Katasztrófavédelem: Az árvíz után a Duna és a Lajta mentén irtják a szúnyogokat
ĀA nappali hőmérsékletek még segítik a lárvák kifejlődését, ezért október első felében jelentősebb szúnyogártalom alakulhat ki
Rétvári Bence: Ha mások bajban vannak, a magyarokra mindig számíthatnak
ĀA Belügyminisztérium államtitkára a HUNOR mentőszervezet újraminősítési eljárásának záróünnepségén szólalt fel
Megkezdte minősítő gyakorlatát a HUNOR mentőszervezet
ĀMagyarország hivatalos mentőszervezete egy kitalált földrengés helyszínén nyújt majd segítséget
Főleg az ország nyugati felén okoz gondot a viharos szél
ĀA legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire
Kigyulladt egy raktár Sajóbábony külterületén
ĀA tűzoltóknak sikerült körülhatárolniuk a tüzet
OKF: Megkezdték a beavatkozást a magyar tűzoltók Észak-Macedóniában
ĀA 46 emberből és 13 járműből álló magyar tűzoltócsapat csütörtök éjfél körül érkezett a fővárosba, Szkopjéba
Holttestet találtak egy kigyulladt lakásban a XI. kerületben
ĀA tűz keletkezési körülményeinek tisztázására a katasztrófavédelem tűzvizsgálatot indít
Lakástűzben 47, szén-monoxid-mérgezésben hat ember halt meg az elmúlt fél évben
ĀA júniusi hőségriasztás négy napjában 24-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt
Különleges tűzoltóeszközökkel várja az érdeklődőket a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
ĀA 12 évesnél idősebb látogatók kipróbálhatják a füstsátrat és megtapasztalhatják, mit éreznek a tűzoltók, amikor egy füsttel teli helyiségbe lépnek
Meghalt egy ember egy dombóvári háztűzben
ĀHuszonhárom tűzoltó hat technikai eszközzel fékezte meg a lángokat
Kétezer lakástűz, harmincegy halott három hónap alatt
ĀCsupán hét épületben volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek
Szén-monoxid-mérgezésben elhunyt egy nő Ácson
ĀEgy fürdőszobai vízmelegítő okozta a tragédiát
Elütött egy férfit a vonat a XVIII. kerületben
ĀA beavatkozás idejére teljes vágányzárat rendeltek el
Halálos háztűz volt Sóskúton
ĀAz Ady Endre utcában álló, százötven négyzetméteres családi ház több szobája és a tetőszerkezete is égett
Halálos lakástűz történt Cegléden
ĀA hasonló esetek egy füstérzékelő használatával megelőzhetőek lennének
Karambol: személyautó és kamion ütközött az M6-os autópályán
ĀA martonvásári önkéntes tűzoltók végzik a műszaki mentést, melynek során megszüntették a forgalmi akadályt
Baleset miatt késnek a vonatok a Szolnok-Tiszatenyő–Szentes vonalon
ĀTehervonat és személyautó karambolozott Kengyelnél
Mávinform: Megnövekedett a menetidő a Vámosgyörk–Szolnok vonalon baleset miatt
ĀA vonaton tizenkilencen utaztak, őket mentesítő szerelvény szállította tovább
Lakástűzben meghalt egy nő Ferencvárosban
ĀA tűzoltók az áldozatot kivittek az égő lakásból, azonban az életét már nem lehetett megmenteni
