Kiakadt az utas, ezért kinyitotta a repülőgép ajtaját
ĀA gép már biztonságosan leszállt Bécsben, amikor egy utas őrjöngeni kezdett
Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret + VIDEÓ
ĀA vihar a környező utakat is érintette
Kevesebb mint negyven másodperc
ĀHogyan derítik ki a nyomozók az Air India 171-es járatának zavarba ejtő katasztrófáját?
Megkezdik a sorozatgyártását ennek a kínai monstrumnak
ĀA 60 tonnás AG600 vízen és levegőben is bevethető, elsősorban katasztrófa-elhárítási célokra
Indiában megkezdődött a Boeing 787 típusú repülőgépek ellenőrzése
ĀEgyelőre több példány is repül még a géptípusból az országban
Élőszereplős filmen az ötmillió olvasót vonzó belga képregény
ĀFilmkritika +VIDEÓ az Égen-földön Natacha című francia-belga vígjátékról
A Lufthansa a repülési kedv csökkenésére számít
ĀAz Egyesült Államokba közlekedő járatok gyakoriságát mérik
A tragédia után bezuhantak a Boeing részvényei
ĀA katasztrófa a legrosszabbkor jött az amerikai repülőgépgyártó számára
Teheránt elmarasztaló határozat született
ĀA NAÜ szerint nem teljesítik a nukleáris fegyverkezés megakadályozására irányuló kötelezettségeiket
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette a repülőgép-katasztrófát
ĀA gépen 53 brit állampolgár tartózkodott
MI által irányított Gripen harci gépet teszteltek
ĀJelenleg még vannak olyan pilóták, akiknek esélyük van
Orosz felderítőgép miatt riasztották a német légierő készenléti gépeit
ĀAz Il-10-es nemzetközi légtérben repült, de jeladóját nem kapcsolták be
Lezuhant egy dél-koreai repülő
ĀA szemtanúk füstöt láttak felszállni a partvidék hegyei között
Lakott területre zuhant egy repülő San Diegóban
ĀTizenöt lakóház kigyulladt, az üzemanyag nagy területet szennyezett be
Híres légi katasztrófák
ĀA technológia folyamatos fejlődése elengedhetetlen a legjobb biztonsági környezet biztosításához
Félelmetes repülésből biztonságos utazás
ĀAz a cél, hogy a légi közlekedés a lehető legbiztonságosabb legyen
Oroszország a maláj utasszállító-katasztrófa felelőse
ĀAz ENSZ vizsgálata szerint az oroszok megsértették a nemzetközi repülési jogot
Vége lehet a légi katasztrófák korának
ĀA repülést az egyik legbiztonságosabb közlekedési formának tartják, de amikor baj van, akkor több száz utas halhat meg
Okos repülőgépet teszteltek az oroszok + VIDEÓ
ĀA repülőgép lényege, hogy a pilótafülke teljesen zárt, tehát nincs üvegfelület
Kigyulladt egy felszállni készülő repülőgép Orlandóban
ĀHátratolás közben füst keletkezett, majd kigyulladt a Delta Air Lines Airbus A330-as gépének jobb oldali hajtóműve
Japán az elmúlt évben több százszor riasztotta légi erejét
ĀKülföldi repülőgépek és drónok miatt indított vadászgépeket
Ezért nem szabad tapsolni, amikor egy repülő leszáll
ĀA leszállás utáni tapsolás az első légiközlekedési idők emlékét idézi
