HIRDETÉS

Először szólalt meg Haaland a Manchester City ügyéről

„Tartsunk össze” – üzente a norvég klasszis

Sport
  • 2026.10.09. - 07:06
Erling Haaland
Erling Haaland, a csapat legnagyobb sztárjaAFP/Darren Staples

Először szólalt meg az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Cityt érintő vizsgálatról Erling Haaland, a csapat legnagyobb sztárja, aki szerint összefogásra van szükség a klubnál.

„Tartsunk össze, élvezzük ezt az utat és mosolyogjunk. Bármi is történjék az életben, mindig mosolyognunk kell. Szóval pozitívnak kell maradnunk, előre kell néznünk, és azon lennünk, hogy megnyerjük a mérkőzéseket, élvezzük a játékot” – nyilatkozta Sky Sportsnak a norvég gólvágó, akire társaival vasárnap csúcsrangadó vár a Premier League-ben, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapatához, a Liverpoolhoz látogatnak.

A gárdával kapcsolatban a Premier League honlapja múlt héten számolt be arról, hogy egy független bizottság megállapítása szerint az egyesület a 2009/10-es és a 2017/18-as szezon közötti időszakban számos kereskedelmi partnerével színlelt szerződéseket kötött, illetve más ilyen jellegű megállapodást is alkalmazott a klub bevételeinek mesterséges növelése, valamint költségeinek csökkentése érdekében. A City mindemellett a bizottság ítélete szerint valótlan adatokat tartalmazó beszámolókat nyújtott be, és eltitkolta pénzügyi helyzetének valós állapotát a könyvvizsgálók, valamint a sportág szabályozó szervei elől. A testület azt is közölte, hogy a manchesteri klub jelentős mértékben túllépte mind a Premier League, mind pedig az európai szövetség (UEFA) által előírt költségkorlátokat, a PL vizsgálatakor pedig többször is megszegte a ligával szembeni együttműködési és jóhiszeműségi kötelezettségeit.

A testület a liga pénzügyi szabályainak kilenc szezonon át tartó súlyos megsértésével kapcsolatos összes vádpontban bűnösnek találta az emírségekbeli tulajdonban lévő klubot, amely fellebbezést nyújtott be.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS