Egy utazási iroda jogellenes szerződése miatt indított közérdekű pert a Pest Vármegyei Főügyészség
ĀAz egyik kifogásolt kikötésben az utazási iroda fenntartotta a szerződés egyoldalú módosításának jogát
ĀAz egyik kifogásolt kikötésben az utazási iroda fenntartotta a szerződés egyoldalú módosításának jogát
ĀA szerződés egy javító-karbantartó központ ukrajnai létesítésére vonatkozik
ĀMindegyik újonnan hivatalba lépő berlini kancellárnak el kell fogadnia a titokzatos szerződésben foglaltakat
ĀMohammed Abu Fani az izraeli felnőtt válogatottban 2020. október 8-án, a Skócia elleni Eb-playoff mérkőzésen debütált, és eddig összesen 15 alkalommal lépett pályára
ĀA PSG-nél eddig abban bíztak, sikerül meggyőzni Mbappét a maradásról, így a hétfői fejlemény sokkolta a klubot
Ā„A hagyományos fegyverzetek terén a helyzet Európában 2007 óta érezhetően romlott”
ĀA labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia szerződést hosszabbított Hornyák Zsolt vezetőedzővel
ĀA döntéssel biztosítva lesz a gyorsforgalmi utak jövőbeli fejlesztése és a szolgáltatás zavartalan fenntartása
ĀA földforgalmi törvény módosítása hétfő óta hatályos
ĀAz orosz tréner megerősítette, hogy nem hivatalosan több lehetőség is folyamatosan az asztalán van európai és gazdag ázsiai érdeklődők révén, de jelenleg a Ferencvárosra összpontosít
ĀA francia Karim Benzema szerződést hosszabbított – adta hírül a Marca
ĀPosztja valaha volt legjobban fizetett játékosa lett Roquan Smith, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Baltimore Ravens védője
ĀA magyar válogatott kitűnősége úgy érzi, a legjobb döntést hozta meg azzal, hogy hosszabbított klubjával, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Unionnal
ĀÖsszesen nyolcmilliárd dollár értékű kereskedelmi megállapodásokat és beruházási szerződéseket írtak alá
ĀA milliárdos üzletember október 28-ig kapott haladékot az adásvétel lebonyolításához
ĀChristian Schmidt vasárnap, az általános választások befejeződése után hozott határozatot