Van egy provokációs verseny az ellenzéki pártok között
ĀA kormányfő a Kossuth Rádió vendégeként fejtette ki álláspontját
ĀA kormányfő a Kossuth Rádió vendégeként fejtette ki álláspontját
ĀSzentkirályi Alexandra szerint a Fővárosi Önkormányzatnak ennél kisebb dolgokra sincs pénze
ĀA magyar kormányfő szerint megnyerhető a csata
ĀEurópában másik négy ország is bevezette az árréstopot
ĀEnnyi pénz kerülhet most a magyarokhoz
ĀA magyar miniszterelnök szerint az amerikai választások hatása is érezhető a számokon
Ā„A legkiszámíthatóbb és legnyugodtabb embert választottam"
ĀA háború két legsötétebb hónapja következik
ĀA gazdasági növekedéshez az kell, hogy vége legyen a háborúnak
ĀAz, hogy Magyarország barátja az USA elnöke, egy olyan gazdasági lehetőség, ami korábban soha nem állt fenn
ĀEmmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy az unió ki fog halni
ĀAz államfő szerint meg kell nyernünk a következő évtizedet
Ā„Megsarcolták a családokat”