Megújult a veszprémi háromszáz éves nagyharang
ĀA Szent Mihály-főszékesegyház tornyának ékessége hangzásában is újjáéledt
ĀA Szent Mihály-főszékesegyház tornyának ékessége hangzásában is újjáéledt
ĀA Veszprémi Kézilabda Club és a One Magyarország tavaly kötött támogatói megállapodást
ĀEgy mentésirányító segítségével a bátor bejelentők megvizsgálták a nőt, aki már nem lélegzett
Ā„Az intézmény a helyi gazdaság motorja, ahol új szakok is szolgálják a fejlődést”
ĀA négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes szombathelyi zöld-fehérek csapatkapitánya szerint a klub nehéz időszak elé néz, ha a továbbiakban sem javul a helyzete
ĀA pályafelújítás várhatóan a jövő év elején kezdődik, és fél évig tart majd, ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat
Ā„1956 mártírjai és túlélői cselekvésre kell hogy sarkalljanak minket, akik készen kaptuk mindazt, amiért ők küzdöttek”
ĀAz idén 170 turisztikai úti cél és ezen belül 65 európai térség versenyzett
ĀFontos feladata a teljes utánpótlás szakmai koncepciójának működtetése
ĀA hazaiak keretéből Gasper Marguc, a vendégektől David Balaguer hiányzott
ĀA legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire
ĀMegjegyezte: törekedtek arra is, hogy az infrastrukturális beruházásoknak sokkal kisebb szerepük legyen
ĀNégy különböző sorozatban indulnak a bakonyiak
ĀA közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden vette át a Veszprém Város Díszpolgára címet Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármestertől
ĀA kiváló úszóknak a város nevében Porga Gyula polgármester gratulált és mondott köszönetet
ĀAz értéktár listára szánt eredményeket július 10-ig várják a településektől, a programok szervezőitől és megvalósítóitól
ĀA felzárkóztatás első lépése a lemaradás okainak feltárása
ĀA különböző filmes produkciókra Magyarországon tavaly elköltött összegek megközelítették az egymilliárd dollárt
ĀSzombatig mintegy száz magyar filmet mutatnak be Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen tizenkét helyszínen
ĀA mostani feltárás egyértelműen a kolostor alapításának időszakához kötődik
ĀA kortárs művészeti projekt Veszprémen kívül május 14-én, Budapesten, a Néprajzi Múzeumban is megtekinthető
ĀA Laczkó Dezső Múzeumban látogatható, Ragyogj tovább! címet viselő kiállítás három teremben tekinthető meg
ĀMagyarországon az egy főre jutó szemétkibocsátás éves átlaga 400-410 kilogramm között van
ĀÚj hang csendül föl hamarosan Veszprémben