Nepálban a kormány betiltja a TikTokot
ĀAz ázsiai országban az internetezők 56 százaléka használja a platformot
ĀAz ázsiai országban az internetezők 56 százaléka használja a platformot
ĀSzeptemberben és októberben két férfi, tavalyelőtt egy tízéves fiú halt meg egy támadás során
ĀA törvénytervezet büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek
ĀAz UNESCO világörökségi listáján is szereplő óváros védelmére már korábban korlátozták a turisták számát
ĀAz ország versenyzői a WA-eseményeken semmilyen formában nem nyilvánulhatnak meg, nem kommunikálhatnak a médiával
ĀHat hónapot kaptak a finnek az orosz rendszámú gépjárművek kivonására
ĀA brit adatok szerint tízből hét esetben az amerikai bully XL okozta a bajt
ĀF. Gy. – ez a monogramja annak a renitens balatoni behúzós horgásznak, akit semekkora bírság sem rettent vissza
ĀEmmanuel Macron szerint a NOB-nak az ukránokat is meg kell hívnia a témáról szóló tárgyalásokra
ĀA cég most ismét frissítette az irányelveit
ĀA mexikói városban korábban már elérték a taxisok a fuvarmegosztó betiltását, a bíróság azonban úgy döntött, hogy ismét működhet az Uber
ĀKim a „szocializmus elleni árulásként” határozta meg a cselekményt