgálhatták, mennyi hő jut át a nappali féltekéről az éjszakaira.
„Azt mértük, hogyan változott a bolygó fényessége és hősugárzása a keringése során” – mondta Lisa Dang, a Waterloo-i Egyetem kutatója. A Samuel Boucher első szerzőségével készült tanulmányt a The Astronomical Journal közölte, az eredményeket a kanadai egyetem október 26-án ismertette.
A kutatóknak két kézenfekvő lehetőséget kellett megvizsgálniuk. A nappali oldal azért is lehet hűvösebb a vártnál, mert a légköri áramlások elszállítják onnan a hőt. De az is elképzelhető, hogy a csillagfény nagy része eleve visszaverődik, mielőtt felmelegítené a mélyebben fekvő rétegeket.
Az éjszakai oldal hősugárzásának megfigyelése segített közelebb jutni a válaszhoz. Ott nem találtak akkora felmelegedést, amely önmagában megmagyarázná a nappali oldal viszonylagos hűvösségét. A méréseket és a számítógépes modelleket együtt vizsgálva arra jutottak, hogy a bolygó a beérkező csillagfény körülbelül háromnegyedét visszaverheti.
Itt kerülnek a képbe az ásványfelhők. A számítások szerint szilícium-dioxidból és magnézium-szilikátból álló felhők is kialakulhatnak, és fényvisszaverő réteget alkothatnak a nappali oldal egyes részei fölött. Ezek a vegyületek a földi kőzetek világából ismerősek, ott azonban egészen más körülmények között vehetnek részt a légkör folyamataiban.
A „napernyő” tehát találó hasonlat, de nem jelent kellemes árnyékot vagy lakható felszínt. A feltételezett felhők csupán ahhoz képest mérsékelnék a forróságot, amilyen nélkülük lenne. Közvetlen felvétel sem készült róluk: a kutatók azt vizsgálják, milyen légkör és felhőzet adná vissza legjobban a megfigyelt fényességet és hősugárzást.
Továbbra is kérdés, miből állhat maga a gázburok. Elképzelhető egy sűrű, szén-dioxidban gazdag légkör, de a vulkáni működésből ismert kén-dioxid is fontos szerepet kaphat. Az olvadt kőzetekből felszabaduló gázok pedig folyamatosan pótolhatják az űrbe távozó anyagot, így a felszín és a légkör egymással összekapcsolt rendszert alkothat.
A kutatók más hullámhosszakon megfigyelnék a bolygót, hogy azonosíthassák a légkörét alkotó anyagokat. Addig a TOI–561 b egy különösen izgalmas lehetőséget mutat meg, még egy lávaóceánnal borított, perzselő világ is őrizhet olyan összetett légkört, amelyről a távolból, pusztán a fényét elemezve szerezhetünk tudomást.
Források: Samuel Boucher és munkatársai: A Highly Reflective Atmosphere on the Lava World TOI-561b Revealed by JWST/NIRSpec Phase Curve, The Astronomical Journal (2026), DOI: 10.3847/1538-3881/ae9763; a Waterloo-i Egyetem 2026. október 26-i és a Birminghami Egyetem október 27-i közleménye; a NASA James Webb-programjának TOI–561 b-ről szóló tudományos ismertetői. Az idézetek magyar fordításban szerepelnek.
