Simán győzött a címvédő Manchester City
ĀAz angol csapat már a második percben vezetést szerzett
ĀAz angol csapat már a második percben vezetést szerzett
ĀDe szeretne világ- vagy Európa-bajnokságot nyerni egy válogatott élén
ĀA Manchester City nem tett le a dobogóról és a Bajnokok Ligája-részvételről
ĀDominik a világ legjobb három, labda ellen játszó középpályásainak egyike – mondta a játékos menedzsere
ĀA győztes találatot a portugál Matheus Nunes szerezte
ĀA találkozón mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb gólhelyzetek
ĀA 33 éves középpályás pénteken a közösségi médiában jelentette be, hogy az idény végén elhagyja a klubot
ĀA Manchester City óvatosan tervezi a visszatérését
ĀMarco Rossi elképesztően büszke a magyar sztárfutballistára
ĀSzoboszlai Dominik góljával és gólpasszával az éllovas Liverpool 2–0-ra nyert a címvédő Manchester City vendégeként
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya a Premier League-győzelem küszöbén
ĀHamar eldőlt az előre hozott finálénak is beilló párharc, míg a francia házi rangadón a PSG kiütéssel győzte le a Brestet
ĀEgy gól Josep Guardiola csapatának hátránya
ĀHaaland kétszer is betalált, de hiába, mert a madridiak megint a hajrában fordítottak
ĀJosep Guardiola tanítványai 2023 áprilisa óta nem tudják legyőzni észak-londoni riválisukat
ĀA Manchester City az alapszakasz utolsó fordulójában egy órán át vereségre és kiesésre állt
ĀA Liverpool és a Barcelona már nyolcaddöntős a Bajnokok Ligájában
ĀA Bajnokok Ligája alapszakasza 7. fordulójának egyik esti mérkőzésén a Bayern München is meglepő vereséget szenvedett
ĀKilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza
ĀCristiano Ronaldo a többszörösét keresi Szaúd-Arábiában
ĀA magyar válogatott játékos piaci ára már negyvenezer euróra emelkedett
Ā„Most viszont veszélyben vagyunk”