Csúcson a bruttó átlagkereset
ĀA nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 483 900 forintot ért el
ĀA nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 483 900 forintot ért el
Ā2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban
ĀAz átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt 2010 óta
ĀAz élelmiszerek átlagosan 0,4 százalékkal drágultak
ĀAz alacsonyabb felhasználás erősíti a hazai fogyasztók ellátásbiztonságát
ĀA kormány jelentős mértékben javította az egyensúlyi mutatókat, a 2023. évi 6,7 százalékról érdemben csökkent a GDP-arányos hiány a tavalyi évben
ĀA minisztérium megerősítette korábbi véleményét, miszerint a hazai ipar teljesítményét külső tényezők húzzák vissza
ĀNovemberben is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése
ĀA Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 2,6 százalékkal többet, mintegy 2,5 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva
ĀA kivitel volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit
ĀA nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 423 800 forintot ért el
ĀA mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály miatt lett kisebb
ĀTovábbra is kedvezőbbek az üzemanyagárak a környező országok átlagánál
ĀA harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest
Ā4,7 millióan dolgoznak Magyarországon
ĀA változás részben szezonális hatásokkal magyarázható
ĀBudapesten 15 százalékkal kevesebb, összesen 2761 lakás épült
ĀA belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,2 százalékkal csökkent a külföldivendég-éjszakáké 5,8 százalékkal nőtt
ĀFenti összeg 13,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
ĀA járműüzemanyagok 3,7 százalékkal olcsóbbak lettek
ĀAz adatokat az előző év azonos időszakához viszonyították
ĀEuróban kifejezve az export értéke 4,8, az importé 8,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest
ĀA kormányzati szektor adóssága a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2023 végén 55 142 milliárd forint volt, a GDP 73,4 százaléka
ĀAz előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,2, az exportértékesítési árak 1,8 százalékkal emelkedtek
ĀA kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 423 400, 13,9 százalékkal magasabb volt, mint 2023. júliusban volt
ĀA vetélkedő célja a statisztikai kultúra terjesztése a fiatalok körében
ĀJúliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
ĀA kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékkal nőtt júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva