Sport
Így indulhatott a párizsi olimpián Imane Helif
A Los Angelesben is indulna

Megtörte a csendet Imane Helif. A 2024-es párizsi olimpián a nők között félnehézsúlyban olimpiai bajnok algériai ökölvívó – aki a menetelése során többek között Hámori Lucát is legyőzte – körül már az ötkarikás játékok alatt kirobbant a botrány, a vád szerint a korábbi biológiai vizsgálatok alapján nem is nő, hanem férfi.
A 2023-as vizsgálatok szerint az algériai ökölvívó az úgynevezett 5-alfa reduktáz defektus nevű rendellenességben szenved. Ez egy olyan szexuális fejlődési zavar, amely azoknál fordul elő, akik biológiai értelemben férfiak. Helif ekkor MRI-vizsgálatokon is átesett, eszerint XY-kromoszómái vannak, és ami az ökölvívás kapcsán különösen fontos: a tesztoszteronszintje megegyezik a férfiakéval. Helif a minap a francia L ’Équipe-nek nyilatkozott, amelyben számos, eddig nem tisztázott kérdésre kapunk választ.
A bokszoló már az interjú elején leszögezte: a nyári olimpia előtt hormonkezeléseken esett át tesztoszteronszintjének csökkentése érdekében. Az olimpiai bajnok tagadja, hogy transznemű lenne – noha ezzel sosem vádolták meg, sokkal inkább azzal, hogy interszexuális, erről viszont tiszta képet a mai napig nem kaptunk –, és váltig állítja, hogy női hormonjai vannak – ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a férfi hormont jelölő, Y kromoszómája is van.
Igen, ilyen kromoszómám is van, ami teljesen természetes. A párizsi játékok selejtező tornájára, amelyre Dakarban került sor, nullára csökkentettem a tesztoszteronszintemet. Rengeteg orvos vett körül, megfigyeltek engem folyamatosan.
Miután a 26 éves sportoló aranyérmes lett Párizsban, természetesen egyből a támadások középpontjába került, s nem csak a sport világában. Többek között Donald Trump amerikai elnök is felszólalt Helif győzelme ellen, Trump többször is férfi sportolóként hivatkozott az algériaira.
– Mindenkit tisztelek, és tisztelem Trumpot is. Mert ő az Egyesült Államok elnöke. De nem torzíthatja el az igazságot. Nem vagyok transznemű nő, lány vagyok. Lányként neveltek, lányként nőttem fel, a falumban az emberek mindig is lányként ismertek – nyilatkozta Helif a francia lapnak, majd később az amerikai CNN csatornának is interjút adott, amelyben megkérte a politikusokat, hogy ne használják őt eszközként a saját narratívájuk megerősítése céljából.
Helif a párizsi olimpia óta nem lépett szorítóba, pedig a 2025-ös világbajnokságon mindenképp el akart indulni, ugyanakkor ez nem jött össze. Helif még a Sportdöntőbírósághoz (CAS) is fordult, hogy hatályon kívül helyezze az amatőr ökölvívást irányító World Boxing azon döntését, amely megakadályozta a részvételét a liverpooli vb-n, mert nem volt hajlandó a nemi tesztnek alávetni magát. A kiskapu nem ért célt, Helif nem volt hajlandó nemi tesztnek alávetnie magát, így csak otthonról nézhette a tornát. A bokszoló most már más véleményen van a tesztekről.
A következő játékokon, ha tesztet kell csinálnom, megteszem. Nincs ezzel semmi problémám. Már elvégeztem ezt a tesztet egyébként. Felvettem a kapcsolatot a World Boxinggal, elküldtem nekik az orvosi dokumentációmat, a hormonvizsgálataimat, mindent. De nem kaptam választ… Nem bujkálok, nem utasítom vissza a teszteket.
S mi lenne Helif legnagyobb célja? – Én akarok az első ember lenni az algériai sportban, aki megvédi az olimpiai címét.
Mindez 2028-ban Los Angelesben kiderül, előtte viszont a már említett nemi teszt eredményének kell napvilágot látnia, amely annak fényében különösen érdekes lesz, hogy a cikk elején már említett 2023-as vizsgálat kimondta, hogy Helif biológiailag férfi és nem nő.
