„A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar emberek életminősége javuljon”
ĀSemjén: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg és több mint kétszáz templomot építettek a Kárpát-medencében
ĀSemjén: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg és több mint kétszáz templomot építettek a Kárpát-medencében
ĀGulyás: Szükség van arra, hogy a mindenkori kormányzat és a történelmi egyházak között jó legyen a kapcsolat
ĀHazánkban február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával
ĀHölvényi György: Az európai baloldal egy része egyre radikálisabb módon akarja a kontinens keresztény gyökereit elfelejteni
ĀA vízkereszt ünnepén tartott szentmisén a krakkói érsek az ember mai öndicsőítése és a gender-ideológia közötti összefüggésről is beszélt
Ā„Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek”
ĀDecember 24-én a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában este fél nyolctól a vigíliát vezeti
ĀVasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka
ĀVarga Mihály: Amíg polgári kormánya van Magyarországnak, a családok megvédéséhez, a nemzet megtartásához, a hitélet támogatásához minden szükséges forrás rendelkezésre áll + KÉPEK
ĀNagy Balázs szerint az egyháznak minden embert el kell érnie, ezért az online térben is ott kell lennie
ĀA programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul