Terzic büszke csapatára, de az álom még nem ért véget
ĀA Borussia Dortmund menedzsere szerint sokat szenvedett csapata, de vendégként is jó játékot mutattak
ĀA Borussia Dortmund menedzsere szerint sokat szenvedett csapata, de vendégként is jó játékot mutattak
ĀA német csapat 11 év után jutott újra a legrangosabb európai labdarúgókupa döntőjébe
ĀA két csapat ebben az idényben már negyedszer találkozik egymással
ĀFüllkrug góljával 83 ezer fanatikus szurkoló előtt győztek a sárga-feketék
ĀEddig egyszer az Európa-ligában, kétszer pedig a BL-ben kerültek össze
ĀA PSG hosszú évek óta uralja a francia bajnokságot, melynek legutóbbi 12 szezonjából tízet nyert meg
ĀAz újonc Le Havre immár hat forduló óta nyeretlen a Ligue 1-ben
ĀA katalán klub szurkolói a bírót okolják a bukásért
ĀRaphinha góljával az otthoni visszavágón is előnyhöz jutott, kényelmes helyzetbe került a Barca, ám Araujo korai kiállítása megváltoztatta a párharc menetét
ĀHiába volt előnye a Barcelónának és az Atleticónak is, a katalánok hazai pályán, a matracosok idegenben bukták el a negyeddöntőt
ĀA Dortmund mentheti meg a német csapatok becsületét
ĀAz FC Barcelona a Paris Saint-Germaint fogadja minimális előny birtokában, míg az első meccsen 2–1-es sikert aratott Atlético Madrid a Borussia Dortmund vendége lesz
ĀPárizsban és Madridban is hatalmas csatát láthattak az európai csúcsfoci rajongói
ĀKét mérkőzéssel kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője
ĀReal–City és PSG–Barcelona párharc a negyeddöntőben
ĀA magyar csapat keretéből Bánhidi Bence betegség, Szita Zoltán bokasérülés miatt maradt ki
ĀA bajorok Harry Kane duplájának köszönhetően, a fancia sztárcsapat pedig Mbappé góljaival kettős győzelemmel került a legjobb nyolc közé
ĀA Bayern München egygólos hátrányban fogadja a Laziót, míg a PSG kétgólos előny birtokában látogat a Real Sociedadhoz
ĀA 25 éves sztárfutballista állítólag már múlt kedden, egy jó hangulatú találkozó keretében közölte a Paris Saint-Germain elnökével a hírt
ĀEzzel megnyílhat az út a 2022-es vb gólkirálya előtt, hogy a Real Madridhoz igazolhasson
ĀNem dőlt el szinte még semmi, a visszavágókat március 5-én rendezik Münchenben és San Sebastiánban
ĀA futballista már 2022-ben is közel állt ahhoz, hogy a Realhoz igazoljon, de végül maradt
ĀTovábbra is kérdéses, hogy melyik csapatnál folytatja pályafutását a francai világbajnok csatár
ĀA 20 éves labdarúgó stabil kezdő volt klubjában a bajnokikon, és tavaly Brazil Kupát nyert a csapattal
ĀA ballábas középpályás a Metz ellen 3–1-re megnyert bajnoki találkozó ráadásában Manuel Ugarte helyére állt be
ĀA csoportkör hatodik fordulójának szerdai lezárultával kialakult a nyolcaddöntő mezőnye a labdarúgó Bajnokok Ligájában
ĀFordított, és az Európa Ligában folytathatja a Milan
ĀA Manchester City és az RB Leipzig is továbbjutott már, a Lazio is győzni tudott
ĀAz M4 Sport a játéknap rangadóját, az AC Milan és a Paris Saint-Germain összecsapását közvetíti élőben