Selma Blair ellen kedden vádat emeltek New Yorkban, miután a gyanú szerint repülés közben megpróbálta kinyitni a repülőgép ajtaját, majd több embert is bántalmazott. A Dr. Szöszi című filmből ismert színésznőt két rendbeli, másodfokú testi sértéssel vádolják. A hatóságok szerint a JFK repülőtéren megütött egy rendőrt, később pedig a kórházban egy ápolónőt.
Blair ártatlannak vallotta magát. A bíróság 80 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezte; a következő tárgyalását 2027. január 19-re tűzték ki.
A TMZ korábbi beszámolója szerint az incidens vasárnap este történt egy, a Los Angeles-i repülőtérről New York JFK repülőterére tartó Delta-járaton. A színésznő állítólag megpróbálta kinyitni a gép ajtaját, majd megütött egy alkalmazottat, egy másikat pedig megharapott.
A New York-i Kikötői Hatóság rendőrsége egy bejelentés nyomán intézkedett, amely szerint a fedélzeten egy utas fizikailag bántalmazott több másikat. Két légiutas-kísérő sérülésekről számolt be, egyiküket kórházba szállították. Blairt őrizetbe vették, majd orvosi kivizsgálásra kórházba vitték. Az ügyben az FBI is vizsgálatot folytat.
A színésznő képviselője a Deadline-nak azt mondta, Blairnél egészségügyi vészhelyzet lépett fel, amely a feltételezett viselkedéséhez vezetett. „Leszállás után azonnal orvosi ellátást kapott, és jelenleg stabil állapotban van” – közölte.
Blair 2016-ban is a hírekbe került egy repülőgépen történt incidens miatt. Később bocsánatot kért, és azt mondta, hogy a viselkedését az alkohol és a gyógyszerek együttes hatása okozta.
A színésznő 2018-ban hozta nyilvánosságra, hogy szklerózis multiplexszel él. Tavaly arról beszélt, hogy betegsége visszaesés nélkül zajlott, és ismét nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a karrierjére. Egészségi állapotáról a 2021-es Introducing, Selma Blair című dokumentumfilmben is mesélt.
A hónap elején Blair bejelentette, hogy Hineni – magyarul „Itt vagyok” – címmel dokumentumfilmet készít az antiszemitizmusról, valamint a 2024-es, iszlamofóbiával vádolt kijelentései utáni következményekről. Elmondása szerint a filmmel olyan dolgokat szeretne megfogalmazni, amelyeket két évvel korábban, első bocsánatkérése idején még nem tudott elmondani.







