Austin: Továbbra is lehetséges Izrael és a Hezbollah konfliktusának diplomáciai megoldása
Ā„Ha egyes katonai kapacitások használatáról nyilvános diskurzus folyik, abból csak Putyinnak van haszna”
Ā„Ha egyes katonai kapacitások használatáról nyilvános diskurzus folyik, abból csak Putyinnak van haszna”
ĀOroszország amerikai nagykövete aggasztó híreket közölt
ĀA Fehér Ház a brit és francia megfontolásokat nem kommentálja
ĀA kormányfő nem tért ki ki részletesen arra, hogy a nyugati szövetségesek engedélyezik-e Ukrajnának a nyugati rakéták bevetését orosz területen
ĀA brit kormányfő szerint nem történt semmi különös
ĀA lakosság 55 százaléka ma már hibának tartja a nyolc évvel ezelőtti kilépést
ĀA lakosság 3,7 százaléka az elmúlt két évben érkezett az országba, ahol a bevándorlók aránya több mint 15 százalék
ĀA brit miniszterelnök ezt az EPC-csúcsértekezlete után jelentette be
ĀFő célkitűzések: az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása és korszerűsítése
ĀA csütörtöki választáson a korábbi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott, és 14 év óta először – Sir Keir Starmer vezetésével – ismét kormányt alakíthatott
ĀSir Keir Starmer: London támogatása Kijevnek a konfliktus idején változatlan marad
ĀA brit kormányfő szerint a ruandai program a konzervatív kormány érvelésével ellentétben soha nem gyakorolt elrettentő hatást
ĀA király, az atom-tengeralattjárók kapitányai és a macska – velük kell először megismerkednie az új brit miniszterelnöknek
ĀElsöprő győzelmet aratott a Labour a brit választásokon
ĀSir Keir Starmer, a Labour vezetője lesz a következő brit miniszterelnök
ĀA választóhelyiségek brit idő szerint 7 órától 22 óráig tartanak nyitva
ĀRishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök és Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője vívott sokszor igen éles szócsatát
ĀNagy-Britannia a július 4-i parlamenti választásokra készül
ĀA jelenlegi pártpreferenciák alapján 456 képviselői mandátumot szerezhetnek a 650 fős alsóházban
ĀA két politikus ezúttal nem közvetlenül egymással vitázott, hanem először a Sky News műsorvezetője, majd a meghívott közönség tett fel nekik kérdéseket
ĀMegtartották a brit kormányfő és a munkáspárti vezető első tévévitáját
ĀA nemzetbiztonság a jelenlegi időszak legfontosabb kérdése a Labour vezetője szerint