Marozsán és Fucsovics is pályára lép Genfben
ĀA salakpályás genfi tenisztorna összdíjazása 596 ezer euró (240 millió forint) lesz
ĀA salakpályás genfi tenisztorna összdíjazása 596 ezer euró (240 millió forint) lesz
ĀFábián számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a római salakpályás tenisztornán
ĀA magyar játékos a következő körben az orosz Andrej Rubljovval találkozik
ĀMünchenben csak a későbbi győztes német Alexander Zverev tudta megállítani
Ā„Hét negyeddöntő után összejött életem első elődöntője, nagy pillanat ez nekem, és nagyon boldog vagyok”
ĀA szett vége felé Engel egyre többet rontott
ĀFucsovics Márton egy helyet visszacsúszott egy héttel ezelőtti pozíciójához képest
ĀMarozsán és Fucsovics előrelépett a rangsorban
ĀAz első körben a franciák veterán játékosával, a 38 éves Gaël Monfilsszal találkozik
ĀA főtáblára jutáshoz két mérkőzést kell nyerni a selejtezőben
ĀMarozsán azért esett vissza ennyit, mert Miaimiban nem tudta „megvédeni” ranglistapontjait
ĀA magyar teniszezőket a nyitókörben állították meg a kemény pályás tenisztornán
ĀBejutott a második fordulóba az Indian Wells-i kemény pályás tenisztornán
ĀA héten mindketten Dubajban lépnek majd pályára
ĀA 32-es mezőnyben ott lesz Marozsán Fábián (57.) is, aki a spanyol Roberto Bautista-Aguttal (54.) játszik majd az első fordulóban
ĀA 2,4 millió euró összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán
ĀA magyar teniszező fordulatos mérkőzésen jutott be a rotterdami keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjébe
ĀA magyar éljátékosra a negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov vár
ĀMagyar szempontból ideálisan alakult a DK-párharc szombati nyitónapja, mivel Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is hozta a saját egyes mérkőzését, így 2–0-val fordultak a csapatok
ĀA Davis-kupa-selejtezőn már csak egy győzelemre vannak a mieink a továbbjutástól