Nepálban a tüntetők felgyújtották a repülőteret
ĀUgyanez történt négy kormányzati járművel is
ĀUgyanez történt négy kormányzati járművel is
ĀAkár 14 év börtönbüntetéssel is büntethetők a tüntetők
ĀFolytatódnak a zavargások Szerbiában, ahol közel 60 embert őrizetbe vettek. Az indulatok nem csitultak, dacára annak, hogy Vučić előrehozott választásokat jelentett be.
ĀÚjvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt helyi irodáját
ĀTöbb százan vettek részt a szombati tüntetésen a brit parlament előtti téren
ĀJelenleg a 95-ös oktánszámú üzemanyag ára 65 hrivnya (650 Ft)
ĀA tüntetőket rendőrségi kordonok választották el egymástól
ĀAz ET-biztos az emberi jogok tiszteletben tartására kéri a szerb rendőrséget a tüntetőkkel szembeni fellépésben
ĀA szerb állam készen áll megakadályozni az erőszakot
ĀAz amerikai hatóságok vád alá helyezték a férfit
ĀEgy nappal a minnesotai kettős gyilkosság után ismét politikai rendezvényen dördültek el fegyverek
ĀA republikánus kormányzót a jogvédő szervezetek és ellenzéki politikusok azonnal megtámadták
ĀA kormányalakítási tárgyalások során döntenek majd az adóemelésről
ĀA tüntetés a Kossuth téren nem sokkal este kilenc óra után véget ért
ĀBeszámolók szerint a tüntetések intenzitása vasárnap volt a legkomolyabb
ĀFelvetődött a tengerészgyalogság bevetésének lehetősége is
ĀA mezőgazdasági projekt miatt
ĀA tiltakozást a FNSEA és a Jeunes Agriculteurs szakszervezetek szervezték, résztvevői egész nap a parlament előtt maradnak
ĀAz egyetemisták bemutatták 12 pontjukat