Hidvéghi Balázs: A józansághoz való visszatérés az EP-választás fontos tétje
ĀA kampány finisében világosan és egyértelműen kell fogalmazni a választók felé
ĀA kampány finisében világosan és egyértelműen kell fogalmazni a választók felé
ĀA budapestiek egy rátermett és határozott főpolgármestert akarnak
ĀHidvéghi Balázs bejelentette, hogy ennek ellenére folytatják a gyűjtést
ĀMint mondta, a demokrácia egyik legalapvetőbb elve az, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét
ĀHidvéghi Balázs: Tarlós István korábbi főpolgármester kétszázmilliárd forintos többlettel adta át a városházát, amely most a pénzügyi összeomlás szélén tántorog
ĀTarlós István által letárgyalt, kedvezőbb szerződés helyett egy 5,5 milliárd forinttal drágább megállapodást kötött a Városháza
ĀA politikus szerint a vita lényegében arról szól, hogy képesek vagyunk-e megőrizni európai identitásunkat, és meg tudjuk-e védeni az európai életmódot
ĀA politikus kiemelte, nemcsak Brüsszelben, hanem Budapesten is változás kell
ĀAz EP-képviselő jogilag teljesen értelmezhetetlennek nevezte, hogy az Európai Parlament bepereli az Európai Bizottságot, amiért az felszabadította a Magyarországnak jogosan járó uniós pénzeket
ĀMagyarországot folyamatosan támadják, mert a következetesen kiáll a tűzszünet és a béke mellett – mondta a politikus
ĀSzavai szerint az Európai Bizottság és az Európai Parlamenti megközelítése elvi szempontból hibás
ĀA politikus hangsúlyozta, az Európai Parlament totális szereptévesztésben van, egyfajta európai erkölcscsőszként szeretne fellépni a tagállamokkal szemben
ĀBrüsszel a migrációt csak menedzselné, de megállítani nem akarja
ĀA politikus hangsúlyozta, az EP szakbizottsága a szabályozás jóváhagyásával a Soros-terv elfogadásáról hozott döntést
ĀHangsúlyozta, kitartással és a jog betartásával győzedelmeskedhetnek a Nyugat fölött
ĀAz EP új határozata az afrikai humanitárius segélyektől az agráriumig minden területen megkövetelné a genderideológiát
ĀHangsúlyozta, az átgondolatlan brüsszeli zöldpolitikai intézkedések tönkreteszik az európai gazdákat
ĀFelháborítónak nevezte azt is, hogy a vitában a magyar képviselőknek nem adtak szót
ĀAz EP-képviselők azért támadták Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és a bizottságot, mert részben megállapodásra jutott Magyarországgal, amivel elismerte, hogy a jogállam rendben van és jól működik
ĀDiktatúra, ha valakit azért akarnak elhallgattatni vagy megvonni a szavazati jogát, mert eltérő véleménye van valamiről
ĀMagyarország migrációs politikája és a gyermekvédelmi törvény miatt tartják vissza az uniós pénzek jelentős részét
ĀA politikus hangsúlyozta, minden, Magyarországnak járó eurócentet haladéktalanul ki kell fizetni
ĀDeutsch Tamás szerint nevetséges és abszurd, hogy az Európai Parlament ismét Magyarországgal van elfoglalva
ĀA politikus nehezményezi, hogy ennek ellenére nem indult Varsó ellen eljárás
ĀÚgy fogalmazott, az Európai Parlamentben folytatódik az „alaptalan politikai rágalomhadjárat” az ország ellen
ĀMa a Fidesz-kormány által bevezetett rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok fizetik Európában a legalacsonyabb áram- és gázárat
ĀA politikus szerint kihívást jelent majd a soros elnökség, mert jelenleg egy túlközpontosított politikai uniót, egy föderális európai egyesült államokat akarnak létrehozni
ĀA héten felmentették a közszolgálati televízió, a rádió és a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit
ĀAggódik az uniós biztos Szlovákia miatt