Genetikai tesztet vezetnek be a női sportolók védelmére
ĀPályafutásuk során egyszer kell átesniük ezen a vizsgálaton
Megdőlt egy mítosz a szívinfarktusról
ĀNem igaz, hogy a nők másként élik meg az infarktust, mint a férfiak – figyelmeztet a szakértő
Özbas Szofi aranyérmes Tbilisziben
ĀNagyszerűen szerepelt a georgiai fővárosban a 73 kilós Szegedi Dániel is
Ezért öregszik lassabban a nők agya
ĀTudósok azt tervezik, hogy tovább vizsgálják az X-kromoszóma szerepét
Az első nőtől napjainkig
ĀValójában az első nőnap a teremtés hajnalán volt. Akkor, amikor kiderült, hogy nem jó a férfinak egyedül lenni, és szüksége van egy társra, egy hozzá illő csodálatos teremtésre
Nemzetközi Nőnap – a gyengébb nem egyre erősebb
ĀA nők az otthon melegének megőrzésén túl, ha kellett, a hazájukat is megvédték
Magyarországon számos intézkedés segíti a nőket
ĀA két- és a háromgyermekes anyák is élethosszig tartó szja-mentességet fognak kapni
A történelem legbefolyásosabb női alakjai
ĀPéldát mutattak nemcsak női erőből és kitartásból, hanem az emberi jogok és egyenlőség iránti elkötelezettségből is
A nők uralták a római kor előtti Nagy-Britanniát
ĀA történelmet talán a győztesek írják, de a gének is tudnak történetet mesélni
A menopauza leginkább elhallgatott tünete
ĀA megfelelő alvás és sport fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni
„Csodaital” segíthet a rák megelőzésében
ĀSzámos tényező befolyásolja, hogy mekkora a kockázata a betegség kialakulásának
Ki mit mond
ĀFRICSKA. Újabb hangfelvétel látott napvilágot Magyar Péterről, akit saját elmondása szerint kétezer emberrel figyeltet a hatalom
NMHH: A média hatása a nők testképére
ĀTúlsúlyos szereplők a fotók csupán hét százalékán szerepeltek
Női gladiátorok, akik megváltoztatták a történelmet
ĀMaguk a rómaiak sem voltak biztosak abban, hogy honnan származik a gladiátorviadalok ötlete
A hormonális egyensúly felborulásának négy jele
ĀA hormonális egyensúly elengedhetetlen a testi és lelki jólléthez
Határozottabb fellépésre van szükség
ĀAz Európai Bizottság fellép a nők és lányok erőszakkal szembeni védelme érdekében
Mi okozza a méhnyakrákot?
ĀOlyan genetikai tulajdonságok is előfordulhatnak, amelyek megnehezítik ellene a védekezést
Gyakran mások a női szívroham tünetei, mint a férfiaké
ĀStatisztikák szerint a szívinfarktus okozta halálozási arány a hölgyek körében magasabb
A birkózó Nagy Bernadett Újvidéken lábadozik
ĀAz olimpia előtt, edzőtáborban sérült meg a jobb térde, de egy operációval nem akarta kockáztatni a szereplését
