Egyernégyszáz turistát menekítettek ki a perui Machu Picchuból
ĀA tüntetések miatt kilencszáz ember még így is a helyszínen rekedt
A tömeges leépítések ellen tüntettek Romániában
ĀAz állami állások 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban
Tízezrek tüntettek Ankarában Erdogan leváltásért
ĀTörökországban az utóbbi egy évben több mint 500 embert vettek őrizetbe
Elon Musk megbuktathatja a brit kormányt?
ĀAz X tulajdonosa a brit parlament feloszlatását és a kormány leváltását követelte egy szélsőjobboldali londoni tüntetésen
Tömegek tüntettek a tervezett költségvetési megvonások miatt
ĀKedden benyújtotta lemondását Francois Bayrou francia miniszterelnök
Nepálban a tüntetők felgyújtották a repülőteret
ĀUgyanez történt négy kormányzati járművel is
A brit rendőrség több tucat embert tartóztatott le egy tüntetésen
ĀAkár 14 év börtönbüntetéssel is büntethetők a tüntetők
Szerbiában 60 tüntetőt tartóztattak le a zavargások miatt
ĀFolytatódnak a zavargások Szerbiában, ahol közel 60 embert őrizetbe vettek. Az indulatok nem csitultak, dacára annak, hogy Vučić előrehozott választásokat jelentett be.
Szerbiában rendőrökkel csaptak össze a tiltakozók
ĀÚjvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt helyi irodáját
London: egy betiltott palesztin csoportot támogattak, őrizetbe vették őket
ĀTöbb százan vettek részt a szombati tüntetésen a brit parlament előtti téren
Érik a következő tüntetéshullám Ukrajnában
ĀJelenleg a 95-ös oktánszámú üzemanyag ára 65 hrivnya (650 Ft)
Több lengyel városban tüntettek a kormány és az EU migrációs politikája ellen
ĀA tüntetőket rendőrségi kordonok választották el egymástól
Gumibotozás, könnygáz és sokkológránátok a szerbiai városok utcáin
ĀAz ET-biztos az emberi jogok tiszteletben tartására kéri a szerb rendőrséget a tüntetőkkel szembeni fellépésben
Szerbiai egyetemisták nagyszabású tüntetést jelentettek be szombatra
ĀA szerb állam készen áll megakadályozni az erőszakot
Tűzijáték-rakétákkal akart Los Angeles-i rendőrökre támadni
ĀAz amerikai hatóságok vád alá helyezték a férfit
Lövöldözés tört ki egy tüntetésen Salt Lake Cityben
ĀEgy nappal a minnesotai kettős gyilkosság után ismét politikai rendezvényen dördültek el fegyverek
Floridai kormányzó: Nem fogjuk hagyni, hogy az elmegyógyintézetet az őrültek vezessék
ĀA republikánus kormányzót a jogvédő szervezetek és ellenzéki politikusok azonnal megtámadták
A megszorítások ellen tüntetnek Romániában
ĀA kormányalakítási tárgyalások során döntenek majd az adóemelésről
