Kapu Tibor missziójával Magyarország a nemzetközi űripar élvonalába repült
ĀHazánk számára a mai nap történelmi jelentőségű
ĀHazánk számára a mai nap történelmi jelentőségű
ĀA cél az, hogy egyszer tudjunk majd más bolygókon növényeket termeszteni
ĀLegkorábban június 22-én indulhat az Axiom-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásra
ĀA felbocsátás célidőpontja közép-európai idő szerint 14 óra
ĀAz AX4-es misszió programjában több mint 60 kísérlet szerepel, s ezek közel felét a magyar űrhajós, Kapu Tibor fogja elvégezni
ĀA szomszédos bolygó körüli aszteroidák rendkívül kiszámíthatatlanok
ĀA 2017-ben jóváhagyott pekingi projekt ma már közel 40 tudományos létesítménynek ad otthont, és az egész világra nyitott
ĀFerencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos árul el részleteket a magyar űrstratégiáról,
ĀMi tette őt a modern világ egyik legbefolyásosabb személyiségévé?
ĀE történelmi pillanattal egy közel kétéves felkészülési folyamat zárul majd le
ĀA program célja, hogy minél több középiskolásban felkeltsék a mérnöki és természettudományok iránti érdeklődést
ĀA tervek szerint a bázis energiaellátását nagyméretű napelemek biztosítanák
ĀA három űrhajós szeptember 11-én hagyta el a Földet
ĀA nemzetközi együttműködést illetően két nagyszabású projekt várható
ĀAz orosz elnök úgy véli, a techmilliárdos lenyűgöző terveket sző a Mars meghódításáról
ĀAz énekesnő hétfőn indul az űrbe a Blue Origin női legénységével
ĀA projekt során a diákok és tanáraik elsőként követhetik Magyarország kutatóűrhajósának kísérleteit
ĀBagoly mondja verébnek, hogy csúnya az űrfegyvered
ĀRégóta kutatott dologra találhattak bizonyítékot