Elutazott Párizsba a magyar csapat
ĀA versenyzők nagyon várják, hogy átessenek az első edzéseken
ĀA versenyzők nagyon várják, hogy átessenek az első edzéseken
ĀA francia fővárosban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért
Ā„Egy kicsi szomorúság is van bennem, és egy kis öröm is”
Ā„Ha a jelent nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat”
ĀMint ismert, korábban egy másik magyar kardozó, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron sportszerűségét is elismerték
ĀA kétszeres Európa-bajnok brit atléta imponáló futással győzött augusztus 5-én a francia fővárosban
ĀA szeptember 8-ig tartó paralimpián mintegy 180 ország 4400 sportolója, köztük 39 magyar vesz részt
ĀFábián Bettina és Betlehem Dávid is kórházba került a Szajna vize miatt
ĀPárizsra panaszkodott a négyszeres aranyérmes ausztrál úszóklasszis
ĀA fiatal atléta csütörtökön Lausanne-ban versenyzik
ĀAz olimpiai ezüstérem megszerzése ellenére Thierry Henry távozik a francia U21-es labdarúgó-válogatott kapitányi posztjáról
Ā„Büszke vagyok a teljes olimpiai csapatra, természetesen különösképpen az úszókra”
ĀSorsfordító évnek nevezte 2019-et, mert ekkor mutatkoztak be a kadét Eb-n magyarként a Márton testvérek
ĀA legbőkezűbbnek Hongkong bizonyult
ĀA MOB péntek esti beszámolója szerint az elismeréseket Pintér Sándor belügyminiszter adta át a Belügyminisztérium márványaulájában
ĀAz olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállójával a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő CSM Bucuresti nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött
ĀAz olimpiát követő időszakokban,megnő a sportolási kedv a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt
ĀEgy vezető genetikus és egy sportkutató mondja el a véleményét
ĀA 2024-es párizsi olimpia egyik legismertebb alakja Rachael Gunn, az ausztrál breaktáncos lett, aki most először szólalt meg
ĀA gyalogló szerint már a kvalifikáció során is jóval erősebb tempót kellett gyalogolni, évről évre erősödik a szintidő
ĀFelfordulás, vízminőségi botrány és egy vitatott bajnok
ĀA sportoló az olimpia után többször elmondta, hogy a versenyen úgy érezte magát, mint amikor a filmben Maximus nevét skandálta a tömeg
ĀMinden második sportoló a magyar delegációból egyetemista volt, akik aktívan kivették a részüket a sikerekből
ĀMégsem lehetett minden rendben a Szajnával
ĀA kiváló úszóknak a város nevében Porga Gyula polgármester gratulált és mondott köszönetet
ĀPihenés helyett családja éttermében dolgozik
ĀRowling, Musk és Trump is érintett lehet a perben