Fontos esemény volt a budapesti ifjú fizikusok világbajnoksága
ĀA magyar csapat a tizedik helyen, vagyis a bronzérmet kapók közül a legjobb pozícióban végzett
A tanévkezdésre minden iskolában ott lesznek a tankönyvek
ĀA tanulók ezúttal is ingyenesen juthatnak hozzá
A fiatalok sikere a nemzet sikere
ĀMagyarország a világ 11. helyén áll az egymillió lakosra jutó Nobel-díjasok tekintetében
Beleszámít a felvételibe a vizuális kultúra érettségi eredménye a következő tanévtől
ĀA Magyar Képzőművészeti Egyetem törlesztette régi adósságát
Kérdőíves felmérés az oktatás minőségéről
ĀFontos hatása a felmérésnek, hogy párbeszédet eredményezhet mind a szülők, mind a pedagógusok között
Balatoni Katalin: Több mint háromezer „feladatellátási helyre” jutnak el a tanulói notebookok
ĀEz már a harmadik körös eszközosztás, amelynek kiindulópontja a koronavírus-járvány volt
Maruzsa Zoltán: 2018 óta országosan mintegy ezermilliárd forintnyi iskolafejlesztési beruházás indult el
ĀAz államtitkár örvendetesnek nevezte Kulcs lélekszámának gyors növekedését
Szombathely 184 millió forintot nem osztott ki az óvodapedagógusok bérére
ĀMaruzsa Zoltán: Arra biztattam polgármester urat, hogy ne tartsa vissza a kifizetést
Sikerrel debütált a megújított érettségi
ĀA mostani vizsgaszezonban látványosan megnőtt az előre hozott vizsgák száma
A Pannónia program nemcsak Európára, a világra is ajtókat nyit
ĀHankó Balázs: Az Erasmus+ diszkriminatív és igaztalan módon zár ki kétszáz ezer magyar felsőoktatásban lévő diákot
Rétvári Bence: Brüsszel a tanárbéremelés forrásai helyett csak revizorokat küldött
ĀA baloldal Brüsszelben is támadta a tanárok béremelését
Hankó Balázs: 21. századi szakképzést építünk
ĀAz államtitkár elmondása szerint a magyar szakképzés egyszerre lett attraktív és új
A magyar kultúrának van pedagógiai értéke
ĀA helyettes államtitkár úgy vélekedett: a mai gyermekeknek nem szükséges túl korán elsajátítaniuk mindenféle tudást
Soltész Miklós: A hit jelentősen hozzájárul a társadalom erősítéséhez
ĀKápolnával gazdagodott egy állami gimnázium
Április 18–19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba
ĀA tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte
„A magyar szakképzés Európa-bajnok”
ĀRugalmasabbá, átjárhatóbbá és versenyképesebbé vált a szakképzés rendszere
Ötszáz iskolába költözik be az erdő
ĀHarmincezer diák vehet részt az agrártárca által támogatott programban
Balatoni Katalin: A pedagógusképzés a második legnépszerűbb terület a felsőoktatásban
ĀA januári béremelés olyan új hátteret adott a pedagógusoknak, amelyre már rég szükség volt
Hankó Balázs: 2024 a tanárok éve
ĀBeszámolt arról is, hogy a magyar egyetemek egyre feljebb lépnek a nemzetközi rangsorokban
Vitályos Eszter: Magyarország 2030-ra tartozzon a világ 25 leginnovatívabb országa közé!
ĀA Tanítsunk Magyarországért program zért is hiánypótló, mert abban az általános iskolás diákokat a felsőoktatásban tanuló egyetemistákkal kapcsolják össze
Szerdáig lehet jelentkezni a megújult, korszerű szakképzésbe
ĀA megújult szakképzésben az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül
Frank Füredi: Európa jövőjének az oktatás a kulcsa
ĀSzavai szerint fontos a gyerekeket intellektuálisan önállóvá nevelni
Új trükkel támadják a pedagógusok béremelését
ĀÁlhírek jelentek meg arról, hogy az iskolák igazgatói és a pedagógusok nem kaptak korrekt tájékoztatást
Varga Mihály: A kormány célja a családok és a gyermekvállalás támogatása
ĀA pénzügyminiszter az iskolák fejlesztésének fontosságáról beszélt
Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat
Ā537 helyszínen több mint 72 ezren felvételiznek
Január elsejétől emelkedik a pedagógusok bére
ĀIsmertetésük szerint a pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák
