Az ENSZ nem szorgalmazza szíriaiak tömeges és egyidejű hazatérését
ĀA szervezet becslése szerint 2025 első hat hónapjában úgy egymillióan térnének vissza Szíriába
ĀA szervezet becslése szerint 2025 első hat hónapjában úgy egymillióan térnének vissza Szíriába
Ā„Hazánk erején felül veszi ki a részét ebből…”
ĀÚjabb magyar szakértőket alkalmaz az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának budapesti központja
ĀElkötelezettek az 1974-ben kötött megállapodás mellett
ĀBenjamin Netanjahu: A Golán fennsík megerősítése Izraelt erősíti, és ez jelenleg különösen fontos
ĀAz ENSZ szíriai megbízottja a Szíriával szembeni nyugati szankciók gyors megszüntetésére szólított fel
ĀA napokban a harcoló felek hordóbombákkal és tüzérségi eszközökkel támadták egymás állásait
ĀIntézkedéseket kell tenni a kisebbségek megvédése érdekében is
ĀA segélyek a leginkább rászorulókhoz juthassanak el
ĀMagyar szempontból az egyik legnagyobb negatívum, hogy kvóták szerint kellene elosztani az illegálisan érkező migránsokat
ĀMagyarország célja, hogy a jövőben is fenntartsa hozzájárulását az ENSZ ciprusi és libanoni békefenntartó missziójához
ĀFontos betartania a megállapodást mindkét félnek
ĀTedrosz Adhanom Gebrejeszusz rosszul lett a brazíliai G20-as csúcstalálkozón
Ā„Ha a tudomány és a politika egyesül, akkor képesek vagyunk teljesíteni az társadalmak igényeit és törekvéseit”
ĀKétmillió ember túlélése függ ezektől a humanitárius segélyektől
ĀTöbb száz aktivista alkotott élőláncot
ĀKifogásokat találnak ki arra, hogy miért nem ítélik el Kijev bűntetteit
ĀEgy újonnan létrehozott, kormányon kívüli részleget fog vezetni
ĀA Libanonban élő több mint 330 ezer szülőképes korú nő nehezen jut hozzá a nőgyógyászati és szülészeti egészségügyi szolgáltatásokhoz
ĀAz olasz kormányfő leszögezte, a megújuló energiaforrások mellett minden rendelkezésre álló technológiát használnunk kell
ĀA miniszterelnök hangsúlyozta, folytatnunk kell a zöldátmenetet, miközben továbbra is használjuk a földgázt, az olajat és az atomenergiát
ĀAz ENSZ-főtitkár szerint abszurd dolog ragaszkodni a fosszilis tüzelőanyagokhoz
ĀAz utóbbi tíz évben becslések szerint 220 millió embernek kellett elhagyni otthonát valamilyen időjárási katasztrófa miatt
ĀIzrael ugyan jelentős lépéseket tett a humanitárius segélyek növelése érdekében, de még többre van szükség a szenvedés enyhítéséhez
ĀA Moszkva és Phenjan közötti katonai együttműködés fokozása az ENSZ Biztonsági Tanácsa több határozatának megsértését jelenti
ĀA misszió tevékenységének leállítását több hónapon át tartó „felszámolás” követte
ĀBecslések szerint a gyerekek kevesebb mint tíz százaléka kap segítséget
ĀAntónio Guterres azt ajánlotta az Egyesült Államok népének, hogy vegyen aktívan részt a demokratikus folyamatokban