Elhunyt Dunai Tamás színművész
ĀPályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi alakítás, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez
ĀPályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi alakítás, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez
ĀA rendező szerint Moliére komédiája tükröt mutatott a saját korának, és eszerint Don Juan egyértelműen negatív hős
ĀTehetségét és munkáját Liszt Ferenc-, Bartók–Pásztory-díjjal és számos színházi kitüntetéssel ismerték el
ĀFebruár 3-án nyílik az Eternal Yorick – Life Book Csaba Antal című kiállítás a Műcsarnokban
ĀA magyar kultúra napján a Kályha Kati című előadás után beszélgetést tartanak
ĀÁtadják Szolnok legrangosabb elismeréseit is január 22-én
ĀA Thália Színház ad otthont a nagy sikerű előadásnak
ĀAz előadásban Sissi szerepét Denk Viktória játssza
ĀKortárs zenei kordokumentum a Tamási Áron Színház Kamaratermében
ĀVidnyánszky: Soha ilyen jelentős színházi eseményt még nem rendezett Magyarország
ĀA Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hangsúlyozta ezekben a nehéz időkben különösen fontos, hogy észrevegyük a másikat
ĀEgy előadás, amelyet a zene vezet és formál
ĀAz apák nem statiszták, hanem kulcsszereplők a születési történetekben
ĀMegalakulásának 70. évfordulóján az indulás éveire emlékezik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
ĀLátványos vetítésekkel kísért, sci-fi motívumokat tartalmazó előadást láthat a közönség
ĀBárkivel megeshet, bárkiről szólhat ez a történet
ĀLesz jelmez- és díszletterv-kiállítás is az Egri csillagok előadásból
ĀSzabó Levente: „Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiatalok a jövő.”
ĀVidnyánszky Attila Déryné ifjasszony című tévéjátékának díszbemutatója kínált apropót a bejelentéshez
ĀA kiállítás megnyitója és az előadás bemutatója hétfőn este lesz
ĀTöbb népszerű előadást kettőzött szereposztásban láthat majd a közönség
ĀAz előadás teátrálisan, de egyben feltűnésmentesen beszél a világ nagy témáiról
ĀGáspárik Attila 2011 óta vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat
ĀAz előző évadban 110 ezer néző váltott jegyet a Miskolci Nemzeti Színház előadásaira
ĀA társulathoz több művész mellett Laklóth Aladár is csatlakozik
ĀOlyan produkciók kerültek előtérbe, amelyek komoly pályázati forrással rendelkeznek
ĀA Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiója keresztény hitünk alapjaira kérdez rá
ĀA nagy presztízzsel rendelkező Shakespeare-színház „új nézőpontot akar teremteni”