Hatalmas, 25 kilométer átmérőjű ősi becsapódási krátert azonosított egy nemzetközi kutatócsoport a kanadai Québec eldugott szegletében. A bolygónkon nyilvántartott mintegy kétszáz meteoritkráter sora egy olyan komplex képződménnyel bővült, amelyre eredetileg egy sátorozni készülő amatőr figyelt fel az online műholdtérképeken.
Nagyjából kétszáz megerősített becsapódási képződmény létezik a Földön, a geológusok becslése szerint azonban további több száz rejtőzik még felfedezetlenül. Most újabb – ráadásul rendkívül méretes – formáció került a bizonyított leletek közé annak köszönhetően, hogy egy kanadai amatőr csillagász éppen a quebeci kempingezését tervezgette.
Joël Lapointe 2024-ben a távoli Côte-Nord régióba készült túrázni, amikor az online műholdas felvételeket böngészve feltűnően szabályos körkörös alakzatra lett figyelmes a Marsal-tó közelében. Mivel arra gyanakodott, hogy a mélyedés egy meteoritkráter maradványa lehet, észak-amerikai és európai szakemberekhez fordult megfigyelésével.
Jelzése nyomán egy francia kutatócsoport a Meteoritikai Társaság 2024-es konferenciáján már Québec potenciális tizenegyedik becsapódási struktúrájaként hivatkozott a tó környezetére. A szakmai vita felkeltette Gordon Osinski, a Western Egyetem bolygógeológusa és az Impact Earth adatbázis vezetőjének érdeklődését is. Bár a szakember eleinte szkeptikusan fogadta a hírt, kíváncsiságból úgy döntött, csatlakozik a francia CEREGE kutatóközpont által szervezett terepi expedícióhoz.
Osinski és kollégái 2025 októberében hidroplánnal landoltak a helyszínen, ahol rendkívül zord körülmények fogadták őket. A gép nem tudott egészen a partig menni, így a kutatóknak nehéz felszerelésüket cipelve mintegy 50 métert kellett a vízben gázolniuk, hogy partot érjenek. A szárazföldön süppedős mocsár, rovarinvázió és sűrű, kanyargós, nehezen járható bozót várta őket. Osinski – noha korábban hat kontinensen végzett terepmunkát – a legnehezebb körülmények közé sorolta az ottani terepet.
A korábbi geológiai térképek alapján a térségben fellelhető breccsás kőzeteket egy úgynevezett diatrémához, azaz magmarobbanások által vájt, törmelékes kőzettel kitöltött vulkáni kürtőhöz kötötték. A kutatócsoport tagjai azonban már a második napon olyan jellegzetes kőzetdeformációkat – úgynevezett sokkolási kúpokat – azonosítottak több kibúvásban, amelyek kizárólag kozmikus ütközések hatására jönnek létre. „Ez az egyetlen olyan félreérthetetlen terepi bizonyíték a becsapódásra, amely szabad szemmel is közvetlenül megfigyelhető” – húzta alá Osinski.
A becsapódó égitest akkora energiát képviselt, hogy egy 25 kilométeres komplex kráterszerkezetet hozott létre központi kiemelkedéssel és meredek, oszlopos elválású sziklafalakkal. A szakember megjegyezte: amennyiben egy ekkora objektum ma érné el Québec területét, a keletkező lökéshullám és pusztítás teljes nagyvárosokat törölne le a térképről, a légkörbe jutó por pedig globális éghajlati anomáliákat idézne elő.
A begyűjtött kőzetminták elemzése szerint a kráter megközelítőleg 390 millió évvel ezelőtt keletkezett. Ez mintegy 100 millió évvel előzi meg azt a földtörténeti korszakot, amikor az aszteroidaöv belső ütközései miatt jelentősen megszaporodtak a földi meteoritbecsapódások.
A felfedezők a helyi őslakos közösséggel, az Ekuanitshitben működő Innu Tanáccsal egyeztetve az Uhackatik nevet adták a kráternek. Noha a tudományos stáb bizonyítottnak tekinti a struktúra eredetét, a Meteoritikai Társaság szakbizottsága a következő ülésén emeli hivatalos lajstromba. Méreteit tekintve ez a legtekintélyesebb kráter a grönlandi, 31 kilométeres Hiawatha-képződmény 2018-as leírása óta.
Bár Osinski a NASA Artemis-programjának geológiai felkészítő csapatában oktatja az űrhajósokat, véleménye szerint az Uhackatik nehezen járható mocsaras környezete nem alkalmas kiképzési bázisnak. A szakember emlékeztetett: Labradorban ott található a jóval fiatalabb és könnyebben megközelíthető Kameshtashtan (a Mistastin-tó krátere), ahol a leendő űrhajósok a múltban is végeztek terepgyakorlatokat.
A felfedező számára meghatározó élmény maradt a tudományos áttörés. Lapointe elmondta, határtalan örömmel fogadta a kutatók szakmai megerősítését, és arra biztatott mindenkit, hogy soha ne hagyják figyelmen kívül a megfigyeléseiket vagy az intuíciójukat, még akkor sem, ha az adott terület nem vág a közvetlen szakmájukba – írta az NASA.
