A fesztiválozó fiatalok is érdeklődnek a toborzóhelyeken
ĀA debreceni honvédeknek évekre visszanyúló kapcsolatuk van a Debreceni Egyetemmel és a Campus Fesztivál szervezőivel, minden évben kitelepülnek a Nagyerdőbe, hogy bemutassák a katonai szolgálat lehetőségeit
Orbán Viktor: Nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosok kerestetnek! + Videó
ĀA következő nemzedékekben is ugyanúgy lényegileg két álláspont lesz, mint a mi nemzedékünk életében, lesznek a liberálisok, meg lesznek a nemzetiek – fogalmazott a miniszterelnök
A honvédség számos ajánlattal várja a fiatalokat
ĀA Magyar Honvédség számos ajánlattal várja az egyetemistákat és azokat is, akiknek idén nem sikerült a felvételijük
Kijevben nagygyűlést tartottak a katonaság leszerelését követelve
ĀAz ukrajnai mozgósítás megerősítéséről szóló törvény május 18-án lépett hatályba
Újabb dandárok felállítására készül az ukrán hadsereg
ĀKijev továbbra is azt követeli, hogy a Nyugat engedélyezze az orosz célpontok támadását
Nyílt kiképzési napot és toborzást szervezett a Magyar Honvédség Dócon
ĀJúlius elsejétől a kormány jelentős összeget fordít arra, hogy ösztönözze és honorálja a tartalékos szolgálatot
Hamarosan óriásira nőhet az orosz hadsereg
ĀMiközben a világ nem figyelt, csak idén már mintegy 190 ezer önkéntest és szerződéses katonát vettek fel
Éjszakai rajtaütést szerveztek az ukrán komisszár ellen
ĀAz embereknek annyira elegük van a kényszersorozásból, hogy lassan már bármire képesek
A honvédség növeli a területvédelmi tartalékosok számát
ĀA toborzóirodák várják a jelentkezőket
A Pentagon volt tanácsadója megdöbbent az ukrán brutalitáson
ĀMcGregor szörnyűnek nevezte a gyermekes ukrán férfi erőszakos mozgósítását
A felsőoktatásból is várják tartalékosok jelentkezését
ĀCzermann János: A tartalékos katonai szolgálat összeegyeztethető a civil élettel is
Szemérmetlen korrupció és hazaárulás az ukrajnai toborzóközpontokban
ĀLebukott a vinnicai toborzóközpont vezetőjének fia
Modern hadsereg nem létezhet megfelelően felszerelt és kiképzett tartalékos erő nélkül
ĀCzermann János: A kampány célja, hogy minél többen megismerjék a lehetőségeket
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Területvédelmi tartalékosokat toborzunk!
Ā18 és 65 év közöttiek, férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek
„Szeretem, megvédem!” mottóval indít toborzókampányt a Magyar Honvédség
ĀA honvédelmi miniszter szavai szerint a magyar emberek biztonságát az erős nemzeti haderő mellett a NATO garantálja
Német katonák harcolhatnak az ukránok ellen
Ā„Ez a tény riasztó és potenciálisan kínos lehet Berlin számára”
Egyre több gyerek lép be a német hadseregbe
ĀA legutóbbi adatok szerint a Bundeswehrben minden tizedik új katona kiskorú
Útlezárással tiltakoztak az erőszakos mozgósítás és a toborzók túlkapásaival szemben + VIDEÓ
ĀA Munkács közelében zajló megmozdulást a rendőrök feloszlatták
Munkavállalókat toboroznak a debreceni akkumulátorcella-üzembe
ĀA tervek szerint 2025 végére épül fel a gyár – közölte a projekt kommunikációjáért felelős Eve Power társaság
Ukrán miniszterelnök: Folytatjuk a harcot, ha megkapjuk partnereink támogatását
ĀMégsincs annyi katonára szükség Ukrajnában?
Sorozóközpontban halt meg egy ukrán katona
ĀA ternopili Speciális Ügyészség vizsgálja egy 49 éves férfi halálát
Ismét lehet felvételi pontokat szerezni a Magyar Honvédségnél
ĀHangsúlyozták, a Magyar Honvédség toborzókampánya továbbra is valamennyi szolgálati formára kiterjed
Több mint ötszáz fiatal jelentkezett a Honvédségbe
ĀA haderőfejlesztés keretében egy-egy konkrét alakulathoz, egy feladatra keres fiatalokat a honvédség
Hétvégén is várják a katonának jelentkezőket a toborzóirodák
ĀA világ egyik legmodernebb önjáró lövegének, a PzH 2000 leendő kezelőszemélyzete bruttó 737 ezer forintos illetménnyel kezdheti meg katonai pályáját Tatán
Böröndi Gábor: A honvédség motivált fiatalokat vár a PzH 2000 önjáró lövegekre
ĀHozzátette: pozitívum, ha a jelentkezők értenek az elektronika világához
