Ilyen szokás volt az állatok bíróság elé állítása is: sertéseket, kutyákat, lovakat, sőt patkányokat, csigákat és rovarokat is ugyanúgy megvádoltak, mint az embereket.
A perek hivatalos formában zajlottak, tanúkat hallgattak meg, ügyvédeket rendeltek ki, és az elítélt állatokat gyakran kivégezték vagy száműzték. A különös gyakorlat Franciaországban volt a legelterjedtebb, de Svájcban, Németországban és más európai területeken is előfordult. A történészek több száz ilyen esetről tudnak, amelyek a 13. és a 18. század között zajlottak.
A világi bíróságok elsősorban háziállatokkal foglalkoztak, különösen sertésekkel, amelyek szabadon kóboroltak a falvakban, és néha súlyos sérüléseket vagy akár halált okoztak gyermekeknek. Az egyházi bíróságok ezzel szemben a közösséget fenyegető kártevőket – például patkányokat, sáskákat vagy férgeket – idézték meg. Ezeket nem kivégezni próbálták, hanem kiátkozással, átkokkal vagy vallási szertartásokkal elűzni.
A Live Science által ismertetett kutatás szerint azonban van egy feltűnő kivétel: a macskák szinte teljesen hiányoznak az állatperek vádlottjai közül. Egy 9. és 19. század közötti eseteket összegyűjtő forrás közel kétszáz vádlott állatot sorol fel, de egyetlen macskát sem. Ez azért meglepő, mert a középkori macskákról gyakran él az a kép, hogy üldözték és démonizálták őket.
A macskák ugyan megjelentek egyes perekben, de nem vádlottként. Az egyik leghíresebb eset a burgundiai Autun egyházmegyéjéből származik a 16. század elejéről, amikor a patkányokat azzal vádolták, hogy felfalták az árpatermést. A patkányok ügyvédje sikeresen kért halasztást arra hivatkozva, hogy az állatok nem tudnak biztonságosan megjelenni a bíróságon, mert az útjukon macskák leselkednek rájuk. Hogy a patkányok végül valaha is megjelentek-e a tárgyaláson, arról nem maradt fenn feljegyzés.
A történészek szerint a macskák hiánya valószínűleg nem különleges jogi státuszukból fakadt, hanem abból, hogy egyszerűen nem követtek el olyan cselekményeket, amelyek miatt más állatokat bíróság elé hurcoltak. Nem faltak fel gyermekeket, mint egyes sertések, nem okoztak halálos sérüléseket, mint a szarvasmarhák, és nem pusztították el a termést, mint a sáskák vagy patkányok. A középkori emberek szemében tehát a macskák meglepően „törvénytisztelő” állatoknak számítottak.
Ez nem jelenti azt, hogy mindig jól bántak velük. A macskákat időnként kegyetlenül üldözték, különösen amikor boszorkányok familiárisainak tartották őket, de ezek az esetek többnyire nem bírósági eljárások, hanem bíróságon kívüli erőszakos cselekmények voltak.
A középkori állatperek ma bizarrnak és abszurdnak tűnnek, mégis sokat elárulnak arról, hogyan gondolkodtak az emberek a felelősségről, a rendről és az igazságszolgáltatásról. Az állatokat olykor annyira beillesztették az emberi közösségbe, hogy ugyanazon jogi szabályok szerint próbálták megítélni őket – még akkor is, ha a kor jogtudósai közül többen már akkor is kételkedtek abban, hogy egy állat valóban bűnösnek tekinthető.
